Leon Uris - Miła 18

"Isten nevében!" Kardos G. György mind a négy regényének írását ezzel a nekifohászkodással kezdte. Valódi kéziratok maradtak utána, mert a szerző töltőtollal írt, fekete tintával - az utolsó litert Nagy Lászlótól kapta -, spirálfüzetbe, ágyán fekve, nem lévén íróasztala. Ha más nem is jelezné - persze jelzi -, ez is mutatja: hiába szólt róla kicsinylőn, hiába volt, hogy alig beszélt róla, s ha igen, akkor is zavartan, kelletlenül: az írás, a regényírás szent dolog volt nála. Ez a látszólag vicces, bohém, szerte lévő ember végtelen tudatossággal, pontossággal írta meg fő műveit; igazi író volt, egész élete az írásnak rendelődött alá, az írás a legbenső énjéből fakadt. Ő volt az író. Ez a kis könyv őróla szól. Az íróról, aki életének utolsó másfél évtizedében a szerzőnek nem csupán közeli barátja, sétatársa, cimborája, napi beszélgető partnere volt, de írói, emberi példaképe, pótapja is, aki a halála óta eltelt másfél évtizedben mindennap ott sétált mellette a pesti utcán, és ott sétál ma is.

„Ez a breviárium: kísérlet. Azzal próbálkozik, mint lehetne Goethe életének és művészetének nagy kincséből a mai magyar nagyközönségnek egy kis tájékoztatást nyújtani, nem abból a célból, hogy a világirodalom és emberi történet egyik legnagyobb mesterének a forrásoknál, saját írásaiban való tanulmányát, élvezetét pótolja, nélkülözhetővé tegye – hisz ez képtelen vállalkozás volna – hanem éppen ellenkezőleg, hogy emlékeztessen ennek szükségére, hogy mentől többekben kedvet ébresszen az emberi kultúra egyik örök, üde forrásának fölkeresésére. Mint általános tájékoztató, bevezető s útmutató nem lép föl azzal az igénnyel, hogy mentől több újat mondjon. Ez a Goethe-irodalom óriás és szakszerű munkássága után igen bajos is, de a kiadó és szerkesztő jelen céljával nem is fért volna össze. Így a szerkesztő inkább iparkodott a megbízhatóbb kutatás eredményének összefoglalására, bár helyenként eredeti megállapításoktól és ítéletektől sem idegenkedett…”

Mintegy nyolc esztendeje a Makkabi Kiadó, összeállításomban megjelentetett már egy zsidó útikönyvet és adattárt, Zsidó élet Magyarországon címmel. Ez a kiadvány akkor, a rendszerváltást követő hazai zsidó közélet és a megnövekedett zsidó turizmus elősegítésére igen nagy jelentőséggel bírt. Időközben azonban az adatok jelentős része megváltozott, számos új intézmény és szervezet jött létre, ami szükségessé tette a könyv átdolgozását. Az új kiadásnál felhasználtuk az előző tapasztalatait, valamint a hozzánk érkezett számos javaslatot is. Ezúttal a hazai és külföldi turista szempontjait helyeztük előtérbe, a zsidó látnivalók részletes, könnyen áttekinthető bemutatása érdekében. így ez a mostani kiadvány mondhatni teljesen új munka: könnyebben kezelhető formátumban, számos színes képmelléklettel lát napvilágot. A remekbeszabott fényképeket az egyik legnagyobb magyar fotóművész, Szelényi Károly (Magyar Képek kiadó) bocsátotta rendelkezésünkre. Emellett egy-két archív fotót is felhasználtunk a kötetben.

Egy vakáció története elevenedik meg a regény lapjain, mégpedig egy olyan vakációé, amilyenről minden kamasz álmodik.
Két diák - Tutajos és Bütyök - a Kis-Balaton sás- és nádtengerében tölti a szünidőt; Matula Gergelyt, az öreg pákászt bízzák meg a fiúk nevelésével. Gergő bácsi, aki úgy ismeri a nádak, sások, tocsogók és tavak vadregényes vidékét, mint a tenyerét, szárnya alá veszi a városi gyerekeket, és kijáratja velük a természet és valóság nehéz, de sok örömet, igaz élményt tartogató nyári iskoláját.
Halászat, vadászat, egy kis híján tragikus kimenetelű vihar, a török időkbeli Tüskevár felfedezése, egy leheletfinom bontakozó gyerekszerelem - csak úgy rohannak a napok,
Mire a vakáció véget ér, a két fiú szinte kicserélődik; búcsújuk a berektől fájó, de nem végleges: a téli szünidőben visszajönnek.