Leírás és Paraméterek
Egy század: időszámításunk szerint az első, melyet jól ismerünk és amelyet nem ismerhetünk, amelyben mitikus és valós idő és tér egymásba gabalyodik. A hasadás százada, régi és új tények és talányok, hitek és hitetlenségek, a római béke és hallatlan méretű vérengzések kora. Ekkor kezdődik az új Európa - egy új szövetséggel -, és ér véget a régi.
A Krisztus halála körüli esztendőktől a zsidó háború végéig követhetjük figyelemmel Spiró György új regényének hősét, a római zsidó diaszpórában felcseperedett rövidlátó fiút, Urit, akivel elképesztő kalandok, örömök és szomorúságok esnek meg. Titokzatos módon tagja lesz a delegációnak, amely Pészahkor az adót viszi Jeruzsálembe. Érthetetlen, miért küldik a veszélyes és fárasztó útra e testileg gyenge, tapasztalatlan fiút. Uri Jeruzsálemen, Júdeán és Alexandrián át vándorol, és csak évek múlva kerül vissza Rómába. Mindig másnak, többnek hiszik, mint aki, s így hol együtt vacsorázik Pilátussal, hol tolmácsol a császár előtt, hol pedig a legsanyarúbb számkivetettség várja.
Kis- és nagypolitikai kalamajkák gördítik tovább ezt a helyenként pezsgő humortól könnyű, helyenként apokaliptikus képzet-társításokban gazdag kalandregényt.
Az olvasó hirtelen zuhan bele ebbe a folyamba, amely a Mediterráneum jellemző ókori helyszíneit érintve hömpölyög keresztül a "császárváltogató koron", amikor semmi bizonyos nincsen, csak a változás, és amelyben ugyanaz eshetik meg legfelül, ami legalul. Ha a könyv olvasója e forrongásban a jelenre vagy esetleg ama legutóbbi és legvéresebb századra ismerne a felszín alatt, az csakis az ő kényszeres képzeletének szüleménye, melyre természetesen a mű nyitott; éppen úgy, ahogy minden másra: Istenre és emberre, közösségre és egyénre, a semmire és a végtelenre, az egyértelműségekre és az ambivalenciákra, a változások új dimenzióira.
Szerző | Spiró György |
Fordította | |
Kiadó | Magvető Könyvkiadó |
Kiadás Éve | 2005 |
ISBN | 9789631424300 |
Kötés Típusa | kemény |
Állapot | jó |
Vélemények
Erről a termékről még nem érkezett vélemény.
Hasonló termékek
Ken Follett - Az idők végezetéig
Az idők végezetéig A katedrális folytatása: ugyanabban az angliai városban, Kingsbridge-ben játszódik a történet kétszáz évvel később, a 14. században. A szereplők a katedrális építőinek leszármazottjai, akik ugyanúgy küzdenek az élettel, mint elődeik.
Az Európán végigsöprő pestisjárvány a hajósok, kereskedők közvetítése révén felüti fejét az angliai kisvárosban is, s éveken keresztül változatlan erővel tombol, szedi áldozatait. A Benedek-rendi kolostor ispotálya az egyetlen hely, ahol a halálos beteg emberek menedéket kaphatnak.
A járvány közepette sem állhat meg azonban az élet: meg kell erősíteni az életveszélyessé vált hidat, a katedrális megroggyant tornyát helyre kell állítani, s az elöljáróságnak és a céhek nek biztosítaniuk kell a város megélhetését. Gyilkos indulatok, testvérharcok, árulások, minden nehézséget áthidaló szerelmek közepette zajlik az élet Kingsbridge-ben.
Ken Follett megint remekelt: olyan művet kínál olvasóinak, amely egyszerűen letehetetlen – egy hatalmas ívű történetet filmszerűen pergő cselekménnyel.

3.790 Ft
L. Stipkovits Erika - Mi, együtt - Családi kapcsolataink pszichológiája
MIT TEHETEK ÖNMAGAMÉRT?
MEG KELL BOCSÁTANOM A SZÜLEIMNEK?
LÉTEZIK IDEÁLIS TÁRS?
HOGYAN SZERESSEM JÓL A GYEREKEM?
ÚJRA TUDOM ÍRNI A KAPCSOLATOM
A TESTVÉREIMMEL FELNŐTT FEJJEL?
Az ismert szakpszichológus, pszichoterapeuta ezúttal az olvasói, kliensei és hallgatói által feltett kérdésekre válaszol a korábbi köteteiből vett idézetek segítségével. Teszi mindezt abban a reményben, hogy olvasás közben ráismerünk saját problémáinkra, elgondolkodunk az életünkön és átfogalmazzuk a boldogságról alkotott képünk. A hozzánk közel állók - gyerekek, szülők, nagyszülők, testvérek, férj, feleség vagy társ - és önmagunk mélyebb megismerésével, őszinte elfogadásával ugyanis mi, együtt tehetünk legnagyobb értékeinkért, a kapcsolatainkért.
L. Stipkovits Erika a Személyiségfejlesztő Akadémia alapító-igazgatója, klinikai szak- pszichológus, pszichoterapeuta, integratív hipnoterapeuta. Több évtizedes tapasztalattal rendelkezik pszichés és személyiségzavarok, családi, párkapcsolati és életvezetési problémák feltárásában és kezelésében, a "Közelebb Egymáshoz" Kapcsolatterápiás Központ szakmai vezetője. Számos helyen tanít, rendszeresen publikál és országszerte tart előadásokat. Az Integratív Pszichoterápiás Egyesület elnökségi tagja, kiképző pszichoterapeutája, a Magyar Orvosi Kamara, a Magyar Pszichológiai Társaság tagja, a Személyiségfejlesztők Országos Egyesületének elnöke.

3.800 Ft
Bayer József - A politikatudomány alapjai
A politikatudomány a modern műveltség alig túlbecsülhető eleme,szerepe nemcsak a társadalomtudományi képzés részeként,hanem a politikai kultúra formálójaként is jelentős.Bayer József könyve a modern politikatudomány főbb kérdéseit és területeit tárgyalja rendszeres,elméletileg igényes, de közérthető formában.
3.900 Ft
Pápua Új-Guinea
A furcsa testdíszítések, az emberevőkről szóló legendák, az eltűnt utazókról szóló rejtélyek, és az Óceánia természeti szépségeit ígérő pápua szigetvilág egy olyan része Földünknek, ahol még találkozhatunk igazán paradicsomi körülményekkel, amelyek meghódításra várnak. Hol máshol jött létre egy ennyire színes kultúra az elzárt, primitív körülmények ellenére? És hol máshol lehet kőkorszaki körülmények között élő emberekkel találkozni úgy, hogy kiderül, abban a faluban előttünk még nem járt turista? Egy ilyen utazás történetét mutatja be ez a rendkívül színesen illusztrált könyv.
4.000 Ft