A lekvárfőzés hagyománya több évszázadra visszanyúlik, így nem meglepő módon a hazai gasztronómiában is tekintélyes szerepet kap. Nézzük meg, hogyan lett nagyanyáink kedvencéből újhullámos finomság!
Itthon már a XIV. században is fogyasztották az ún. liktáriumot, ami akkor még a gyümölcsök és méz egyvelegét jelentette, de leginkább a rossz ízű gyógyszerek kísérője volt.
Forrás: Magyar Nemzeti Digitális Archívum
A nyalánkság szavunkat is a lekvárnak köszönhetjük, ami a nyelvújítás korában a német leckware szó magyarosításával született meg. A lekvár ekkor már azt a finomságot jelentette, amit manapság is ismerünk – de persze ennek sokféle variációja van, nemcsak itthon, hanem külföldön is.
A hagyományos házilekvár ugyanis, amire itthon gondolunk ennek a szónak a kapcsán, valójában leginkább csak a közép-kelet-európai térségben ismert.
Mitől lekvár a lekvár
A lekvár édes, tartósított gyümölcspépet jelent, amit jellemzően gyümölcsök főzésével és cukor hozzáadásával készítenek el. Vannak azonban lekvárok, amikhez nem adnak hozzá cukrot, így például a szilvához, szőlőhöz és cseresznyéhez, amelyek önmagukban is épp eléggé édessé teszik ezt a finomságot.
A lekvár mellett a dzsem szó is beszivárgott az elmúlt néhány évtizedben a közbeszédbe, amit gyakran, tévesen, egymás megfelelőjeként emlegetnek. Tény, hogy a britek lekvárja a dzsem, a kettő mégsem ugyanaz. A dzsem ugyanis gyakran tartalmaz gyümölcsdarabokat, nem 100%-ig gyümölcsből készül és sűrűbb állagú, mint a házilekvár.
Forrás: The Spruce Eats
Sőt, ha a lekvár angol fordítását, a marmalade szót használnánk például Spanyolországban, akkor kizárólag a birsalmalekvárról beszélhetnénk, de ennek az állaga – kapaszkodj meg – inkább olyan, mint a zseléé… Lekvárrajongó legyen a talpán, aki eligazodik ebben a szórengetegben! És akkor még nem is beszéltünk az indiai csatniról, ami szintén lekvárállagú, de fűszeres zöldségekből készül...
Azt pedig már csak zárójelben tesszük hozzá, hogy míg a spanyoloknál a birsalma-, addig az angoloknál a narancs-, nálunk pedig a szilvalekvár a legelterjedtebb fajta.
Forrás: Best of Hungary
Lekvárhagyományok
És akkor térjünk vissza Magyarországra, ahol a lekvárfőzés hagyományát évszázadok óta egymásnak adják át az asszonyok. A lekvárfőzés, hasonlóan sok más ételkészítési eljáráshoz, igazi közösségi eseménynek számított a falvakban. Ekkor rézüstöket állítottak fel a ház előtt vagy az udvarban, amikbe a megmosott és kimagozott gyümölcsöt helyezték.
Forrás: Pinterest
Mivel a munka akár késő estéig is eltarthatott, ezért a főzésnek csak másnap reggel fogtak neki. A gyümölcsöt ekkor állandó keverés és lassú hevítés mellett, hosszú órákon át puhították, mígnem végül lekvárrá nem sűrűsödött.
Manapság már leginkább a konyhában lehetünk a lekvárfőzés szemtanúi, és jellemzően ecettel kimosott lábosokban rotyogtatják a gyümölcsöket, hogy semmiféle szennyeződés ne gátolja a lekvár tartósságát. A boltokban ráadásul már befőzőcukrot is kaphatunk, amely zselésíti a lekvár állagát és rövidebb befőzési időt biztosít.
Forrás: Mindmegette
A művelet befejeztével fertőtlenített befőttesüvegbe kerül a lekvár, amit gyakran konyharuhákba bugyolálva tesznek el a kamrába vagy pincébe. Ezt hívják dunsztolásnak, ami az erjedést előidéző mikroorganizmusok elpusztítására szolgál.
A lekvár manapság
A hagyományok szerencsére ma is velünk élnek, és a modern gasztronómia a lekvárokon is rajta hagyta a keze nyomát – aminek mi csak örülni tudunk. Manapság ugyanis a nagyanyáink-féle finomságokon túl akár chilis, levendulás és csokoládé ízesítésű lekvárt is kóstolhatunk.
Kóstoltál már újhullámos lekvárt vagy igazi hazai ízekre vágysz? Nézz szét kínálatunkban a legfinomabb nyalánkságokért!
