Pompázik fénnyel a ház... - Képes lakásbelső-történet

A könyv, melyet a tisztelt érdeklődő a kezében tart Paulisineczné Willem Vera fáradhatatlan és áldozatos munkájával létrehozott fotódokumentum kötete, amely Zebegény múltját tárja fel.
Zebegény a Kárpát-mendence olyan szakrális pontja, melyet az Úristen jókedvében teremtett. A varázs, mely szinte minden ideérkezőt hatalmába kerít, több tényező szerencsés egybeeséséből alakult ki. Legfontosabb a falu kimondhatatlanul szép fekvése, de a régi századokra visszanyúló történeti, kulturális hagyományok és a jó megközelíthetőség is ide sorolhatóak. Mai rangjának és vonzerejének kialakulásában meghatározó szerepet játszott Szőnyi István festőművész Zebegényhez kötődő munkássága, a Kos Károly által tervezett páratlan szépségű „magyar szecessziós" plébániatemplom, és a Maróti Géza által tervezett Nemzeti Emlékhely, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a Duna ezüst szalagjára.
Nem véletlen, hogy annyi fotó maradt meg a régmúltból, hiszen a neves művészek, közéleti személyiségek, akik megtalálták a feltöltődésnek ezt a szakrális helyét, a jövő számára megmentendőnek ítélték. Ki-ki a maga tehetsége szerint festményben, fotóban vagy írásban igyekezett átmenteni a jövőnek az itt megélt érzést. Zebegény község polgármestereként azzal ajánlom figyelmükbe ezt a kötetet, hogy a benne megjelenő fotókat vessék össze a ma látható megfelelőjével, és győződjenek meg róla, hogy a hely varázsa ma is a régi, érteke semmit sem csökkent az idők során. Kívánom, hogy minél többen nézzék, élvezzék azt a páratlan élményt, melyet e kötet a múlt megjelenítésével nyújt forgatóinak! 

A RÉGIEK előtt a tengerek csak sivatagok voltak, amelyek felett üvöltő viharok száguldanak, vágtatnak. Csak a mitológia népesítette be ezt az örökké mozgó, folyton vonagló, majd leapadó, majd emelkedő óriási víztömeget hitregék csodálatos alakjaival. Ez volt a hazája a háromszigonyú Poseidonnak, itt élte víg életét a szakállas Neptunus enyelgő nimpháival. Derült, csendes időben itt játszadoztak a pajkos szirének. Enyelegve követték a hajókat, hogy csábító dalaikkal tengerbe szédítsék a hajósokat. Amíg az emberek barátságosan, szeretettel jártak-keltek a végtelen vizeken, béke uralkodott. Egyszer csak azonban megváltozott minden. A békés tengereket harci zaj verte fel. Véres csaták, nehéz küzdelmek lángja lobogott fel itt is, ott is. A gyűlölködő, harcoló emberek megjelenése mélységbe kergette a hitregék isteneit. Szabad kalandozások korlátlan színtere lett a tenger, de egyúttal a szabad boldogulás korlátlan színhelye is. Szárazföldön is éltek mindenkor könnyűvérü, szabadság után vágyó kalandos természetű emberek, de ezek elé az országhatárok, városok és várak sok-sok akadályt gördítettek. Mennyivel szabadabb teret nyitott számukra a végnélkülinek látszó, hegyekkel, folyókkal föl nem darabolt tenger!...

ELŐSZÓ
A művészet fogalma felölel minden emberi tevékenységet, a mely azzal, a mit alkot, nemcsak arra törekszik, hogy értelmünket foglalkoztassa vagy gyakorlati szükségleteinket elégítse ki, hanem hogy érzelmi világunkra is hasson, rövidebben szólva: gyönyörködtessen.
Az első emberpárt, a Biblia tanítása szerint, Isten a paradicsomban helyezte el, ebbe a szép jelenségek változatlan harmóniájának a teljében pompázó környezetbe, a mely öt érzékének, szívének-lelkének és természeti szükségleteinek önként szolgáló gyönyörűségeivel fölöslegessé tett minden küzdelmes munkát s így fölöslegessé tette a törekvést is, a mely ezt a gyönyörködtetésre irányozza. Ősszüleink bűnbeesése után életszükségleteinek megszerzésében az emberiség osztályrésze a verejtékes munka lett. Csak a létért való küzdelemben kifejtett tevékenységgel karöltve léphetett föl a törekvés is, a mely az embert arra késztette, hogy az, a mit alkot, ne csak szükségleteit elégítse ki, hanem gyönyörűségére is szolgáljon. S ez a törekvés az emberi tevékenységben, ránk maradt emlékeinek bizonysága szerint, a történelem előtti időnek már legrégibb korszakaiban is nyilvánul, a melyekben pedig a művelődés kezdetleges fokán álló ember erejét fizikai szükségleteinek a kielégítése ugyancsak kimerítette; rúgója az emberi léleknek a szellemi szórakozás és nemesebb ideálok után való vágyakozása volt s vele született utánzási ösztöne, a mely a tudás fája gyümölcsének megízlelése óta az emberiséget részben a fizikai szükségletei kielégítésére szolgáló eszközök föltalálására is rávezette.