Búcsúm a Sárga Háztól

„Egyszerű betűk, betűk a plafonon, a fekete háttér előtt lassan kúszó fehér betűk. A soros szívroham után kezdtek megjelenni éjszakánként. Össze tudtam fűzni ezeket a betűket a plafonon, szavakat, mondatokat alkotni belőlük. Reggelre csak annyi maradt, hogy belevéssem őket a számítógép memóriájába." Részlet González Gallego regényéből.
Az író spanyol nemzetiségű, önéletrajzi regényét oroszul írta. A Szovjetunióban született és élt a 20. század utolsó három évtizedében. Nagyapja a Spanyol Kommunista Párt főtitkára volt, akit Franco diktatúrája emigrációba kényszerített. Moszkvában tanuló leánya a Kreml kórházában ikreket szült a 60-as években. Az apa egy venezuelai diák, aki azonban hamarosan nyomtalanul eltűnt. Az ikrek közül az egyik tíz nappal a szülés után meghalt, a másikról kiderült, hogy gyógyíthatatlan betegségben, cerebrális paralízisben szenved. Politikai okok miatt a nagypapának és leányának azt hazudták, hogy az ikrek halottak. Az életben maradt csecsemőt, Rubént különböző kórházakban ápolták, mint árvát, majd orosz menhelyeken élt. Gallego lábai és a jobb keze béna, a bal kezén is csak két ujját tudja használni. Tizennyolc éves korában, mivel állapota reménytelen volt, úgynevezett elfekvőbe szállították. Mint akkoriban mindenkit, aki hasonló helyzetben volt. Az elfekvő a biztos halált jelentette. A kórtermeket nem fűtötték, az étkezés szegényes volt. Azok, akik idekerültek, terhet jelentettek az államnak. Gallegónak azonban szerencséje volt. Egy orosz rendező dokumentumfilmet készített róla és véletlenül rábukkant az anyjára, aki azonnal magához vette. Ekkor Gallego már harminchárom éves volt. Madridban megírta szovjet kálváriája történetét. Bal kezének két használható ujjával, számítógépen. Ezzel akart emléket állítani társainak. Könyvében nem panaszkodik és nem vár együttérzést.

Rippl-Rónai József (Kaposvár 1861 - Kaposvár 1927)

Gyógyszerésznek készült, majd festészeti tanulmányokat folytatott Münchenben, Párizsban, ahol Munkácsy Mihály segédje lett. A Nabis (Próféták) festőcsoport tagjait alakulásukkor ismerte meg, s többször is részt vett kiállításaikon. Barátja, James Pitcairn Knowles skót festő mutatta be Aristide Maillolnak, akivel szintén közeli kapcsolatba került, a kilencvenes években Gauguin és Cézanne fogadta műtermében. A magyar közönség 1900-ban látta először műveit nyilvános kiállításon, ekkorra Párizsban már megkapta a művészeknek adható legrangosabb elismerést. 1902-ben végleg letelepedett szülővárosában, Kaposvárott. A világháború kirobbanásakor Franciaországban volt, az internálótáborból Maillol és Maurice Denis közbenjárására került ki. Életéhez fontos forrásmunka önéletírása, nevelt lányának visszaemlékezései és öccse, Ödön hagyatéka. Rippl-Rónairól Kaposvárott múzeumot neveztek el (itt látható öccse műgyűjteménye is), utolsó lakhelye, a Róma-villa változatlan formában őrzi emlékét.

„Nemrégiben egy kedves hölgy megkérdezte tőlem a boltban, hogy mivel foglalkozom. Mondtam, hogy írással. „Igen?”, kérdezte. És miket írok? Kezdtem erre mondani, hogy írok történeteket, históriákat, okoskodásokat, írok életrajzot, útirajzot, földrajzot, szívesen vázolok életképet, helyzetképet, arcképet, foglalkozom történelemmel, azon belül is irodalom- és művelődéstörténettel, de vállalok helytörténeti dolgozatokat, szokásom agrártörténeti közleményeket is publikálni, természetesen figyelemmel kisérem a politikai eseményeket és meg-megkommentálom azokat. Ha időm engedi, szívesen értekezem az építészet, a zeneművészet, a nyelvészet időszerű kérdéseiről, gyakran látnak napvilágot kétszázezer példányban gondolataim moziról, táncról, operettről, operáról, nőgyógyászatról, beteg-, csecsemő-, kutya-, és autóápolásról, kozmetikumokról, narkotikumokról, egzotikumokról, konyítok továbbá a pedagógiához, gasztronómiához, kronológiához, mitológiához, kozmológiához, ergonómiához, bronchoszkópiához... Ekkor a hölgy, pedig még a felinél sem tartottam, félbeszakított: „Nem tudná mindezt rövidebben elmondani?” „Rövidebben? Újságíró vagyok”, mondtam, és elvörösödtem akkor.” Igen, Bächer Iván ír. Mindenről. Egyről. Arról az egyről, ami ott van minden mögött, előtt, fölött. Az emberről. Kicsiről és nagyról. Hétköznapiról és különlegesről. Csodabogárról és zseniről. Mozartról és a szomszéd Mariska néniről. Ilyenről, olyanról. Mindről. Csodálattal, hökkenéssel, tisztelettel, szeretettel, indulattal, szenvedéllyel. Egyszóval érzéssel. Beleérzéssel. Megérzéssel. Ráérzéssel. Mert a világból ez érdekli. Csakis ez. Az ember. Arcképcsarnok ez a könyv. Hatvan ember portréja van benne.