Harag Anita - Valakire mindig gondolni kell

Fischer Sándor, a Színház- és Filmművészeti Főiskola, valamint a Magyar Rádió és Televízió tanára írja könyvéről:
"Munkásságom során meglepően sok rosszhangú, rosszul beszélő, beszédhibás emberrel találkoztam, s még meglepőbb volt, hogy beszédhibáikról mitsem tudtak. A beszéd hibáinak feltárása - legyen az hanglejtés, hangsúlyozás, beszédhang hiba stb. - egyesekben megdöbbenést, másokban kételkedést, de minden esetben nagy meglepetést okozott. A hibák feltárása természetesen nem öröm, de a javítás és főleg az eredmény mindig nagy élményt jelentett tanárnak és tanítványnak egyaránt.
Nagyon időszerűvé vált, hogy minél többen jussanak el az ösztönös beszéléstől a tudatos beszédformálásig, a tiszta, kifejező beszédstílusig. Ez nemcsak a társadalmi érintkezést teszi kellemesebbé, hanem a gondolat igaz, világos értékelését is elősegíti; tehát a szépérzéken túl a mindennapi élet hasznos gyakorlatára is kihat.
Szeretném, ha könyvemmel segíteni tudnék ezeknek a feladatoknak a megoldásában."

2000 őszétől hónapokig vezette a német bestsellerlistákat Sebastian Haffnernek ez a posztumusz könyve. A könyv 1939-es kézirata a többek között az Európa Mérleg sorozatában magyarul is kiadott Megjegyzések Hitlerhez, a Churchill és más, alapvető művek szerzőjeként ismert nagy német történész hagyatékából került elő. A dátumból is látszik, hogy Haffner nem utólag okos, mint annyian mások, hanem angliai emigrációjában az volt már akkor is, amikor a németek többsége megbűvölten vagy tehetetlenül nézte a weimari köztársaság bukását és a nácik előretörését.
Ezúttal magántörténelmet, önéletrajzot ír, személyes emlékei az eszméléssel, 1914-gyel kezdődnek, és 1933 nyarával zárulnak. Haffner nem bűvészkedik politológiai, szociológiai és egyéb társadalomtudományi fogalmakkal: egy nagyon érzékeny, élesen látó, megvesztegethetetlenül erkölcsös fiatalember szemével látja a cseppet sem rokonszenves világot. Erkölcse a porosz hivatalnokhagyományokon felnőtt konzervatív ember erkölcse, akinek belső iránytűje akkor is biztosan jelez, ha érdekei több rugalmasságot diktálnának. És akit mint kifejti nem az esze, hanem az orra vezet. Haffner leírja, hogyan szánta rá magát az emigrációra, és azt is, hogy mi várt azokra, akik Németországban maradtak. A részletekben a folyamatot felismerő szemtanúként, az érzékelés zsenijeként írja le azt a mocskos és irracionális történetet, amely előtt az emberiség azóta is értetlenül áll. Ma, hetvenöt évvel később sincs egyetlen olyan sora, amelyet a később születettek nagyképűségével tévesnek minősíthetnénk.

Az ​útleírás vallomás: tájakról és országokról, emberekről és népekről. A jó útleíró nem húzódik meg a háttérben, hanem céltudatosan vezeti az olvasót, és olykor éppen a látottak és hallottak száraz felsorolásával „üzen”. Az idő múlásától veretessé vált alkotások akkor válnak igazán történelmi és irodalmi csemegévé, ha az utókor kutatójának sikerül az önmagukban olykor látszólag ösztövér, ám a maguk együttesében gazdag anyagot összegyűjtenie – és ez a kötet erről tanúskodik. Mi, olvasók pedig a régi útleírások nehézkes és mégis oly vonzóan lassú sodrának, olykor szárnyaló romantikájának átadva magunkat, felfedezhetjük beleérző készségünket, megmártózhatunk saját régmúltunk és múltunk gyarlóságaiban és szépségeiben – ezúttal a cári Oroszország évszázadokkal ezelőtt útra kelt, hazánkban járt fiainak sokáig porosodásra ítélt – nyomtatásban nem is mindig napvilágot látott – feljegyzései jóvoltából. Akad közöttük fél évezred előtti egyházi személy, ifjú diplomata, kolduló zarándok, katona, udvaronc, tudós, utazásban kedvét lelő herceg.
Ami ezeket a szerzőket egybefűzi, az egyrészt a közös téma, vagyis a régi Magyarország – gazdagságával és szegénységével, pompájával és nyomorúságával, szabadságával és elnyomottságával –, másrészt az a tény, hogy szinte kivétel nélkül megragadták a lehetőséget: mert amit saját országukra elmondva a cári cenzor veres plajbásza kérlelhetetlenül keresztülhúzott volna, azt bántatlanul ország-világ elé tárhatták Magyarországra vonatkoztatva. Mindez csak még izgalmasabbá teszi az orosz közvéleménynek szánt Hungária-képet.