Féja Géza, Nemeskürty István - Arcképek régi irodalmunkból

Ávráhám Ben Jehósuá, a haifai egyetem irodalomprofesszora azt sugallja regényében: akkor kerekedhetünk fölébe a bennünket körülvevő világ szorongató ellentmondásainak, ha előbb önmagunkat győzzük le.
Az eredetileg Tel Avivban megjelent könyv egy család belső életén keresztül a mai izraeli élet szinte minden fontosabb metszetét bemutatja. Lapjain az olvasó nemcsak egy előttünk úgyszólván ismeretlen irodalomba, hanem egy igen hiányosan ismert, sajátos világba, a mai Izrael hétköznapjaiba is betekintést kaphat.

A K. dosszié "önéletrajz két hangra": regényes párbeszéd Kertész Imre életéről - szüleiről, szerelmeiről -, pályájáról - a szellemi szabadság kivívásáról - és arról, hogyan függ össze a saját élete hőseinek sorsával, az élet az irodalommal.
E páratlanul személyes könyvből megtudhatjuk, e kettő szétválasztása nem is olyan egyértelmű. Meddig valóság és honnan fikció? Szolgálhat-e az irodalom tárgyául az egyénileg megélt borzalom és boldogság, és mennyiben tartozik ez az "egyéni" mindnyájunkra, akik olvasunk - akik őt olvassuk? Milyen korban nőtt fel, milyen másikban lett íróvá? Mennyiben befolyásolták e korok és légkörök műveit, mennyi szivárgott be mindebből regényeibe, novelláiba, nem is beszélve a főhősök vonásairól: Köves Gyuriéról, az Öregéről vagy K.-éről.
"Egészében véve, én a derű pártján állok" - mondja az író. Ez a derű hatja át a K. dossziét, amely ugyanolyan "botrányos", mint Kertész Imre egész életműve.

"A pármai kolostor a XIX. század nagyregénye, a szabadság és a boldogság követelése a Szent-Szövetség korában" - írta róla Aragon. Ez a regény Stendhal öregkori, utolsó, legérettebb remekműve. A maga korában kevesen értették meg, de a kevesek közt Balzac így nyilatkozott róla: "Stendhal olyan regényt írt, melynek minden fejezetében a fenséges szólal meg!... Csak lángész teremthette meg ezeket a helyzeteket, eseményeket, újra és újra feltáruló bonyodalmakat - egy zsarnok udvarát!...
Nagyszerű, kellemes, szenvedélyes és mindvégig igaz mű!... Micsoda könyv! A szenvedély nagy kiáltásait halljuk majd minden oldalán!" A pármai kolostor-ban csodálatos egységben találkozik Stendhal realizmusa és páratlan romantikája, mely ártatlanságukban és romlottságukban egyaránt elragadó nőalakokban és varázslatos olasz tájakban bontja ki az öreg Stendhal szenvedélyes és mégis szemérmes líráját, végső vallomását az életről és a világról.

Az író - könyvéről:
"Egy közigazgatási reform 1876-ban letörölte Magyarország akkori térképéről, az Erdélyi Érchegység nyugati szárnyáról Zaránd vármegyét. Négy szomszédos közigazgatási egységhez darabolva hagyományos, ősi illetékességét.
A Játékosok és szeretők-ben én ezt a Zarándot feltámasztom, s területén s főként megyeszékhelyén járatom képzeletemet, míg az 1950 körüli esztendőkről emlékezem.
Nem azért a tűnt megye ál- és fedőneve, hogy ne ismerjenek valóságos magokra egyetlen megye jó vagy rossz hírnvének őrzői, hanem hogy inkább több helyt borzolódjék fel az önérzet. Lelkiismereti válságot aligha kever regényem, mert hol vannak már azok a lelkiismeretek?! Egyéb ellenérzést is csak keletkezése, 1960 táján ébreszthetett volna, ha akkor napvilágra tud vala jutni.Valódi és hamisjátékosok a szereplőim, igazi és harag nélküli szeretők.
Kísérlet a felidzéhetetlen és képtelen évek viszaidézésére, minthogy minden múlt s főképp a sajátunk hihetetlen és lehetetlen.
Ha regényem rövid summázására törekszem, régies és közönséges szavakkal: a szerelem és a halál játékai vannak rejtve itt."