Joe Cummings - Laos (Lonely Planet) (angol nyelvű)

Az ​útleírás vallomás: tájakról és országokról, emberekről és népekről. A jó útleíró nem húzódik meg a háttérben, hanem céltudatosan vezeti az olvasót, és olykor éppen a látottak és hallottak száraz felsorolásával „üzen”. Az idő múlásától veretessé vált alkotások akkor válnak igazán történelmi és irodalmi csemegévé, ha az utókor kutatójának sikerül az önmagukban olykor látszólag ösztövér, ám a maguk együttesében gazdag anyagot összegyűjtenie – és ez a kötet erről tanúskodik. Mi, olvasók pedig a régi útleírások nehézkes és mégis oly vonzóan lassú sodrának, olykor szárnyaló romantikájának átadva magunkat, felfedezhetjük beleérző készségünket, megmártózhatunk saját régmúltunk és múltunk gyarlóságaiban és szépségeiben – ezúttal a cári Oroszország évszázadokkal ezelőtt útra kelt, hazánkban járt fiainak sokáig porosodásra ítélt – nyomtatásban nem is mindig napvilágot látott – feljegyzései jóvoltából. Akad közöttük fél évezred előtti egyházi személy, ifjú diplomata, kolduló zarándok, katona, udvaronc, tudós, utazásban kedvét lelő herceg.
Ami ezeket a szerzőket egybefűzi, az egyrészt a közös téma, vagyis a régi Magyarország – gazdagságával és szegénységével, pompájával és nyomorúságával, szabadságával és elnyomottságával –, másrészt az a tény, hogy szinte kivétel nélkül megragadták a lehetőséget: mert amit saját országukra elmondva a cári cenzor veres plajbásza kérlelhetetlenül keresztülhúzott volna, azt bántatlanul ország-világ elé tárhatták Magyarországra vonatkoztatva. Mindez csak még izgalmasabbá teszi az orosz közvéleménynek szánt Hungária-képet.

Néhány hónappal ezelőtt bejárta a katolikus világsajtót a hír, hogy a birminghami érsek megkezdte Newman kardinális boldoggá avatási eljárásának előkészületeit. Az egyik legelterjedtebb egyháztörténelmi összefoglalás szerzője (Funkc) így ír róla: „Az angol egyház legszellemibb és legzseniálisabb alakja, a legnagyobb angol író, a XIX. század egyik legnagyobb teológusa, aki a gondolkodás élességét és a pszichológia mély-látását a misztikus jámborságával és a költő lendületével köti össze." Egy másik jeles egyháztörténész a nagy mintaképnek nevezi, amely korunknak jobban kell, mint bárki más (Lortz). Nem kisebb arányokban festi meg képét a teológus is: Przywara szerint méltó rá, hogy az legyen a modern kornak, ami Szent Ágoston volt az antik világnak és Aquinói Szent Tamás a középkornak. Szintétikus szellemének gazdagságára, gondolatainak forró elevenségére semmi sem jellemzőbb, mint hogy a mai katolicizmusnak mindhárom eszmei irányzata: a haladó, a konzervatív és a közvetítő egyaránt hivatkozik rá. A róla szóló és egyre szaporodó tanulmányok egyre többször emlegetik az újkori egyházatya címen. Hosszú élete (1801-1890) nemcsak a múlt század - és bizonyos fokig az abból szervesen kinövő XX. század - teológiai szintézisét valósítja meg, hanem egy egészen kivételesen nagyarányú emberi személyiség kivételesen tiszta és heroikus pályáját is. Ex umbris et imaginibus in veritatem - mondja maga készítette sírfelirata. Tömörebben aligha lehetne összefoglalni életét. Nagyszabású ez a pálya, de harmincas éveitől kezdve tragikus jellegű; negyvennégy anglikán és negyvenöt katolikus évét egyaránt külső és belső harc tölti be az igazságért és - nem kevesebb intenzitással - az életszentségért. 
 

Sok esztendővel ezelőtt jött létre a párizsi kommün, a francia főváros népének nagyszerű felkelése, a proletárdiktatúra első történelmi formája. A centenárium alkalmából az egész haladó világ ünnepi tisztelettel emlékezik meg a párizsi munkásosztály és a vele szövetséges kispolgárság hősi küzdelmeiről.
Ez alatt a néhány hónap alatt az események viharos gyorsasággal váltották egymást. Az évszázadok óta rendíthetetlennek hitt polgári rend alapjaiban rázkódott meg, megkövesedett konvenciók hulltak szét, és új típusú forradalmi hatalom született meg. 
 

Németh Miklós és Pozsgay Imre egy kötetben! Mellettük pedig Mayer Péter, Markovics Ferenc, Arató István, Kajli Béla, Kerezsi István és még sokan mások. Ismert, közismert és kevésbé ismert nevek egy beszélgetőkönyvben, amely a munkásőrség történetét öleli fel. A szerzők megfogalmazásában: több szempontból sem hagyományos interjúkötetet készítettünk, vállalva ennek előnyeit és hátrányait egyaránt. Köszönhető volt ez annak is, hogy a könyv megírását megelőzte egy, a testület teljes történetét feldolgozó kétrészes, összesen közel egyórás dokumentumfilm elkészítése a Munkásőrség - Egy párthadsereg története címmel.

A munkásőrök nehéz ládát cipelnek. Amikor letették, hogy megpihenjenek, épp arra jön János bácsi, a téesz juhásza és megkérdi: Mit cipelnek fiaim? Hadititok!, feleli az egyik munkásőr. És nagyon nehéz a láda? Már hogyne lenne nehéz, mikor tele van kézigránáttal?, válaszol az egyik munkásőr.

A korabeli viccben és többek emlékezetében is úgy él a Munkásőrség, mint egy kissé esetlen, sokszor idős embereknek a gyűjtőhelye vagy klubja. De a valóságban ez egyáltalán nem így volt. Az '56-os forradalom leverését követően létrehozott szervezet feladata sokáig kizárólag a rend(szer) védelmének a biztosítása volt. A kádári állam kiépülését követően kidolgozták háborús, határőrizeti és polgári védelmi feladataikat is. A kezdetben harminc-, majd hatvanezer fős párthadsereg létszámát tekintve a korabeli Magyar Néphadseregéhez képest is jelentős volt! A rendszerváltás során a hatalom részéről felmerült a testület átmentése is, de erre végül nem került sor. A Munkásőrség felszámolását 1989-ben a teljes ellenzék követelte, leszerelésük jelentős izgalommal töltötte el a magyar társadalmat. De hogy látták mindezt a korabeli vezető politikusok, katonák, és nem utolsó sorban maguk a munkásőrök? Az interjúkötet erre próbál választ találni.