A zen meg a motorkerékpárápolás művészete

A Nobel-díjas Halldór Laxness (1902-1998) a XX. századi izlandi irodalom méltán világhírű képviselője. Kereszténység a Gleccser aljában című regénye (1968) jegyzőkönyvregény. Izland püspöke megbíz egy fiatal teológushallgatót, ugyan járna már utána egy-két dolognak a Gleccser aljában, vagyis a vajákos hely hírében álló nyugat-izlandi Snaefell-félszigeten. Vizsgálódjék egy kicsit, a kereszténységet miként tartják? Útra kel, s végül tovább marad a tervezettnél, mert egyre rejtélyesebb dolgok történnek, a szálak pedig szinte kibogozhatatlanul összekuszálódnak. Egész idő alatt jegyzetel, kifaggat boldog-boldogtalant, írja a jelentést a püspöknek...

London 2015. 07.18. hajnali egy óra.

Először futni tanítanak meg. Ez mindennek az alapja minden hadseregben szerte a világon. Megtanulsz futni, megtanulod bírni. Hegynek fel-le. Futsz erdőben, tó- és folyóparton, futsz sportpályán. Együtt a szakasszal, és amikor valaki nem bírja és lemarad, nyomod a fekvőtámaszt. Majd ha megérkezett, újra futsz.

Ha már tudsz futni, van mire építeni a többit. Megtanítanak, hogy bánj a fegyverrel, hogyan élesítsd a gránátot, vezess harcjárművet és telepíts műszaki akadályt.

De arra nem tanítanak meg, hogy amikor évekkel később a háború után, emlékeidtől verejtékben úszva egyedül ébredsz jéghideg ágyadban, azt hogyan dolgozd fel. Amikor olyan sötét az éj hajnali háromkor, hogy még az utcáról beszűrődő lámpa fénye se hoz világosságot, amikor már rég kialudt az a mécses, amit a halott bajtársaid emlékére gyújtasz minden este. Akkor hiába tanítottak meg futni.

Amikor arra ébredsz, hogy skorpiók vannak az ágyadban, és hallod az ellenség suttogását, mintha csak méterekre lennének tőled a lövészárokban. Amikor minden olyan csendes, hogy már mar ez a hangtalanság. Akkor már nincs hova futnod.

Évek után rádöbbensz, hogy meg kell állnod és szembenézned a múltaddal. Mindennel, amit tettél, vagy nem tettél.
Én, mintha gyóntam volna, megírtam ezt a könyvet. Elszámoltam magammal, mert megtanultam egy fontos dolgot: a lelkedért csak te felelsz!

Ezt senkinek se tanították meg. Erre nekünk kellett rájönnünk.

Az immár Európa-hírű írónő e legutóbbi művében, amely újabb olvasókat hódított meg Chirsta Wolf számára hazáján, az NDK-n kívül is, az ókori mitológiából ismert trójai királylányt, Kasszandrát állítja e régi témája ellenére is modern, aktuális, izgalmas regény középpontjába.
Az érdekesen, feszültséget keltően visszapergetett cselekmény során a csalódott, visszautasított "isteni" szerető, Apollón által a jövőbe látás, jóslás képességével megajándékozott-megátkozott Kasszandra,a görögök bosszújára - a nagy háborúban Tróját éri a vereség után előre tudott halálára - várván, a híres mükénéi oroszlános kapu előtt, felidézi életét, mindazt, amit hű honleányként Trójában a királyi udvarban és szeretett városával kapcsolatban átélt: örömöket, majd a nagy tragédiát. A jövőnek, nekünk is szánván néma tanúvallomását, belső monológját, figyelmeztető intését, óvását a trójai - és minden háború szörnyűségeitől, embertelenségétől. Ha nincs is aki meghallja, az utolsó pillanatig meg akarja őrizni a "látók", a "tudók" egyben írástudók,mint amilyen Christa Wolf is, felelősséget, tanúságtételét az igazságról. - Rólunk is szól tehát ez a szép parabola, nekünk is, egy megejtően negható szerelem szálait is belefűzve az elkerülhetetlenné váló tragédiába, amely egyben erőt is ad a szerető nőnek, hogy méltósággal várja be végzetét, s így egyúttal megragadó emberi, mai közelségbe is kerül a rég volt mítosz korunk küszködő valóságához, példát adva egy esendő de méltóságát fel nem adó emberi tartásra.