Babonások és kártyavetők kézikönyve

Hortobágyi és hajdúsági pásztortörténetek
Béres András az elmúlt harminc év alatt sok időt töltött a hortobágyi pusztán és a környéken élő pásztorok között. Ez a könyv gyűjtőútjai egyik eredménye, amelyben egy elmúló - napjainkra megváltozott - sajátos életformáról ad képet. A csikósok, a gulyások, a juhászok, a disznópásztorok "személyesen mutatkoznak be", a valaha elmondott, magnetofonszalagon rögzített történeteiket olvashatjuk a könyv lapjain.

Íme, egy friss, ropogós regény a tizenhetedik századról. Tehát történelmi regénynek kell lennie, mert hogyan is lehetne más, mint történelmi, ha egyszer a tizenhetedik században játszódik, de a huszonegyedik században írták? Írta - Esterházy Péter. - E. P. Egy kemény asszonyról szól, aki tud szeretni. Így gyűlölni is. Továbbá az Úristenről és Gizi nevű bakmacskájáról. Férfiakról is, az egyik Nyáry Pál, igen, egy ilyen nevűt a tizenkilencedik századból ismerünk, aki tehát nem lehet azonos hősünkkel. Ahogy egy másik szereplő, Christoph Ransmayr csöndhintókészítő neve is csak véletlenül esik egybe a kortárs osztrák íróéval. Próbáljunk hát megbarátkozni a gondolattal, hogy a történelmi regény mint műfaj kap fogni még egy vajszínű árnyalatot az Egyszerű történet vessző száz oldal kardozós változatában. Más férfiak is regénykednek itten, az egyikük szakács - "A nagy ételsorokat még mindig fejből tudja, akár a Miatyánkot" -, specialitása a tengeri piláf. Vagy itt van Croy herceg: megfigyeltet és jelentéseket írat, de a jelentéseket tán el se olvassa. "Sebaj, tudjuk, a jelentés lényege nem az, hogy olvassák, hanem hogy írják őket." Nem volna ez így szerencsés azonban a könyvekkel. Ha nem olvassák őket, nem történik semmi: se velük, se általuk, porfogó tárgyakká lesznek. Ha meg ezt itt nem olvassák el, nem tudják meg soha, milyen az Esterházy-féle kardozó. Sem azt, hogy a legfontosabb: örülni tudni. - P. D.

Görög Ibolya Protokoll az életem című első könyve nagy sikert aratott: egy éven belül négy kiadást ért meg. Abban a könyvben a Miniszterelnöki Hivatal korábbi protokollfőnöke parlamenti emlékeit írta meg, és alapos tájékoztatást adott a hivatalos viselkedés szabályairól. Ebben a kötetben a társas érintkezés szabályait foglalja össze.
"Az előző könyvemben már elmondtam olyan viselkedési szabályokat, melyek azonos módon vonatkoznak a magán- és a hivatali életre is: ilyenek a tegezés-magázás, köszönés, bemutatkozás, kézfogás, dohányzás szabályai, de általában az üzleti, a hivatalos protokollal foglalkoztam többet (öltözködés, telefonálás, névjegykártya, levél, virág, ajándék, rangsor, ültetési rendek, hivatalos ceremóniák, koktél, állófogadás, díszebéd, delegációzás, konferenciaszervezés stb.). Tehát amikor például most azt látja, kedves olvasóm, hogy "öltözködés", akkor a teljesen hétköznapi dolgokra gondoljon. Jó érzést szeretnék átadni, azt szeretném elmagyarázni, hogyan lehet jól élni, és ezt természetesen nem az anyagiakra értem. Ehhez hozzájönnek még viselkedési tanácsok is, amelyek kimondottan arra valók, hogy a hétköznapok együttélési gondjait feloldjuk, magunknak tegyünk jót.
Nagyon szeretném, ha nem bántanék meg senkit. Ugyanis nagyon síkos ez a terület, a magánélet szokásai tényleg ahány ház, annyi szokás módra alakulnak. Mindenki úgy érzi, hogy az a helyes, ahogy ő él; a saját életét tudja elfogadni, azt tartja követendőnek. Csak azt kérem, hogy amit leírok, segítő szándékom jeleként fogadják. Az élet, ez a falatka hatvan-nyolcvan év nem a győzelemről szól, hanem arról, hogy sikeresen és kedvünkre vegyünk részt benne.
Macerás, nagyon macerás dolog másokkal együtt élni! Odafigyelni, segíteni, megszólítani, kérni valamit."

„Az anyának és a fiúnak!”

„MINDEZT MAJD MEGÍROM MÉG PONTOSABBAN IS.”
Ígéret, fenyegetés vagy idézet volt A szív segédigéi utolsó mondata? 1985-ben, amikor számozatlan, gyászkeretes oldalakon megjelent Esterházy Péter könyve, ez a sokat idézett mondat leginkább egy írói attitűd megnyilvánulásának tűnt. A Harmonia cælestis és a Javított kiadás apakönyvei után most, huszonhárom évvel később, a Semmi művészet megjelenésével nyer új jelentést a fenti mondat, és a fenti mondatot megelőző segédigékbe tört anyahalál-könyv.

A Semmi művészet a föltámasztott anya könyve, az anyáé, aki ismeri a lesszabályt, és akinek nyelve, mely által a világhoz való viszonya meghatározódik, a futball nyelve. A fiú csak ehhez képest van, és minden és mindenki más is csak ehhez az anyafutballnyelvhez képest létezik. A futball, mely a szerző előző könyvében inkább a magántörténelem-írás eszköze és terepe volt, mostanra mint világszemléletet van jelen, melynek eredője az anyához és az anyanyelvhez való viszonyban gyökerezik: anyanyelv-komplexus.

Ha az olvasó Esterházy Péter regényében a „családtörténeti” szálat keresi, megtalálja – finoman megírt, kerek történetekben. Ha érzelmeket akar, azokat is: plátói szerelem, gyengédséggel teli házastársi szeretet, no meg az anyai meg az apai. Aki az esterházys-önreflektív szövegvilágra kíváncsi (hol kezdődik, és hol végződik az író?), az sem fog csalatkozni. Irónia, szépség, történelem, aranycsapat, apa, nagymama, nagynéni, nagybácsi, anya, élet és halál, főként halál, de az nagyon szépen megírva. És az élet is, persze, a halál előtt.