A borsodi Mohács

Faludy György a magyar történelem egyik legsötétebb korszakának megdöbbentő történetét írta meg Szolzsenyicin Gulágjához is hasonlított életrajzi regényében. A Pokolbeli víg napjaimban az Andrássy út 60. és Recsk poklát megjárt költő sorsát 1953-ig, a táborból való szabadulásáig kísérhetjük figyelemmel.

Mindaz, ami kapaszkodót nyújtott számára a hányattatás éveiben - ösztönös életigenlése, a testi szépség és a szellemi nagyság iránti feltétlen tisztelete - mélyen áthatja anekdotáit. Kortörténeti jelentősége mellett a Faludyra oly jellemző irónia és elemi őszinteség teszi a könyvet lebilincselő olvasmánnyá.

Az odüsszeuszi életutat elbeszélő regény időközben trilógiává bővült: Pokolbeli napjaim után címmel 2000-ben, A Pokol tornácán címmel 2006-ban látott napvilágot a folytatás. A harmadik kötet megjelenését a legendás költő már nem érhette meg.

Egy főorvos „másodállásban”, zenei újságíróként került 1993-ban Salzburgba, ahol a nyári Ünnepi Játékok izgalmas reformidőszakába csöppent bele. Az azóta eltelt több mint 25 év alatt Salzburg a zenei világ csodált központja lett. A modern művészetek is megtalálták itt helyüket, és az évszázadok mestereinek, nem utolsósorban természetesen Mozartnak köszönhetően a zenekedvelők Mekkájává vált. Immár több mint negyedévszázados anyag gyűlt össze azokból a tudósításokból és riportokból, melyeket Dr. Székely György a nyári és pünkösdi fesztiválon, valamint a Mozart Héten készített. Egy orvos-zenész szemüvegén át követhetjük végig a salzburgi zenei rendezvényeken érvényesülő trendeket, újításokat. Bepillanthatunk az ünnepelt vagy éppen kevésbé sikeres, olykor akár botrányos, de mindenképpen figyelmet érdemlő produkciók kulisszatitkaiba, közelebbről ismerhetjük meg korunk legnagyobb előadóművészeit, rendezőit. A könyv egyúttal zenetörténeti kalandozás is. Változatos interjúkon, beszámolókon keresztül élhetjük át a 2020-ban 100. születésnapját ünneplő fesztivál eddigi megannyi különleges művészeti eseményét.

VI. Benedek pápa sorra veszi könyvében az elmúlt hónapok eseményeit annak tükrében, hogy az az út, amelyet járunk, a reménytelenségbe, a hitetlenségbe vezető út: a keresztény gyökerekre való utalás mellőzése az Uniós Alkotmányból, törvény általi szentesítése az abortusznak, az istenhit magánéletbe való szorítása, hogy a közélet számára semmiféle jelentőséggel ne bírjon. Könyvének jelentősége ezekben az időkben igen nagy, hiszen kiutat mutat az egyre erősödő kulturális válságból. Rámutat arra, hogy történelmünk jelen pillanatában leginkább olyan emberekre van szükségünk, akik mindennapi életükben megélt hitük révén Istent közvetítik. Olyan emberekre, mint Szent Benedek, aki a bencés rend megalapítójaként sokat tett a kereszténység, Európa megőrzéséért.

Részlet a könyvből:
"Abban a küzdelemben, melyet a "formájában nemzeti, tartalmában szocialista" új irodalomért, művészetért folytatunk, erőnk egyik főforrása népi-nemzeti irodalmunk nagy hagyatéka. És bár a magyar lírai örökség jóval gazdagabb a prózainál, ez a tény csak még inkább arra ösztönözzön bennünket, hogy újból meg újból kezünkbe vegyük regényíróink, elbeszélőink írásait, keressük ki és adjuk át népünknek mindazt, ami emberségre, szabadságra, a nép, a haza iránti hűségre nevel.
Ahogy a magyar költészet ismerete nem merülhet ki a legnagyobbak: Petőfi, Ady, József Attila ismeretében, úgy a magyar szépprózai örökség feltárása sem állhat meg Jókai, Mikszáth, Móricz regényeinél.
Móra Ferenc népies elbeszélés mikszáthi hagyományainak folytatója. Tömörkény írásaiban több az erő, életteljesebb az ábrázolás, Tolnai Lajoséban több az erkölcsi bátorság, a realista társadalmi probléma. Móra jelentőségét elbeszélésének népies jellegében, előbeszéddel rokon elevenségében, ízes, szép nyelvében és népszeretet lírai hangjaiban kell megtalálnunk."