Magyar Bálint, Vásárhelyi Júlia - Magyar polip - A posztkommunista maffiaállam

Szendrey Ákos, az 1965-ben elhunyt kiváló etnográfus műve eredetileg kandidátusi értekezésnek készült,s mind ez ideig csak az Akadémia kézirattárában volt hozzáférhető. Pedig igazi kultúrtörténeti csemege ez a boszorkányokról szóló – eddig legteljesebb – „értekezés”, amelyet haszonnal és élvezettel forgathatnak a szakemberek és az érdeklődő olvasók egyaránt.
Hiszen ki ne lenne kíváncsi arra, milyen is a „magyar boszorkány”, amely még csak nem is hasonlít a mesék vasorrú bábájához? Ki ne olvasná szívesen, hogyan lehet megszerezni ezt a titokzatos „tudományt”, hogyan lehet felismerni a rontót, s milyen módokon történhet meg a „boszorkányutazás”? Kit nem „babonáz meg”, hogy megtudhatja, mely vidékeken kiket tartottak boszorkánynak, azok hogyan rontottak-kötöttek-varázsoltak, s hogy miért éppen sóval, fejszével, gatyamadzaggal lehet védekezni ellenük?
Könyvében Szendrey Ákos – a régi idők szórványos feljegyzései, a boszorkányperek jegyzőkönyvei és az újabban feltárt néprajzi adatok alapján – összegzi, elemzi és rendszerezi a bűbájosokhoz kapcsolódó sokrétű, színes hiedelemanyagot.

Évek óta csak álmodozol egy különleges utazásról, de eddig féltél belevágni? Mindig volt valamilyen kifogásod, amiért nem mertél útra kelni? Legyen az belföldi hosszú hétvége vagy egy teljes hónap a világ másik felén, ez a könyv a gondolat megszületésétől egészen az út végéig a segítségedre lesz. Most nem egy szokványos útikönyvet tartasz a kezedben, hanem egy olyan világutazó személyes tapasztalatainak gyűjteményét, aki immáron harminc éve szenvedélyesen járja a világot.

A költő képzeletében él egy alak; szárnyas szellem, a kinek testetlen lénye nincs kötve a tér és idő rögéhez, s a kiben mégis a földi indulatok minden fajtái csatáznak. Szellem, a ki a mennynek hónából kivetve, nem talál befogadást a földi világban. Amott, a hol hona volna, száműzött; emitt, a hol uj hont lelhetne, idegen. Eltérő két világ választó űrében bolygó, társtalan szellem, a kit nagysága kárhoztat a társtalan magányosságra. »Igy jár - se czélja, se hona - soká a puszta végtelenben. « S ha pihenésre meg-megáll, tanyája hideg szirtorom, mely a menny és föld űrébe nyúlva, mennytől és földtől egyképpen idegen. És a szellem, nagyságának átkától gyászban, röghöz kötetlenségének, szabadságának nagy rabságában gyászos panaszra kel.
»A szeszélyes sors hazámtól igen messze, és életem nagyobb részére számüzött«, - panaszolja Zichy Mihály egyik levelében. S a keserűség, mely e sorokból kiárad, mintha rokonná tenné a Zichy gyászát a Lermontov szellemének, »A démonnak« nagy gyászával, a melyet talán éppen e lelki rokonság révén szólaltatott meg olyan csodálatos, megragadó erővel a Zichy Mihály művészete.