Friedrich Nietzsche - Vidám Tudomány

Az élet többnyire az evés-ivás körül folyik. Van, aki megadja a módját, másoknak mindegy, mit és hogyan esznek. Az, ahogyan elkészül egy étel, annyi mindentől függ. Nemcsak attól, hogy mi van kéznél, hogy ki főzi, süti, de nagyban befolyásolja a fantázia gazdagsága, a körülmények, sőt a múltbéli, no meg az eljövendő események is. Enni pedig kell. Lehetőleg minden nap.

"Nincs még egy költő, kit annyira és oly általánosan ismernének világszerte, mint Rabindranath Tagoret. Szülőhazájában épúgy emlegetik nevét, mint Európában, Kínában, Japánban vagy Amerikában. Nagyon felületes megállapítás lenne, ha ezt az egyetemes érdeklődést divatnak neveznők. Irodalmi divat foglyul ejthet egy-egy országot, esetleg egy hasonló kulturájú világrészt, de nem kelthet visszhangot tökéletesen eltérő életnézetű fajokban. Rabindranath Tagore művének általános hatása mást bizonyít. Nincsenek véletlenek, a fejlődés útjai univerzális törvényeknek vannak alávetve. Az emberség egy új korszak, egy új és nagyszerű fejezet előtt áll és Rabindranath Tagore személye nem csupán szervesen összefügg ezzel az új életfázissal, hanem annak öntudatáraébredt kifejezése, hirdetője és vezetője.
Korunk a világtörténelemnek csodálatos szakaszát jelenti. Tanulságai elementáris erejüek, fejlődésvonalát megmásíthatatlan kényszerűség tereli a szebb jövő felé. Ha egyetlen kifejezésbe akarnók tömöríteni mindazt, ami korunkat, mint egy új kor előfutárát jellemzi, azt mondhatnók, hogy a nagy kiábrándulás sok-sok teóriából, csaknem mindenből, melyet a közelmultban emberlétünk alapjának tartottunk."

ELŐSZÓ

Ha elolvassuk Baudelaire művészetkritikáinak kötetét, az a különös érzésünk támad, mintha tükörrel a kezünkben sétáltunk volna végig egy roppant galéria termein, melyekben a zsúfolt és nagyszerű XIX. század alkotásai sorakoznak - valaha sokat vitatott remekművek, melyeket azóta klasszikussá érlelt az idő és múló sikerek emlékét őrző képek, mik nem állták ki az évszázados próbát. Ez a finommívű, rafináltan csiszolt, varázserejű tükör, melyet kérlelhetetlen esztétika foglal szigorú keretbe, melyben az objektív kép kemény csillogását olykor szokatlan színű párák fátyolozzák, rejtett görbületei segítségével válogatni, osztályozni, rendszerezni is tud, bizarr formát kölcsönöz a dolgoknak, sajátos kapcsolataik szerint rendezi el őket, némelyeket roppant méretűvé növel, másokat jelentéktelenné zsugorít; ez lassú méltósággal vonul el benne haladtunkban, amaz egy villanásnyi idő alatt siklik el a szemünk előtt.
E kritikai lapokon tehát gondosan szerkesztett, egyéni világ képe bontakozik ki az olvasó előtt, mely valójában inkább műnek, mint bírálatnak tekinthető, ha alkotásnak nevezzük azt a folyamatot, melyben a művész kezei között az anyag - tudatos munka során - sajátos formát ölt, mely az alkotó sajátos mondanivalójának hordozója. A költő kezébe veszi tárgyát, mely ez esetben maga is mű, s miután céltudatosan saját képére formálta át és újból felmutatja, már egészen más, mint amilyen eredeti állapotában volt, mert - jóllehet anyaga nem változott - új formákba rendeződik és határozott szemlélet mesterséges fénye világítja meg. Ezt a kritikai szemléletet Baudelaire maga fogalmazta meg a legpontosabban 1846-os szalonbírálatában: "Őszintén hiszem - írja a kritikáról szóló fejezetben -, hogy az a legjobb kritika, amely szórakoztató és költői, nem pedig ama tárgyilagos és kiszámított bírálat, mely azzal az ürüggyel, hogy mindent megmagyaráz, nem ismer sem gyűlöletet, sem vonzódást, és szándékosan elnyom magában minden indulatot..." A kritikának, "hogy értelme, tehát létjoga legyen, elfogultnak, szenvedélyesnek, politikusnak, azaz egyféle szempont szerint kizárólagosnak kell lennie, de olyan szempont szerint, amely a legszélesebb távlatokat nyitja meg a kritikus előtt".