Landau, L.D.- Rumer, J.B. - Nehéz kérdések - Mi a relativitáselmélet? (Búvár Könyvek)

Temesvári Pelbárt művei Európa-szerte több generáción keresztül a gyakran kiadott és sűrűn forgatott könyvek közé tartoztak, miközben alakját, jellegzetes szerzetesi arcélét már-már elfelejtették az utódok, sőt nevét is egyre bizonytalanabbul írták. »Jeles tudományú férfiú, de idomtalan, görbe orrú és rút ábrázatú ember volt, akit gúny és nevetség tárgyául vettek« - mindössze ennyi maradt Istvánffy Miklós humanista történetíró emlékezetében nagyjából száz évvel később.
Pelbárt ijfú éveiről semmi bizonyosat nem tudunk. Alighanem 1435 táján született, talán Temesvárott (a korabeli névadási gyakorlat mindig egy közelben fekvő nagyobb települést nevezett meg szülőhelyeként, innen a bizonytalanság). Keresztneve állítólag Paulus (=Pál), szerzetesi neve Pelbartus (=Pelbárt), apja Ladislaus (=László). Ő maga Pelbertus de Temeswar formában írta nevét, de a későbbi fejlesztésekben már összevissza Pelivartus, Pilibart formában is találjuk. Mindez azt mutatja, hogy németből eredeztethető keresztneve (Willibord) idegenül hangzott, jóllehet a középkori hely- és személynévadásban egyáltalán nem ritka ekkor Magyarországon.

Arnold Zweig a Német Demokratikus Köztársaság Nemzeti-díjjal kitüntetett nagy írója.
Regénye az első világháborúban, a verduni csata idején játszódik. A francia front lőporfüstös, gránátszaggatta fedezékeibe megérkezik Cristoph Croysing alhadnagy. A fiatalember gyermekes lelkesedéssel indult el otthonából, szinte rajong a háborúért. Az első vonalakban feltárul előtte a porosz militarizmus igazi képe, a maga visszataszító romlottságában. Tapasztalatait megírja magasállású nagybátyjának. A levél a cenzúra kezébe kerül. Elkezdődik Croysing üldöztetése, és a fordulatos történet során az olvasó az 1916 - 17-es évek mesteri társadalomrajzát kapja. Zweig megrendítően ábrázolja a gyilkos háború viharában sodródó emberi életeket, felejthetetlen emléket állít a háborúval szembeszegülő öntudatos munkások küzdelmének, fanyar humor pedig pőrére vetkőzteti a gyáva, korrupt tisztikart.

„Költőnek lenni: veszélyes foglalkozás” – olvashatjuk a népszerű orvos-genetikus szerző könyvében, melyben huszonegy magyar költő egészségi állapotát tárta fel. Diákéveinkben megtanulhattuk: költőóriásaink legtöbbje korán meghalt, többen saját kezükkel vetettek véget életüknek. „A magyar költészet itt bemutatott nagy alakjainak jelenleg már idealizált szobraikkal tiszteleg a nemzet. Éltükben inkább megkeserítették küldetésük teljesítését, amit gyakorta önpusztítással tetéztek. Legszebb költeményeik ezért a pokolra menéseiket kísért megpróbáltatásaik, sőt szenvedéseik termékei. Testi bajaik és szélsőséges kedélyük megismerése érthetőbbé teszi esendőségüket és még szeretetreméltóbbá emberségüket” – vallja könyvében Dr. Czeizel Endre

Edgar Allan Poe (1809-1849) Bostonban született. Vándorszínész szüleit kétesztendős korában elvesztette; egy jómódú család fogadta magához. Öt évig Angliában járt iskolába, majd hazatérve Amerikába, a richmondi középiskola elvégzése után a virginiai Charlottesville egyetemére került. Byron és az európai romantika hatására epedő verseket írt – alig tizennyolc éves volt, amikor megjelent Tamerlán és más versek című kötete. Különc életmódot folytatott, óriási kártyaadósságokat csinált; amikor az egyetemről eltávolították, beállt katonának, végül szakított nevelőapjával, és huszonkét esztendős korában „kilépett az életbe”. Mivel versei nem találtak kedvező fogadtatásra, felcsapott újságírónak. Amerikában akkor indult a nagyüzemi folyóiratgyártás, a magazinok divatja. Poe haláláig ennek a ma is népszerű terméknek szentelte java tevékenységét. Verset és kritikát, esszét, tudományos cikket, riportot, sőt regényt írt a magazinoknak. És egy új műfajjal, a „short story”-val – a novellával jelentkezett. Ez a különös tehetségű, fantomokat kergető és fantomok űzte poéta – akit negyvenesztendős korában vitt el a hajsza, a boldogtalanság, az ópium és az alkohol – Európa költőinek vált példaképévé. Tolmácsolását különböző nemzetiségű, de egyképpen rangos költők tekintették mindenkori feladatuknak.