Norman Lewis - Nápoly, 1944

A zene, akár a finoman csiszolt gyémánt, ezernyi arcát láttatja rejtélyes anyagának: a szervezett hangzásnak. A zene könyve ezeknek fürkészésére csábítja az olvasót.
A fényképekkel és rajzokkal szervesen, szépen, szemléletesen végig illusztrált könyv, kincsestára a zene bármilyen korú kedvelőjének, érdeklődésének alapja akár puszta kedvtelés, akár pontos ismeretek vagy azok felfrissítésének vágya.

Hazai városaink abban különböztek a többi nyugat-európai várostól, hogy külföldi bevándorlottak alapították, akik nem csupán idegen nyelvet, hanem idegen szokásokat is hoztak magukkal. Az idegen nyelv akadályává lett annak, hogy összeforrjanak az ország többi lakosságával, az idegen szokások pedig 'alapul szolgáltak a polgári társadalom kialakulására. Minthogy ezek az idegen telepesek jórészben iparosok és kereskedők voltak, gazdasági szempontból nagy értéket képviseltek, miértis uralkodóink előszeretettel telepítették meg őket királyi területeken, megtelepedésük állandóságának biztosítására pedig különböző kiváltságokkal ruházták fel azokat. Királyaink példáját a magánföldesurak is követték s idővel ilyen idegen eredetű, külön jogszokásokkal élő s kiváltságokkal felruházott települések egész sorozata árasztotta el az ország területét. Az idegen telepeseket úgy az uralkodók, mint a magánföldesurak is azért látták szívesen, mert a honfoglalás utáni Magyarország népessége gyér volt s a honfoglaló magyarság száma távolról sem volt elegendő ahhoz, hogy az ország egész területét betölthette volna. Sok volt a lakatlan föld, márpedig a földnek csupán az esetben volt értéke, ha hasznosítására elegendő munkaerő állott rendelkezésre.

Vitray Tamás, a magyar televíziózás legendás, sokak által tisztelt és szeretett személyisége olyan dolgokról mesél ebben a könyvében, amelyekről még sosem szólt. Merész és nagy belső fegyelmet igénylő munkát végez: végigjárja gyermekkora viszontagságos tájait, hogy sem magát, sem környezetét nem kímélő éleslátással összerakja múltja darabjait. Sajátos helyzetbe hozza magát: most ő a riporter és a riportalany is egy személyben. Ám - ahogyan tőle ezt a műsorain keresztül megszokhattuk - most sem elégszik meg egyszerű, unalomig ismert formával, egy szimpla önéletrajzi regénnyel vagy riportkönyvvel. Vitray Tamás saját magával, saját magáról is úgy beszél, ahogyan híres műsoraiban a beszélgetőtársaival, beszélgetőtársairól. Figyel. Reflektál. Összerak. Megért. Új összefüggéseket fedez fel. Egyetlen felesleges szava, kérdése sincs. Határozottan, egyértelműen peregnek a szavai. Vitray analízis helyett szintézist teremt, az értelem és érzelem, a drámai jelenlét szintézisét.
Mert nem az a lényeges ebben a visszaemlékezésben, hogy a megélt örömök mellett mennyi borzalom és fájdalom hatotta át ezt a gyerekkort, hanem az, miként lehetett túlélni, és mit lehetett kezdeni vele.
S noha látszólag egyetlen szó sem esik arról, hogy milyen utak, csalódások, remények, újrakezdések vezették őt el a Magyar Televízió épületéig, a Kiképzés mégis erről a kalandnak egyáltalán nem nevezhető, ám "kiképzésnek" joggal tartható, küzdelmes útról szól, a kezdetekről, a lehetőségekről. És a végén ott áll egy ember, aki (új) nevet szerez magának, s egy ország emlegeti őt így: "A Vitray".

"Pára néni nem mutatott különösebb örömet a fiú láttán.
- Ide hallgass, kisfiam! Itt a házban nem maradhatsz, mert ezek akármikor visszajöhetnek. Talán tudsz valamilyen helyet, ahová mehetsz, vagy kérdezd meg az Illés urat, a légóst. Na, menj szépen, Isten áldjon!
Elköszönt Pára nénitől, ránézett Ibikére, visszapuszilni nem merte, mormogott valamit, és indult a légóparancsnokhoz. Az édesanyja nyitott ajtót, de nem engedte be. A fia kimerült, mélyen alszik, mondja csak el, mit akar, majd továbbítja, ha felébredt.
Nem üzent. Szorongva lopózott fel a negyedikre, de a lakásukat zárva találta. Maradt annyi ruhája, amennyi rajta volt. Élelemre nem számíthatott. Hát akkor hová? Innen mindenesetre el, hisz visszajöhetnek, megmondta Pára néni.
A kapuban ismét Pára Ibikébe botlott. A kislány kezében cipődoboz formájú csomag.
- Anyukám majdnem elfelejtette odaadni. A nagymamád megérezte az illatát, amikor lejöttek a cókmókjukkal, és megkérte a mamát, hogy adja oda neked, ha előkerülsz. Egy gyűrűt adott neki érte.
Egy tepsiben sült kenyér volt. Tán egy kiló lehetett."