Albert Schweitzer – Életem és gondolataim

"Van-e különbség újságíró és hírlapíró között? Legalább akkora, mint turista és utazó között. Mint igásló és versenyló között. Mint az önkiszolgálóban vásárolható és az esztenán kapható juhtúró között. Vagy idevágóbban, Bächer Iván könyvéhez közelítve, egyben a különbség természetét is pontosabban érzékeltetve: legalább akkora, mint a kollektív mi és az egyéni én Erdély-képe között. Mint fénykép és festmény között." (Láng Zsolt)

"Szeretek filmzenét, színházi kísérőzenét írni, de balettet is (...)de a dalírástól sehogy sem lehet engem eltéríteni, a végén mindig oda lyukadok ki."

Ez az a Presser Gábor, akit jól ismerünk. Aki nekünk írja a dalt és nekünk énekel. De most itt ez a könyv, több száz oldalnyi sajátkezű Presser-szöveg: emlékek, jegyzetek, meglátások, tévedések, megtörtént - vagy a szerző szerint megtörtént - valós események, hallomások, látomások, dokumentumok és áldokumentumok, dalszövegek, filmnovellák, fotók, lábjegyzetek, netán még kották is.

Presser Gábor elérkezettnek látta az időt, hogy elmondja, ő hogyan élte meg a "Presser-sztorit". Azt a történetet, aminek hosszabb vagy rövidebb fejezeteit oly sokan ismerik az Omegától (1967) az LGT-n át - leginkább a dalain keresztül. A személyes hangú életrajzi könyvből most új megvilágításba kerülnek egy legendás korszak ismert (és ismeretlen) történetei, beleshetünk a stúdiók, a Vígszínház kulisszái mögé, és olvashatunk a "barátok és ellenségek" közt, munkával eltöltött több, mint 50 évről. Presser megírta az év egyik legjobban várt könyvét, amit oly sokan szeretnének ajándékba kapni.
 

Idén 50 éve, hogy befejeződött a II. világháború. Magyarország embervesztesége többszázezres nagyságrendű. Ebben szerepe volt a bosszúnak, a kollektív felelősségre vonás elvének is. Molotov 1943. júliusában többek között ezt írja a moszkvai brit nagykövetnek: a szovjet kormány úgy véli, hogy azért a fegyveres segítségért, amelyet Németországnak Magyarország nyújtott, a felelősséget nem csupán a magyar kormánynak, hanem kisebb-nagyobb mértékben a magyar népnek is viselnie kell. Néhány hónappal később Molotov már csak ennyit mondott Benesnek: a magyarokat meg kell büntetni! Ezzel a szellemmel lehetne magyarázni azt az abszurd tényt, hogy korra és nemre való tekintet nélkül fogtak el mindenkit, aki az útjukba esett. Tervszerűen gyűjtötték be az ország területén a német nevűeket és a német nemzetiségűeket is. Az elhurcolt magyarországi németek száma meghaladja a 44 ezer főt. 1945. január 5-e szomorú emlékeket felidéző évforduló falunkban és az ország sok településén. Ötven évvel ezelőtt ezen a napon száztizenegy embert, nőket, férfiakat hurcoltak el Zebegényből német származásuk miatt az oroszok "málenkij robotra". Félelemmel indultak útnak azon a januári hideg hajnalon a két heti munkára. Mikor már Kál-Kápolnáig vánszorogtak a szántóföldeken keresztül, kezdték sejteni, hogy becsapták őket, hogy valami rettenetes dolog történik velük. Megfélemlítették őket, ha valaki szökni próbál, megtizedelik az otthoniakat. Kálón marhavagonokba rakták, deszkával beszögezték a tolóajtókat és útnak indították őket ismeretlen sorsuk felé. Borzalmas lágerélet, nehéz, verejtékes munka, éhezés, megalázások, embertelen életmód lett osztályrészük orosz földön. Sokan voltak, akik nem bírták ki a véget nem érő szenvedéseket. Fiatalon meghaltak végelgyengülésben az éhezéstől, vagy járványokban, tífuszban és vérhasban. A két legfiatalabbat Kurzbacher Csöpit és Faludi Karcsit 16 évesen hurcolták el. Egyikük sem élte túl a megpróbáltatásokat.