Kertész Imre - Sorstalanság

Ezek az írások Krúdy Gyula halála óta csaknem kivétel nélkül egyszer sem jelentek meg új kiadásban. Javarészt a szerző pályakezdő korszakának termését fogja egybe ez a kötet, és csak eredetileg is ifjúságnak szánt műveket tartalmaz. Születésükkor az író maga is közel állt még saját kalandos ifjúságának időszakához, bőven meríthetett tulajdon élményeinek forrásából. A kötet hangulati egységét az adja meg, hogy minden egyes írása utazásról szól, a rendkívül érdekes és izgalmas történetek hősei pedig fiatalok, diákok. Ez a gyűjtemény tehát új oldaláról mutatja be Krúdy Gyulát: nemcsak tanulságos és élvezetes olvasmányt ad a fiatal olvasók kezébe, hanem egyúttal fontos és jellegzetes alkotások újraközlésével hozzájárul a Krúdy-életmű feltárásának teljességéhez is.

"Azt hiszem, minden, amit valaha is tettem és írtam, csupán előkészület volt ehhez a könyvhöz." - mondta műveiről a szerző, s bár nem önéletrajzi regényt írt, hősének sorsában, világszemléletében Eric Knight életútjára, mélységes humanizmusára, nemes emberségére ismerhetünk.
Egy esztendővel a halála előtt fejezte be életének főművét, ezt a regényt, melynek minden sorát az igazság kimondásának felelősségérzete hatja át. Knightot mélységesen felháborította az angol uralkodó osztály bűnös nemtörődömsége, amellyel a fasizmus térhódítását szemlélte. Regénye mindenekelőtt vádbeszéd e politika ellen. Knight a háború komor, mégis reményteli, változásokat ígérő napjaiban, lázas gyorsasággal, szinte az eseményekkel egyidőben írta meg művét, a munkásosztálynak az egész nemzetért való felelősségét átérezve, az igazság kimondásának szenvedélyével. Ezt a felelősséget ábrázolta a kiváltságos osztályokért harcolni többé nem akaró, a hazájáért, a jövőért a harcot mégis vállaló főhős válságában.
Eric Knight maga is vállalta a harcot ezekért az eszmékért és reményekért. 1943-ban, szolgálati útján zuhant le Franciaországban.

Féja Géza tanulmánykötetének alapját a mintegy fél évszázada, először 1937-ben megjelent irodalomtörténetének első kötete, a Régi magyarság képezi. A változatlan ismételt megjelenések (1941, 1943) után az író 1960 körül vette újra elő művét és fogott hozzá annak átdolgozásához. Új szempontok vezették: nem folyamatos irodalomtörténetet kívánt írni, hanem kedvelt régi magyar íróinak portréit akarta minél személyesebben, minél inkább az olvasó érdeklődését felkeltő módon megeleveníteni. Már az alapmű is fordulatot jelentett irodalomtörténet-írásunkban: ráirányította a figyelmet az akkor még igen háttérbe szorult régi magyar kultúrára. A jelenlegi (az író fia, Féja Endre által véglegesített) kötet újdonsága a régihez képest nemcsak abban áll, hogy a portrésort bővítette a korábbi változatban még nem szerepelt néhány íróval (Kemény János, Szalárdi János, Árva Bethlen Kata, Hermányi Dienes József, Bod Péter stb.), hanem abban is, hogy élesen elemzi a kölcsönhatásokat az irodalom és a vallási mozgalmak (protestantizmus, unitarianizmus, kálvinizmus, jezsuitizmus, janzenizmus), illetve a vallási irányzatok és a politika között. Ezért ha személyesek is a portrék, eleven személyiségek tekintenek is ki a lapokból, mögöttük ott húzódnak Magyarország művelődéstörténetének legfontosabb vonulatai Janus Pannoniustól Orczy Lőrincig. 

A kötet írásai félbehagyott, befejezetlen regények. Olyan szövegek tehát, amelyek legföljebb egy-egy folyóiratközlésnyi részletükben kerültek az olvasók elé, végül fiókban maradtak. Örkény István nem az életmű, hanem a pálya dokumentumainak tekintette őket, amikor kiadói unszolásra tervbe vette, hogy néhányat közülük közrebocsájt. Ezért is választotta a címet: Önéletrajzom töredékekben. Végül azonban életében ez az elképzelés nem valósult meg. A válogatás először 1983-ban, az életműkiadás részeként jelent meg, és azóta az olvasók a további kiadások visszhangja igazolja az írói világ szerves részeiként tekintenek ezekre az írásokra: az ötvenes évek közepén születő Babikra és A Bónis családra, vagy a hetvenes években íródó Tatárfutásra és A másik út regénye című különös témájú, szintén befejezetlen alkotásra.

Örkény maga persze regény és életmű viszonyát jellegzetes öniróniával jellemezte a hetvenes évek elején:
a) Manapság már nem lehet regényt írni, pedig én tudok.
b) Manapság már nem lehet regényt írni, amellett én se tudok.
c) Manapság még lehet regényt írni, de én, sajnos, nem tudok.
d) Manapság még lehet regényt írni, és én, hála a jó istennek, tudok.
Ördögi makacsság lakozik bennem, ennélfogva az utolsó lehetőséget fogadtam el. Időbeosztásom a következő: reggel, amikor még friss és fogékony a fejem, a regényen dolgozom. Délután, amikor már se nem friss, se nem fogékony a fejem, más egyebeket írok. Az öt év alatt (délutánonként) megírtam egy csomó normális novellát, aztán egy csomó egyperces novellát, körülbelül két vagy három színdarabot; csupa mellékterméket, valahogy úgy, ahogy a háziasszony a karajról levagdalt húsdarabkákból, hogy ne vesszenek el, összecsap egy kis pörköltöt. Öt év óta pörköltöt publikálok