Féja Géza, Nemeskürty István - Arcképek régi irodalmunkból

Ebben a késői regényében Maugham - tőle szokatlanul - a történelembe rándul ki. Hőse Machiavelli, aki, miközben Firenze követeként az egész Itália bekebelezésére törő Cesare Borgiánál igyekszik képviselni városállama érdekeit, megkívánja egy gazdag imolai kereskedő fiatal feleségét. A könyv két kudarc története. Machiavelli fortélyos tervét vágya betöltésére végül is az a Cesare Borgia húzza keresztül (a döntő pillanatban sürgős kihallgatásra kéretve a követet), aki viszont a fényes eszű diplomatát szeretné elcsábítani, azaz rábírni, hogy szegődjön az ő szolgálatába. Cesare erős és tehetséges, Firenze urai korlátoltak és kicsinyesek. Machiavelli mégis nemet mond. Döntő érve, amelyet talán abban foglalhatnánk össze, hogy a legrosszabb demokrácia is jobb, mint a legjobb zsarnokság, aligha független a második világháborút az előzményeit átélő Maugham huszadik századi szempontjaitól. Cesare Borgia mindenestre rossz végre jut, a szerelmi kudarc viszont művészi siker forrása: Machiavellit az egyik legremekebb reneszánsz komédia a Mandragóra megírására ösztönzi. 

A mű az 1969-ben megjelent könyv második - jelentősen bővített kiadása. A munka, az új kutatásoknak megfelelő javításokon kívül, további fejezetekkel mélyíti el a két világháború közötti gazdasági struktúra vizsgálatát; két új fejezetben foglalja össze a modern társadalmi struktúra kialakulását és fejlődését; végül új fejezet tárgyalja az 1945-től 1948-ig terjedő népi demokratikus forradalom gazdaságtörténetét.
Számottevően bővült a kötet adatanyaga is: az első kiadás 59 táblázatával szemben a másodikban 124 táblázat kapott helyett.
A könyv - magyarországi megjelenése óta - két kiadásban látott napvilágot az Egyesült Államokban, s jelenleg folyamatban van olaszországi kiadása is.

"Ha az életemet történetként kívánom látni (és ki ne kívánná ismerni a saját történetét, melyet aztán megnyugodva - vagy éppenséggel nyugtalanul - a sorsának nevezhet), akkor B. történetét kellene elmondanom" - írja Keserű, Kertész Imre új regényének egyik hőse.
Keserű, foglalkozására nézve irodalmi szerkesztő, megpróbálja felkutatni különös barátja, B., az író utolsó, eltűntnek hitt regényét. Annál is inkább, mert B. éppen a rendszerváltás idején, 1990-ben öngyilkosságot követ el. Mi motiválja végzetes tettét? Demonstráció? Rezignáció? Hagyatékban maradt drámájában ugyanis B. kísérteties előrelátással megírja Keserű és baráti köre jövőjét. Azt, hogy hogyan csúszik ki majd kezükből a saját életük, s hogyan válik "úgynevezett valósággá" mindaz, amit egykor kétségbevonhatatlan valóságnak, az életüknek hittek. Lényegében: hogy hogyan válnak a rendszerváltással véget ért negyven év túlélőivé, mint ahogyan ő, B. is csak képtelen auschwitzi születésének véletlen túlélője.
Mi sem érthetőbb, mint hogy Keserű valósággal beleássa magát B., az ő - Keserű - számára annyira fontos, szinte példaszerű életébe: mániákusan igyekszik megérteni B. sorsát, szerelmi életét, halálának okát és körülményeit.
A Felszámolás tehát "nyomkeresés" is: nyomozás egy eltűnt kézirat és tűnőfélben lévő életek után. Egyúttal úgy tűnik, hogy bezárul az alkotó kör, amelyet Kertész Imre maga köré meghúzott: ha a Sorstalanság, A kudarc, a Kaddis a meg nem született gyermekért után eddig trilógiáról beszéltünk, az új mű, a Felszámolás ezt a sort most tetralógiává egészíti ki.