Alvás és alvászavarok - Aesculap

Életében kevesen méltányolták ezt a különös-kalandos életű, zárkózott írót. Maga is csak arra számított, hogy majd ennek a regényének a megjelenése után ötven esztendő múlva, 1880-ban lesz része megértésben és elismertetésben. Jóslata beteljesedett, sőt Stendhal, a művész és az ember ma érdekesebb és népszerűbb, mint valaha. Palástolt érzelmességében és értelmi fegyelmében két világ, a XVIII. és a XIX. század munkál, és talán ez a - korunktól sem idegen -kettősség teszi, hogy ez az éles szemű katonatiszt és precíz tisztviselő, szenvedélyes-olaszos műkedvelő és gyanakvó diplomata olyan mélyen átéli, de egyszersmind kívülről szemléli, és művészetében hitelesen jeleníti meg kora emberi-társadalmi élményét. A Vörös és fekete többszörös szín-jelképrendszere azt fejezi ki, hogy a XIX. századelő Franciaországában az egyszerű ember gyereke csak a vörös katonadolmányban vagy a fekete reverendában érvényesülhetett, de a vörös és fekete, a rulett két színe, azt is felidézi, hogy minden ilyen vakmerő törekvés mögött egy szerencsejáték kockázata borong.

Fényes családi régmúlt és emberpróbáló jelen, kényszerű választások és hit a jövőben, felemelkedések és zuhanások, széthullás és összetartozás, felkínált karrier és bármi helyzetben megőrzött emberi tisztesség sokszor kibékíthetetlennek tetsző ellentétei feszülnek a klasszikus családregények hagyományai szerint formálódó történetben.
A Freytág testvérek hol egymásba kapcsolódó, hol szétváló életútját követve, az író nyílt őszinteséggel ábrázolja a lassanként történelemmé ülepedő közelmúlt: a háború s a mostanában oly sokat emlegett ötvenes évek eseményeit. Egyúttal föleleveníti az akkor ifjú nemzedék nagy pillanatait és válságokkal nehezített önmagára eszmélését. A szabadság, a nagy remények, a korlátlan hit mámoros önfeledtségét, az építés magával sodró lendületét, a felelősség gyanútlan vállalását, a türelmetlenséget és a tekintet nélküli, elszánt jobbító akaratot, a valósággal való szembesülés keserves folyamatát s benne a bizalom fokozatosan töréssé mélyülő hajszálrepedéseit feledni nem tudókat és kiútkeresőket. 

Ávráhám Ben Jehósuá, a haifai egyetem irodalomprofesszora azt sugallja regényében: akkor kerekedhetünk fölébe a bennünket körülvevő világ szorongató ellentmondásainak, ha előbb önmagunkat győzzük le.
Az eredetileg Tel Avivban megjelent könyv egy család belső életén keresztül a mai izraeli élet szinte minden fontosabb metszetét bemutatja. Lapjain az olvasó nemcsak egy előttünk úgyszólván ismeretlen irodalomba, hanem egy igen hiányosan ismert, sajátos világba, a mai Izrael hétköznapjaiba is betekintést kaphat.

"Egy -nagy ismeretlen Úr vendégeként- (Kosztolányi), a földi szenvedést megtapasztalva Kertész Imre szinte nem evilági, és mégis valamennyiőnknek ismerős perspektívából számol be mindarról, ami megesett vele. Talán ez a szabadság: a személyes, neki kiosztott életben nem végzetszerűséget látni, hanem különös próbatételt, amely lehetőséget nyújt a döntésre. Arra, hogy az -érinthetetlen- mag, a legszemélyesebb titok keresése során elmerészkedjen odáig, hogy akár el is veszítse ezt az ént. Mi a szabadság? Olyasvalami, amiben elválaszthatatlan a teljes idegenség és a tökéletes beteljesülés. Kertész Imrétől ezt tanultam. A Valaki másban a kortárs európai irodalomban párját ritkító élességgel és kíméletlenséggel mutatja be, miként talált rá az idegenben az otthonra, a nem-azonosban az azonosra. S közben bennünket, olvasókat is ráébreszt valamire. Arra, hogy a rettenetben, sőt a rettenet fokozásában is ott lappang a misztérium lehetősége, s hogy talán az idegenség végtelen fokozása vezet el minket oda, hogy sejteni kezdjük azt, ami túl van az idegenségen."
Földényi F. László