Csányi Vilmos - Marci, a beszélő kutya

A megrendítő történetben, melyet Balázs Valéria Anamé tár elénk, saját magunkra ismerhetünk, lelki fejlődésünk mérföldkövei köszönnek ránk. A kalandregénynek is beillő könyvben a sors rendeződését követhetjük nyomon, átlátva, hogy mindennek oka és eredője maga a szeretet, és hogy a legnagyobb szenvedés is a fejlődésünk szolgálatában áll. Az írónő kézzelfogható valósággá teszi a karma miszticizmusát, miközben olyan kérdések megválaszolására ösztönöz történetével, amelyekkel életutunk más irányt vehet. Segít minket, hogy saját válaszainkra találjunk, megfejtsük, kik vagyunk valójában, honnan jöttünk és mit kell tanulnunk a saját életünkből.

"Nagyon sokáig nem volt idegen tőlem a karriervágy. És ha most elkezdtem listázni a negatív vonásaimat, akkor be kell vallanom, hihetetlen hatalomvágy is volt bennem. Talán máig is van."
"A Kádár-konszolidáció ki nem mondott alkotmányához szervesen hozzátartozott, hogy mi nem beszélünk rólatok, ti sem beszéltek sokat magatokról és rólunk."
"Néha engem is sikerült megfélemlíteni. Na, nem Nagy Ferónak, hanem a KISZ-nek, a pártközpontnak, amikor ránk telefonáltak, miért nem adjuk ki a Beatricét."
"Adva van egy férfi - gyanítom: öregebbnek látszik, mint amennyi -, van egy jóval fiatalabb orvosnő és egy még fiatalabb énekesnő. Gondolom, egy öregurat nem vádolnak meg szexuális kilengésekkel."

Száz év óta egymás után láttak napvilágot a kisebb-nagyobb székely népköltési gyűjtemények, ám ezek a Vadrózsák jelentőségét nemhogy elhomályosították volna, hanem hozzásegítettek ahhoz, hogy egyre jobban felismerjük és megismerjük egyedülálló nagyságát. Kriza fél emberéletnyi munkával annyi értéket halmozott fel, amennyit és amelyhez hasonlót utódai közül senkinek nem sikerült találnia. Épp ezért gyakorlati folklórmunka közben ma is a Vadrózsákhoz mérjük és igazítjuk sikereinket, eredményeinket. Ha a régi népköltészetet keressük, faluhelyen ma is Kriza nyitott könyvével kezünkben faggatjuk a nagyidejű, nagy tudású énekeseket, mesemondókat. Faggatózunk és feszülten várjuk az eredményt: vajon jó évszázad múltán megtaláljuk-e az élő népköltészetben a Vadrózsák valamelyik meséjét, balladáját, dalát, mi több, talán olyanra is rábukkanunk még, amely elkerülte volna Krizának és munkatársainak figyelmét? Vagy pedig - s ez a leggyakoribb - újra meg újra megbizonyosodunk arról, hogy Kriza olyan kerek-egész kulturális hagyatékot rögzített a maga idején, amelynek ma már csak szétszórt töredékeit, maradványait lehet nagy nehézségekkel, sok utánajárással, száz helyről összekeresgélni.
A Vadrózsák múltunknak, művelődésünknek: egykori és mai önmagunknak része. Ha a Vadrózsákat olvassuk és szeretjük, egyszersmind önismeretünket, öntudatunkat, önbecsülésünket munkáljuk.