A napkelet lexikona I. kötet: A-K

Néhány éve, miközben egy novellásköteten dolgoztam, az egyik epizódnál váratlanul ráébredtem, hogy a közvetlen környezetemben élt egy ember - színt vallok, az apámról van szó -, akit sohasem láttam hangosan, olyan igazán jóízűen nevetni, hahotázni, netán röhögni, mint a többi embert általában, legfeljebb néha-néha mosolyogni. De az is mindössze egy halvány, szomorkás mosoly volt, vagy inkább csak egy mosolyféle, és akkor is mintha némán elnézést kért volna valakitől.

Mivel ez a felfedezés nem hagyott nyugodni, sutba dobtam a félkész novellagyűjteményt, és elhatároztam, hogy megpróbálok a végére járni a dolognak. Persze ismertem a történetét, a kettétört életét, sajnos csak felületesen, mert, mint minden "rendes" gyerek, én sem kérdeztem, amikor még lehetett volna. Talán kíméletből sem, mentem fel magamat valamennyire. Mivel a regény főhősét már nem állt módomban kikérdezni, jobb híján saját magamnak voltam kénytelen feltenni a korábban elmaradt kérdéseket, és megkíséreltem választ találni rájuk. Íme az eredmény.

"A meghajlást gyakoroltuk, aztán körbeültünk, mint a bennszülöttek, aztán Mark szenszej magához szólított.
- Rúgj bele a micsodámba - mondta.
A lábát szétvetette és megismételte:
- Rúgj bele a micsodámba, amilyen erősen csak bírsz.
- Excusez-moi? - kérdeztem vissza.
Kezét a csípőjére tette, mély lélegzetet vett, és lehunyta a szemét, ebből rájöttem, hogy komolyan gondolja.
- Jesszum - mondtam, és közben magamban azt gondoltam: Azta!"

Kr. u. 79. augusztus 24-én kitört a Vezúv, amely elpusztította Pompeji városát. A város a Vezúv lábánál, egy lávatalapzaton épült. Gazdasági és politikai fejlődését jelentősen befolyásolták a Nápolyi-öbölben megtelepülő görögök. A görög művészet hatása néhány templomban, valamint néhány helyiség díszítésében és részben magán a várost körülvevő falon ismerhető fel. Rövid ideig az etruszkok is birtokolták, illetve a szamniszok. A Vezúv kitörése pusztította el 79-ben. Hatalmas hamu- és lapillitömeg lepte be a várost, teljesen eltemetve azt.
Alábbi kötet Pompeji városát, történelmét és főbb épületeit mutatja be.

Az ember - mint annyi mást - az álcázást is a természettől, az állat- és a növényvilágtól leste el, és a fennmaradásáért vívott küzdelmében igyekezett azt a maga hasznára fordítani. A "mimikri", a rejtés-rejtőzés, a színlelés életelemévé, majd az osztálytársadalmak kialakulásával a hadseregek tevékenységének is részévé vált.
A háborúk történetét tanulmányozva jól megfigyelhető az a törekvés, hogy a szemben álló seregek fokozódó mértékben törekednek csapataik összetételét, fegyverzetét, valamint a hadvezér szándékát az ellenfél elől elrejteni, ugyanakkor minél több és minél részletesebb információkat igyekeznek szerezni róla. Régen elmúlt az az idő, amikor a hadseregek fényes egyenruhákban, csillogó fegyverekkel, kibontott zászlókkal, hangos kürtszóval törtek egymásra. Az első és a második világháború harcaiban és hadműveleteiben, valamint az azt követő és jelenleg is folyó helyi háborúkban a rejtőzés, az álcázás a harccselekmények nélkülözhetetlen részévé lett. A felderítés - minél jobban látni az ellenséget - és az álcázás - minél jobban eltűnni az ellenség szeme elől - követelményei, lehetőségei és eszközei hatalmas mértékben fejlődtek.