Norman Lewis - Nápoly, 1944

Beszélgetések a Szentföldről, irodalomról, életről

Tevegelő beduin - Esterházy; öreg Dávid király - Konrád; jeruzsálemi ősi szellemek - Spiró.

Marianna D. Birnbaum izgalmas kérdései mindezekre és más különös pillanatokra derítenek fényt, vonnak párhuzamot és tesznek különbséget e három irodalmi ikon között, úgy, hogy a történetmesélések közben az írók - e kötet főszereplői - közelebb engedik magukhoz az olvasót. Megosztják gondolataikat a zsidóságról, a magyar–izraeli hasonlóságról, a világszemlélet és érték fontosságáról, választ adnak arra, hogyan lehetünk egy kultúra egyszerre külső és belső szemlélői.
Egy üdvözlőkártya, melyet Esterházy, Spiró és Konrád adott postára Izraelben a szülőanyja az interjúkötetnek. S íme, a kártya ettől kezdve nemcsak eszmei értékkel bír, hanem jóval túlmutat önmagán: e szíves gesztus gondolatából fakadt az az ötlet, hogy a címzett a szerzőkkel készített interjúk nyomán kifürkéssze, milyen benyomásokkal tértek haza kedves barátai az Izraelben eltöltött négy nap után.
A három szerző mellett sétálva, miközben elhaladunk a Jaffa-kapu, majd a Hurva-zsinagóga előtt, századokon és világokon át utazhatunk, míg ismét visszatérünk saját valóságunkba, amely a könyv élményétől máris gazdagabb lett.

Dr. Zalai Károly professzor a Magyar Gyógyszerészeti Társaság volt elnöke három kötetben, mindenre kiterjedő precizitással dolgozta fel a Társaság történetének háromnegyed évszázadát. Miután tehát a Társaság elnöksége úgy határozott, hogy a nyolcvan éves évfordulós ünnepség súlyát egy kiadvány megjelentetésével is növelni szeretné és felkérte e kiadvány szerkesztőit, Zalai professzor úr könyve mentesített attól, hogy a klasszikus történetírás szabályai szerinti szerkesztési elvek mentén készítsük el a "Nyolcvan év a magyar gyógyszerészet szolgálatában" című könyvet.
A nagyobb műfaji szabadság azonban annak kockázatát hordozta, hogy - egyrészt az ünnepi hangulat miatt, másrészt saját személyes élményeink "fogságában" - kevésbé figyelünk az események különböző súlyára, a történések kontextusaira, a változó, időnként kedvezőbb, máskor pedig igencsak mostoha körülmények szabta mozgástérre. Munkánk során ezeket a csapdákat szerettük volna elkerülni, miként azt is, hogy kétségkívül meglévő személyes elfogultságaink uralják el munkánkat.
Minden szervezetben lényeges, hogy kik, milyen felkészültséggel, milyen célok érdekében, mekkora elszántsággal vesznek részt a munkában és milyen szervezeti sstruktúrát alakítanak ki a működés során. Tudja-e a szervezet befolyásolni a környezetét, akar-e illeszkedni a világ uralkodó trendjeihez, s ha kell, képes-e alkalmazkodni a környezeti kihívásokhoz? A személyiségek szerepe mindig is meghatározó, különsen egy olyan társaságban, amelyik időről időre kimagasló intellektusú tudósokat állít legfőbb tisztségeibe, akik "társadalmi munkában" vállalják a közösség képviseletét. 

Holtak és utódok, családok és barátságok, eszmék és szerelmek két nemzedéke.
Závada regénye Buchbinder fényképész 1942-es életképével veszi kezdetét, és az elmúlt század ötven évét íveli át. A Jadviga párnája és a Milota után a trilógia harmadik darabja csoportkép egy történelmi korról, amely a szerző "műtermében" személyes fikcióvá, párhuzamos élettörténetekké bomlik ki és fonódik össze. Hitek és tévhitek, köz- és magánbűnök, kis és nagy hazugságok, érzékek és érzelmek iskolája ez a könyv. Úgy húz magába, mint valamely lassú örvény, s ha mélyéről végül fölenged, láthatóbbá válik ez a közös, nehéz dolog - hívjuk nemzeti múltnak-, tót, zsidó és magyar magyaroké, mindannyiunké, akik a történetet mint narrátorok, névtelen ismerősök magunknak elbeszéljük.
A fényképész utókora mi vagyunk.
"Biztosan ez fog majd Violának jutni, dőlt végig, bebújt a takaró alá, s elképzelte, hogy ezt a teret, amelyben ő kialvatlanul vacog éppen, pár óra múlva annak az asszonynak a teste fogja kitölteni. Ahogy megforult, a fejénél penészes gerincű fényképalbumokat pillantott meg fölstószolva a polcon, belelapozott az egyikbe... Talált egy letört drót-szemüvegszárat is, melynek rugós fülkampója az album gerincébe volt beakasztva. A hátsó borító alól egy paszpartura kasírozott piaci csoportkép fordult ki a takaróra, sok figurával, vitatkozásszerű jelenettel a közepén. Koren hiába bámulta, nem segíthettünk, de azt se bántuk, hogy - mint afféle ölébe hullott szökevény-képet - gondolta, eltulajdonítja. Becsúsztatta hát a válltáskájába, s bedugta mellé a szemüvegszárat is." 

Hannah csupán három évet élt, mégis hihetetlenül sok életörömet, őszinteséget és vidámságot hagyott maga után. A könyv a rákos kislány utolsó évének története - megdöbbentő beszámoló arról a küzdelemről, ahogyan a kislány minden félelem nélkül el tudja fogadni a megváltoztathatatlant, és arról, hogy ez hogyan változtatja meg szüleit, rokonait. A kislány, aki elmaradhatatlan piros lakkcipőjét viselte a műtőbe menet is, nem csupán saját hozzátartozóinak életébe hozott változást: egyetlen olvasót sem hagy érintetlenül ez a szívbemarkoló beszámoló. Housden, Hannah édesanyjának soraiból feltárulnak a betegséggel való küzdelem tragikus, néha mégis annyi örömet tartogató pillanatai.