|
A késmárki ág. hitv. evang. kerületi lyceum, mely a reformatio korszakában megalapitott szükebb keretű iskolából keletkezvén idő folytában az egyház és élet nagyobbodó igényeinek valamint a tudomány és köznevelés követelményeinek megfelelően fokozatosan fejlődött, nem egyszer állott a bukás szélén, hol anyagi erejének megfogytával belső fejlődését is tespedés és zsibbadtság veszélyezteté; de mindannyiszor példásan beteljesült rajta ez a közmondás: "A mikor legnagyobb a veszély, akkor van legközelebb az isteni segedelem, és alig sejtett módon ragadtatott ki a válságból s vehetett ujabb örvendetes lendületet. Ily válságokkal állott szemben különösen 1744-, 1760-, 1811-, 1817-, 1839-, 1850-ben és utoljára az 1883-ik évben. Ezekben az években akadtak szerencséjére oly nagylelkű pártfogói, kik annak czéljaira hozott áldozataik és tetemes alapitványaik által ezen intézet további fennállását biztosították, sőt ennek nagyobbszerű kifejlődését tették lehetővé. Kivált az utólag említett évben, midőn a lyceum az országos középtanodai törvény nagyobb igényeinek önerejéből továbbá megfelelni nem lett volna képes, a dicső emlékezetű pártfogó néhai Jóny Tivadar végrendelete által oly nagyszerű hagyomány örökösévé tétetett, hogy immár amaz országos törvény valamint az egyetemes evang. egyház által 1884-ben magalapitott tantervezet minden követelményeinek önerejéből képes megfelelni és sérthetetlenül tarthatja fenn továbbra is önkormányzati jogát (autonomiáját.)
|
