Barion Pixel
A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. Részletes leírás

Orbán Ferenc - Magyar zsidó útikönyv

2.000 Ft
Menny.:db
Elérhetőség: Raktáron
Mintegy nyolc esztendeje a Makkabi Kiadó, összeállításomban megjelentetett már egy zsidó útikönyvet és adattárt, Zsidó élet Magyarországon címmel. Ez a kiadvány akkor, a rendszerváltást követő hazai zsidó közélet és a megnövekedett zsidó turizmus elősegítésére igen nagy jelentőséggel bírt. Időközben azonban az adatok jelentős része megváltozott, számos új intézmény és szervezet jött létre, ami szükségessé tette a könyv átdolgozását. Az új kiadásnál felhasználtuk az előző tapasztalatait, valamint a hozzánk érkezett számos javaslatot is. Ezúttal a hazai és külföldi turista szempontjait helyeztük előtérbe, a zsidó látnivalók részletes, könnyen áttekinthető bemutatása érdekében. így ez a mostani kiadvány mondhatni teljesen új munka: könnyebben kezelhető formátumban, számos színes képmelléklettel lát napvilágot. A remekbeszabott fényképeket az egyik legnagyobb magyar fotóművész, Szelényi Károly (Magyar Képek kiadó) bocsátotta rendelkezésünkre. Emellett egy-két archív fotót is felhasználtunk a kötetben.
Nem értékelt
Szállítási díj: 1.490 Ft

Leírás és Paraméterek

TARTALOM

Előszó 5
A magyarországi zsidóság története 9
Adattár 19
Országos zsidó szervezetek 20
Budapesti zsinagógák, templomkörzetek 21
Vidéki hitközségek, zsinagógák 25
Központi szervezetek 31
Társaságok, körök, egyesületek 31
Iskolák, oktatás, nevelés 32
Kultúra 35
Újságok, folyóiratok 37
Szociális intézmények, szeretetotthonok 38
Vendéglátás, élelmiszer, ajándéktárgy 39
Temetkezés 43
Javasolt séták, útvonalak 46
Zsidó látnivalók, műemlékek Budapesten 46
A ,,zsinagóga háromszög" 46
A budai oldal zsidó jellegű látnivalói 57
Egyéb látnivalók a pesti oldalon 59
Zsidó látnivalók országszerte 60
Nyugat-Magyarország 61
A Balaton és környéke 66
Dél-Magyarország 68
A Duna mentén 70
Az Alföld 72
Észak- és Kelet - Magyarország 75
A ,,zarándokútvonal" 76
A piktogramok és térképjelek magyarázata 83
A könyvben külön nem említett egyéb budapesti zsidó látnivalók a térképen 84

Szerző Orbán Ferenc
Fordította
Kiadó Makkabi Kiadó
Kiadás Éve 2003
ISBN 9637475869
Kötés Típusa ragasztott papírkötés
Állapot

Vélemények

Erről a termékről még nem érkezett vélemény.

Hasonló termékek

Leon Uris - Miła 18

1939. szeptember 1-jén a német csapatok átlépik a lengyel határt, s ezzel kezdetét veszi a második világháború. A megszálló németek először csak jogaikat csorbítva alázzák meg a zsidóságot, majd gettókba terelik őket, végül pedig kezdetét veszi a népirtás. A lengyel zsidóság egyedül áll szemben a náci terrorral, saját honfitársaik, a lengyelek elzárkóznak a segítségnyújtás minden formája elől.

Uris döbbenetes erejű regényének cselekménye a háborúnak azt az időszakát meséli el, amikor a varsói gettó lakói fellázadnak elnyomóik ellen, és házi készítésű fegyverekkel, valamint puszta ököllel szállnak szembe a Wehrmacht tankjaival. A város romjain folytatott küzdelem 47 napig tart, de végül csak néhány túlélő marad.
2.000 Ft

Térey János - moll

Vörösiszap-áradás, egy elhagyatott fürdőhely graffitijei, Bihar megye protestáns vidéke, Lear király e-mail fiókja, klímaváltozás és Párizs—Dakari Térey János nem ismer lehetetlent, mikor a világot készül versbe szedni. Tűpontos, kegyetlen karakterrajzok túlságosan is ismert magyar figurákról, gúnyosan emelkedett sorok a görög istenek magánéletéről, vagy éppen egy behavazott kastélykert rejtett geometriája. Nagyszerű nők és kisszerű férfiak, űrperspektíva és mikrorealizmus - mindezek mögött pedig egyfolytában ott szól az a „hősi, sötét, beethoveni c-moll", mely az egész kötet hangütését meghatározza.
Térey János kilencedik verseskötete érett és kíméletlen áttekintése a ma világának, a jellegzetesen magyar problémáktól a globális katasztrófákig és vissza, azonban szóhoz jut benne a szerző legbensőségesebb, legszemélyesebb lírája is.
2.000 Ft

Hargittai Csaba, Nagy Tibor, Pataki György, Erdélyi Sándor - Modern fizikai kisenciklopédia


