Konrád György - Csodafigurák (Arcképek, pillanatfelvételek)

Miért végezték ki idén október 8-án a Népszabadságot? Ki hozta meg az ítéletet és ki vezényelte a kivégzőosztagot? Hogyan élte túl a Népszabadság egykori gazdáját, az MSZMP-t és miként tudott az 1990 utáni Magyarországon az ország vezető minőségi lapjaként megmaradni? A lap ismert szerzői beszélnek munkamódszereikről, újságírói elképzeléseikről is.

A szerzőket most másik oldalukról ismerheti meg az olvasó. Nem az ország, a világ ügyeiről számolnak be, hanem személyes sorsukról, ami egyben a magyarsajtószabadság sorsa is. Az olvasó megtudhatja, milyen eljárásban volt részük a változó tulajdonosok részéről, végül hogyan élték át ezeket a heteket. Milyen furfangos csellel zárta ki a munkatársakat a kiadó? Hogyan fosztották meg őket elektronikus levelezésüktől, bizalmas anyagaiktól? Miért lebegteti a titokzatos új tulajdonos a Népszabadság újraindításának lehetőségét, miközben a kiadó új vezetői a kormánybarát laptól érkeztek?

A kötetben sok olyan történet is helyet kap a lap elmúltévtizedeiről, amelyekről eddig nem beszéltek. Szó lesz a pártállami Népszabadságról és az újságírók 1989-es lázadásáról. Tisztázódnak a redszerváltás utáni évtizedek ügyei, kiderül, mi igaz abból, hogy a lap veszteséget okozott a tulajdonosoknak. A Népszabadság holtában is világhírű: a szerzői kollektíva összegyűjtötte a lap elleni merénylet hazai és nemzetközi visszhangját. Az előszóban Spiró György vall a Népszabadsághoz fűződő több évtizedes kapcsolatáról.

Fényes családi régmúlt és emberpróbáló jelen, kényszerű választások és hit a jövőben, felemelkedések és zuhanások, széthullás és összetartozás, felkínált karrier és bármi helyzetben megőrzött emberi tisztesség sokszor kibékíthetetlennek tetsző ellentétei feszülnek a klasszikus családregények hagyományai szerint formálódó történetben.
A Freytág testvérek hol egymásba kapcsolódó, hol szétváló életútját követve, az író nyílt őszinteséggel ábrázolja a lassanként történelemmé ülepedő közelmúlt: a háború s a mostanában oly sokat emlegett ötvenes évek eseményeit. Egyúttal föleleveníti az akkor ifjú nemzedék nagy pillanatait és válságokkal nehezített önmagára eszmélését. A szabadság, a nagy remények, a korlátlan hit mámoros önfeledtségét, az építés magával sodró lendületét, a felelősség gyanútlan vállalását, a türelmetlenséget és a tekintet nélküli, elszánt jobbító akaratot, a valósággal való szembesülés keserves folyamatát s benne a bizalom fokozatosan töréssé mélyülő hajszálrepedéseit feledni nem tudókat és kiútkeresőket. 

"Egy -nagy ismeretlen Úr vendégeként- (Kosztolányi), a földi szenvedést megtapasztalva Kertész Imre szinte nem evilági, és mégis valamennyiőnknek ismerős perspektívából számol be mindarról, ami megesett vele. Talán ez a szabadság: a személyes, neki kiosztott életben nem végzetszerűséget látni, hanem különös próbatételt, amely lehetőséget nyújt a döntésre. Arra, hogy az -érinthetetlen- mag, a legszemélyesebb titok keresése során elmerészkedjen odáig, hogy akár el is veszítse ezt az ént. Mi a szabadság? Olyasvalami, amiben elválaszthatatlan a teljes idegenség és a tökéletes beteljesülés. Kertész Imrétől ezt tanultam. A Valaki másban a kortárs európai irodalomban párját ritkító élességgel és kíméletlenséggel mutatja be, miként talált rá az idegenben az otthonra, a nem-azonosban az azonosra. S közben bennünket, olvasókat is ráébreszt valamire. Arra, hogy a rettenetben, sőt a rettenet fokozásában is ott lappang a misztérium lehetősége, s hogy talán az idegenség végtelen fokozása vezet el minket oda, hogy sejteni kezdjük azt, ami túl van az idegenségen."
Földényi F. László