Bächer Iván - Igazad van, Loncikám - "Alzsíri" levelek

Részlet a könyvből:
"Jó pár évvel ezelőtt láttam először és utoljára bikaviadalt. Évek múlva szimbolikus élménnyé vált. Úgy éreztem, hogy az életemről szólt. Meg kell mondanom, bikapárti vagyok. Elmondom, hogyan zajlik a viadal.
Mielőtt az arénába engedik a fiatal bikát, nem tudom, meddig, zárt rekeszben tartják, ahol nem tud mozogni. Aztán felhúzzák a rekeszajtót, és a nyakába szúrnak egy kis pengét, amitől valami történik vele. Nem fáj neki, de valami nyugtalanító van ott az agya körül, a kisagynál. Ez fokozza az izgalmát és vágyát, hogy kitörjön. Mámorosan boldog a Játék Szabadságának örömétől."

Szülőnek lenni a feszültség és az öröm különös elegye. Amikor a fiaim még kicsik voltak, ráébredtem, hogy ha velük vagyok, mindig valami idegesség vesz rajtam erőt, miközben a kelleténél többet figyelek rájuk, aggódom értük és igazítom helyre őket. Tőlük távol azonban – például ha előadó körúton tartózkodom – büszkeség és szeretet érzése kerít hatalmába. Olyankor szégyenkezem, hogy jelenlétükben nem vagyok képes kifejezni örömömet és csodálatomat – szégyenkezem magam miatt és őmiattuk is. Idegen nagyszülők segítettek ennek felismerésében. „Miért nem szereztek nekem annyi örömöt a gyermekeim, mint most az unokáim?” – kérdezgettek. Lassan rájöttem, hogy nem kivételes, hanem nagyon is szabályszerű, ha a jó szülő aggódik és helyreigazít, mivel a szülői szeretet nem csak ölelgetés, sugárzó büszkeség és hencegés. Hozzátartozik, hogy gyerekeinket olyanoknak szeretnénk láttatni a rokonok, a barátok szemében, akik segítőkészek és udvariasak, tanáraik elismerését pedig azzal szeretnénk kivívni, hogy jól teljesítenek. Ez annyit jelent, hogy olyan felnőtté neveljük őket, aki lelkiismeretesen dolgozik, rendes szomszéd, hű házastárs és kötelességtudó szülő. A nevelés legalapvetőbb szintjén tartani. E gondok miatt válunk aggályoskodó szülőkké. És a jutalomra – egy-egy elismerő szóra vagy látványos eredményre – bizony várni kell. Legyünk tehát türelmesek!

A stetl, a kelet-európai zsidó kisváros jelentős szerepet kapott a legújabb kor irodalmában, Sólem Aléchemtől a Nobel-díjas I. B. Singerig. Ezt a sort folytatta az Angliában élő Dávid Kossoff, akinek egyik legismertebb művét adjuk most át a magyar olvasónak.
A könyvben szereplő Klanestetl nem létező hely, jiddis szó, jelentése kisváros. Ám létezett vagy száz ilyen zárt, kis önálló világ, Oroszország, Lengyelország és Litvánia határvidékén. Ezen a területen ötmillió zsidó élt, akiket szigorúan igazgattak, s az életük rendkívül nehéz volt. Mégis, zsidó módon éltek, és szinte minden szinten virágzó tevékenységet folytattak: az irodalomban, a közgondolkodásban, a művelődésben, a vallásban és a lelki életben.
A szerző humoros és tanulságos rabbi történetek segítségével mutatja be ezt a hajdan volt, a holocaust áldozatául esett zsidó népi életet, a kisvárost, egy egész világot. Ám ha ezeket a szórakoztató, bölcs történeteket olvassuk, előbb-utóbb belátjuk, hogy általános emberi mondanivalót hordoznak, elvégre - ahogy a mű alcíme jelzi - „kisváros az egész világ". A most megjelenő könyvet a szerző eredeti rajzos illusztrációit díszítik. 

A koncentrációs tábort is megjárt Adam Kelno, a kiváló sebész és lengyel hazafi Londonban telepedik le a háború után. Szédítő szakmai karrier előtt áll, amikor a kommunista lengyel kormány kiadatási kérelemmel fordul az angolokhoz. A vád: dr. Kelno háborús bűnös. Kelnónak sikerül bebizonyítania ártatlanságát, de a meghurcoltatások miatt családjával Borneóra költözik.
Abraham Cady, a sikeres író könyvet jelentet meg Holocaust címmel. Megtörik a felejtés és hallgatás csendje. Kelno ismét bíróság elé áll, hogy végérvényesen tisztázza magát. A per során felizzanak az indulatok, feltépődnek a régi sebek, de fény derül az igazságra...