Korábban közkeletű meghatározás szerint: a fizika az élettelen természet olyan megnyilvánulásaival foglalkozik, amelyek nem járnak az anyagi minőség megváltozásával. Hogy valójában mi a fizika és hogy miben különbözik a rokon tudományoktól, arról az említett definíció modernizálása sem adhat számot. "A rokontudományokkal, így a csillagászattal, kémiával, ásványtannal a fizika mindig szoros kapcsolatban állt. A köztük meghúzott határokat jórészt külsőleges különbségek - mindenekelőtt a készülékek különbözőségei - jelzik, éppen ezért e határok nagyon gyakran elmosódottak." (M. Laue: A fizika története, Gondolat, 1960. 8. old.) Néhány mondatba tömörített jellemzés már ezért sem pótolhatja azt, amit e tudomány egészének kifejtése nyújt. A mégis megkívánt előzetes tájékoztatás legjobban akkor éri el célját, ha általánosan jellemzi azoknak az alapelveknek az összességét, amelyek segítségével a fizika tárgykörébe eső jelenségeket egységes rendszer részeiként tudjuk szemlélni. Mivel a fizika az anyagi világ legalapvetőbb megnyilvánulásaival foglalkozik, tárgyát illetően a legegyszerűbb és - tudományos rendszerét tekintve - a legfejlettebb természettudomány. Ez utóbbi szinte szükségszerű, hiszen minél kevésbé összetett a vizsgált tárgy, annál több lehetősége van az egzakt elmélyülésnek. Egyúttal ennek köszönhetjük, hogy az a nézőpont, amelynek alapján az anyagi világ bizonyos általános érvényű törvényeit a fizika részeként tartjuk számon, problémamentesen adott.
A fizika tárgya az anyag. Az anyag öntevékeny szubsztancia: változásainak oka önmagában van. A fizika e szubsztanciának azokkal az attribútumaival foglalkozik, amelyek az öntevékenység lehetőségeit és korlátait egyaránt megszabják. Az anyag úgynevezett megmaradó tulajdonságait bizonyára az attribútumok közé sorolhatjuk. Ezek közül egyesek az anyag minden megjelenési formájában megtalálhatók. E megmaradási tételekben jut egyaránt kifejezésre mind az anyag megmaradása, mind pedig a soha meg nem szűnő dinamizmus is. A dinamizmus konkrét okaként a kölcsönhatást tekintjük, amit ugyancsak - kölcsönhatási típusonként más és más - megmaradási illetve meg nem maradási tételek jellemeznek. A speciális fizikai rendszereknek a többitől való egzakt megkülönböztetésére (jobb szó híján) állapothatározók és állapotegyenletek szolgálnak. 
2.000 Ft

Történeti kronológia 1-2.(Ókor, középkor,újkor,jelenkor)

Történeti kronológiánk a történeti érdeklődésű szélesebb olvasóközönséghez szól. Segédeszköz szeretne lenni oktatók, tanárok, diákok számára, de igyekszik eligazítani a kutatót, a szakembert is. Jellegénél fogva főként eseménytörténetet nyújt, és mindazokat szolgálni akarja, akik tudományos szinten tájékozódni óhajtanak az egyetemes és a hazai történelem lényeges eseményeiben és kíváncsiak a fejlődés mozzanatainak pontos időpontjára.
Módszerében a könyv a történettudomány egyik legrégibb és legsajátosabb vonását követi: az események kronológiai, időrendi sorrendjének rekonstrukcióját. Így folytatni szeretné azokat a hagyományokat, amelyeket történész elődeink végeztek az ókori kelet kronológiai tábláinak összeállításától a modern időrendi művek megalkotásáig. Munkánk összeállítását nemcsak egy romániai magyar nyelvű egyetemes történelmi összefoglaló hiánya indokolja. A világviszonylatban megjelenő általános vagy szakosított szintézisekben a történeti folyamatok értékelő bemutatásakor egészen háttérbe szorulnak a pontos adatok és az időrendi szempontok, elhalványul a tér és az idő. Ezeknek pótlására az utolsó lapokon időrendi táblákat mellékelnek. Munkánkban tehát a legfontosabb, legszükségesebb, leglényegesebb történeti adatokat foglaltuk időrendbe, hogy az emberiség fejlődésének a gerincét rekonstruáljuk. Ezen túlmenően arra törekedtünk, hogy az adatok, események ne elszigetelten jelentkezzenek, hanem szervesen a történeti folyamatba ágyazva. Nemcsak politikai jelzőköveket akartunk felállítani, hanem igyekeztünk felvázolni a társadalmi, a gazdasági, a művelődési, a vallási élet eseményeit, továbbá a technika, a tudomány és a művészet fejlődését, hogy az egyes adatok tükrözzék mindazt, amit e területeken az emberiség megvalósított. Törekvésünk az volt, hogy az egyetemes történelem gazdag és bonyolult világából a leglényegesebb anyagot vegyük be. A kötött terjedelem azonban gyakran arra kényszerített, hogy egyes területek, népek története kimaradjon vagy szintetizáltan, csak a legfontosabb történelmi mérföldkövek megemlítésével szerepeljen. Érvényesítettük a jelenkori történettudomány alapvető szempontját, hogy egyetemes történet címén ne Európa történetét nyújtsuk, hanem a legrégibb koroktól kezdve egészen napjainkig szerepeljen valamennyi földrész, természetesen a maga hozzájárulása arányában.
Mivel elsődleges célunk az volt, hogy az adatok útvesztőjében eligazítást, tájékoztatást nyújtsunk, történeti adatainkat jól átgondolt rendszerbe kellett foglalnunk. Könyvünk szerkezete mindenekelőtt a történelmi materializmus korszak-beosztását követi, míg akkor is, ha a szerzők tudják, hogy a megadott periódusokba nem mindig illeszthető bele az egyes országok, sőt kontinensek történetének sajátos alakulása. Az időrend mellett az adatokat összefüggő földrajzi egységbe helyeztük el.
2.000 Ft