Molnár Ferenc - Az aruvimi erdő titka

Színes, élvezetes, dokumentatív értékű önéletrajzi beszámoló Ábel Olga könyve. A bözödújfalui székely zsidó - szombatos - leszármazott, aki negyedszázadnál többet töltött el különböző erdélyi és hazai újságok redakcióiban, emlékei kútjából nemcsak magazinszenzációkat, szakmai intimitásokat, politikai "színeseket" merít. Helyet kapnak könyvében a faji előítélet miatt igen sok emberi megpróbáltatásnak kitett élet szokványosabb eseményei is. Megismerjük belőle a földbérletekkel bajlódó, korán elhunyt apát, a több gyerekért helytálló édesanyát, testvéreket, férjet, barátokat és mindazokat a személyeket, akikkel a sors munkája során (vagy kényszerélete során) összehozta. A két világháború közötti erdélyi magyar sajtóviszonyok jellemző kórtüneteiről beszél, hogy utána mint bergen-belseni KZ-fogoly, majd mint svájci "csereáru" számoljon be hitelesen élményeiről. Az ötvenes évek magyar sajtóéletének apróbb-nagyobb, sőt tragikus eseményei egészítik ki felszabadulás utáni életbeszámolóját.

"Ez a jelentés a CIA, a Külügy-, a Nemzetvédelmi Minisztérium és a Nemzetbiztonsági Tanács gondosan megvizsgált dokumentumanyagán, valamint jelenlegi és volt funkcionáriusok tanúvallomásain alapszik. Kevés kivételtől eltekintve, a chilei állampolgárokat és intézményeket név nélkül említjük, egyrészt mert nem kívánjuk feltárni hírforrásainkat és a nyomozás módszereit, másrészt mert nem akarunk feleslegesen ártani azoknak a chilei állampolgároknak, akik együttműködtek a Központi Hírszerző Hivatallal (CIA). A jelentés mindazonáltal pontos képet ad az Egyesült Államok chilei titkos tevékenységének méreteiről, céljairól és horderejéről."

(Az USA Szenátusi [Church] Bizottsága jelentéséből)

"...kínzásom legelső perceiben közöltem velük, brit állampolgár vagyok, és eljárásuk nemzetközi bonyodalmakhoz vezethet, mire ők azt felelték: >>Mi olyan rossz hírben állunk külföldön, hogy ez már semmit se számít.<<

(Részlet dr. Sheila Cassidynek az ENSZ Emberi Jogok Bizottsága előtt tett vallomásából)

Az ifjú írót meleg tüzű tekintetével regényes táj közepén, jón oszlopfőn ülve ábrázolta a művész, Stunder, s jellemző módon a lázadó nagy eszménykép, Rousseau mellszobrát is oda festette - ahogy az is jellemzők, hogy idővel (a vászon sérülése folytán) a romantikus angolkert s Rousseau alakja egyaránt eltűnt a képből: Ferenczy István klasszicista márványszobra s a későbbi ábrázolások hűvösebb, fanyarabb, voltaire-i arcát hagyták ránk Kazinczynak, amint csípős epigrammái, metsző tollcsatái is. A kötet restaurátori munkája a hitelesebb, eredeti képet igyekszik életre kelteni: a franciakertté nyesegetett Pályám emlékezete mögött az első kidolgozások s a kiadatlan naplók Confessions-őszinteségű őskertjét s benne szépprózánk mindmáig kellően föl nem fedezett nagy ember- és korábrázoló stílusművészét, akinek drámai elevenségű önéletrajzi írásai voltaképp a hiányzó XVIII-XIX. századi magyar társadalmi regényt pótolják.

A cím nem az olvasók megtévesztésére szolgál. A könyv valóban kicsi, pornográf és mindenekelőtt magyar: kicsinységében és pornográfiájában is; minden sorát a magyar közel- és távolabbi múlt hatja át, az anekdotákat ugyanúgy ez a valóság teremtette, ahogy a nekünk szegeződő, véget érni nem akaró kérdéseket, az első fejezet „hibás magyarsággal, remegve írt” jelen-történetkéit éppúgy, mint a tükörfejezetben „a lélek mérnökének” kalandjait. Indulatosság és részvét az írások mozgatója; itt és most ezért és ezért így meg így élünk: lehetne-e és kellene-e másképp, és hogyan, ha igen… Vagy ahogy a könyvben idézett klasszikus kérdések szólnak: „Mit tudhatok? Mit kell tennem? Mit szabad remélnem?”