|
"Asszony-e az igazság? Ha igen, - vajjon nem alapos a gyanú, hogy a filozófusok - a dogmatikusokra gondolok - nem értettek az asszonyokkal való bánásmódhoz? Hogy a rettentő komolyság, esetlen tolakodás, mellyel mindmáig az igazságra törtek, ügyetlen és nem illő eszközök valának ép egy női szív megnyerésére? - Bizonyos, hogy ez az asszony nem adta meg magát, - s mindenfajta dogmatizmus elszomorodottan és bátortalanul áll előttünk. Ha ugyan még áll! Akik gúnyolódni szeretnek, azt mondják, elbukott, a földön hempereg, sőt mi több: hogy végsőt vonaglik. Komoly szót szólva, alapos a remény, hogy a filozófiában minden dogmatizmus, bármily ünneplésen, a végérvényesség bármi pózával lépett légyen föl, csak gyerekkori nekibuzdulás volt. S az idő is közel lehet, mikor meg fogják érteni: mindössze mi kellett ahhoz, hogy, alapkőül szolgáljon olyan fönségeskedő filozófiai épületekhez, aminőket a dogmatikusok máig emeltek: talán valami népies babona ősidők homályából (például a lélek babonája, melynek áldatlan hatása, a szubjektum és Én babonája ma se szűnt meg); valami szójáték, egy grammatika okozta tévedés, vagy igen szűk, emberien, túl-emberien szűk tényeknek holmi merész általánosítása. - A dogmatikusok filozófiája bizonnyal csupán évezredek multán beváltandó igéret volt; akárcsak az asztrológia, melynek szolgálatában több pénzt és munkát, észt és türelmet fecséreltek el, mint eddig bármi más igazi tudományra."
|
