Bächer Iván - Emberevő

Vörösiszap-áradás, egy elhagyatott fürdőhely graffitijei, Bihar megye protestáns vidéke, Lear király e-mail fiókja, klímaváltozás és Párizs—Dakari Térey János nem ismer lehetetlent, mikor a világot készül versbe szedni. Tűpontos, kegyetlen karakterrajzok túlságosan is ismert magyar figurákról, gúnyosan emelkedett sorok a görög istenek magánéletéről, vagy éppen egy behavazott kastélykert rejtett geometriája. Nagyszerű nők és kisszerű férfiak, űrperspektíva és mikrorealizmus - mindezek mögött pedig egyfolytában ott szól az a „hősi, sötét, beethoveni c-moll", mely az egész kötet hangütését meghatározza.
Térey János kilencedik verseskötete érett és kíméletlen áttekintése a ma világának, a jellegzetesen magyar problémáktól a globális katasztrófákig és vissza, azonban szóhoz jut benne a szerző legbensőségesebb, legszemélyesebb lírája is.

Korábban közkeletű meghatározás szerint: a fizika az élettelen természet olyan megnyilvánulásaival foglalkozik, amelyek nem járnak az anyagi minőség megváltozásával. Hogy valójában mi a fizika és hogy miben különbözik a rokon tudományoktól, arról az említett definíció modernizálása sem adhat számot. "A rokontudományokkal, így a csillagászattal, kémiával, ásványtannal a fizika mindig szoros kapcsolatban állt. A köztük meghúzott határokat jórészt külsőleges különbségek - mindenekelőtt a készülékek különbözőségei - jelzik, éppen ezért e határok nagyon gyakran elmosódottak." (M. Laue: A fizika története, Gondolat, 1960. 8. old.) Néhány mondatba tömörített jellemzés már ezért sem pótolhatja azt, amit e tudomány egészének kifejtése nyújt. A mégis megkívánt előzetes tájékoztatás legjobban akkor éri el célját, ha általánosan jellemzi azoknak az alapelveknek az összességét, amelyek segítségével a fizika tárgykörébe eső jelenségeket egységes rendszer részeiként tudjuk szemlélni. Mivel a fizika az anyagi világ legalapvetőbb megnyilvánulásaival foglalkozik, tárgyát illetően a legegyszerűbb és - tudományos rendszerét tekintve - a legfejlettebb természettudomány. Ez utóbbi szinte szükségszerű, hiszen minél kevésbé összetett a vizsgált tárgy, annál több lehetősége van az egzakt elmélyülésnek. Egyúttal ennek köszönhetjük, hogy az a nézőpont, amelynek alapján az anyagi világ bizonyos általános érvényű törvényeit a fizika részeként tartjuk számon, problémamentesen adott.
A fizika tárgya az anyag. Az anyag öntevékeny szubsztancia: változásainak oka önmagában van. A fizika e szubsztanciának azokkal az attribútumaival foglalkozik, amelyek az öntevékenység lehetőségeit és korlátait egyaránt megszabják. Az anyag úgynevezett megmaradó tulajdonságait bizonyára az attribútumok közé sorolhatjuk. Ezek közül egyesek az anyag minden megjelenési formájában megtalálhatók. E megmaradási tételekben jut egyaránt kifejezésre mind az anyag megmaradása, mind pedig a soha meg nem szűnő dinamizmus is. A dinamizmus konkrét okaként a kölcsönhatást tekintjük, amit ugyancsak - kölcsönhatási típusonként más és más - megmaradási illetve meg nem maradási tételek jellemeznek. A speciális fizikai rendszereknek a többitől való egzakt megkülönböztetésére (jobb szó híján) állapothatározók és állapotegyenletek szolgálnak. 

Antiszemitizmus, a megfélemlítés légköre, zsidóüldözés, kitelepítések, fasizálódás az 1940-es évek Amerikájában? Igen - legalábbis Philip Roth új regényében, amely a "mi lett volna, ha" jegyében vizsgálja az adott korszakot. Mi lett volna, ha 1940-ben F. D. Roosevelttel szemben Charles Augustus Lindbergh, a repüléstörténet egyik legismertebb alakja, amerikai nemzeti hős nyerte volna a választásokat? Az a Lindbergh, akinek náciszimpátiája és antiszemitizmusa nem fikció, hanem dokumentált történelmi tény? Nos, akkor ebben a képzeletbeli Amerikában felülkerekedtek volna az izolacionisták, az "európai" háborúba való beavatkozást ellenzők, a Lindbergh-adminisztráció lepaktált volna Hitlerrel, és az amerikai zsidóság, ha nem is európai sorstársaiéhoz fogható, de lelkileg és egzisztenciálisan is megnyomorító üldöztetéseket szenvedett volna el. Roth ezt a nyomasztó légkört egy érezhetően önéletrajzi elemekkel átszőtt családregényben ábrázolja A kortárs amerikai próza nagymesterének gondolatébresztő kirándulása a történelmi fikció terepén igazi meglepetést kínál az olvasónak. 1997-ben Philip Roth elnyerte a Pulitzer-díjat Amerikai pasztorál című regényével. 1998-ban átvehette a Nemzeti Művészeti Érdemrendet a Fehér Házban, 2002-ben pedig megkapta az Amerikai Művészeti és Irodalmi Akadémia legmagasabb kitüntetését, a Szépirodalmi Aranyérmet, amelyet korábban a többi közt olyan íróknak ítéltek oda, mint John Dos Passos, William Faulkner és Saul Bellow. Kétszer nyerte el a Nemzeti Könyvdíjat, a PEN/Faulkner Díjat és a Kritikusok Országos Szövetségének Díját. 2005-ben Philip Roth lett a harmadik élő amerikai író, akinek átfogó életműkiadása jelenik meg a Library of America sorozatban. A nyolc kötetből az utolsó 2013-ban fog megjelenni.