Féja Géza, Nemeskürty István - Arcképek régi irodalmunkból

"Azt hiszem, minden, amit valaha is tettem és írtam, csupán előkészület volt ehhez a könyvhöz." - mondta műveiről a szerző, s bár nem önéletrajzi regényt írt, hősének sorsában, világszemléletében Eric Knight életútjára, mélységes humanizmusára, nemes emberségére ismerhetünk.
Egy esztendővel a halála előtt fejezte be életének főművét, ezt a regényt, melynek minden sorát az igazság kimondásának felelősségérzete hatja át. Knightot mélységesen felháborította az angol uralkodó osztály bűnös nemtörődömsége, amellyel a fasizmus térhódítását szemlélte. Regénye mindenekelőtt vádbeszéd e politika ellen. Knight a háború komor, mégis reményteli, változásokat ígérő napjaiban, lázas gyorsasággal, szinte az eseményekkel egyidőben írta meg művét, a munkásosztálynak az egész nemzetért való felelősségét átérezve, az igazság kimondásának szenvedélyével. Ezt a felelősséget ábrázolta a kiváltságos osztályokért harcolni többé nem akaró, a hazájáért, a jövőért a harcot mégis vállaló főhős válságában.
Eric Knight maga is vállalta a harcot ezekért az eszmékért és reményekért. 1943-ban, szolgálati útján zuhant le Franciaországban.

A "nagy mesemondó" több mint száz éve, 1869-ben írta ezt a regényt, az 1848-as magyar szabadságharc hőskölteményét. Nagy művészi erőkkel ábrázolja a gigászi küzdelem tömegjeleneteit: gyűléseket, forradalmi pillanatokat, csatákat. Budavár ostromát, és bemutatja az egyes emberek válaszát a nagy idők szavára, az önfeláldozó küzdelemtől a meghunyászkodáson át az aljas árulásig. Hőskölteményét azonban népmesék módján szövi az író, voltaképpen három fiútestvér történetét olvassuk, közülük a legfiatalabb, a legkisebb és a leggyengébb adja a legnagyszerűbb példát a szinte emberfeletti hősiességről. A regény minden sorát a hazaszeretet és az erkölcsi nagyság iránti lelkesedés fűti.

A könyvből film is készült. A zsenikből verbuált amerikai felderítőraj történetét a nagyközönség ugyanolyan hálásan fogadta, mint korábban a regényt, s ahogyan a könyvből, úgy ebből is kultuszdarab lett.

A kötet írásai félbehagyott, befejezetlen regények. Olyan szövegek tehát, amelyek legföljebb egy-egy folyóiratközlésnyi részletükben kerültek az olvasók elé, végül fiókban maradtak. Örkény István nem az életmű, hanem a pálya dokumentumainak tekintette őket, amikor kiadói unszolásra tervbe vette, hogy néhányat közülük közrebocsájt. Ezért is választotta a címet: Önéletrajzom töredékekben. Végül azonban életében ez az elképzelés nem valósult meg. A válogatás először 1983-ban, az életműkiadás részeként jelent meg, és azóta az olvasók a további kiadások visszhangja igazolja az írói világ szerves részeiként tekintenek ezekre az írásokra: az ötvenes évek közepén születő Babikra és A Bónis családra, vagy a hetvenes években íródó Tatárfutásra és A másik út regénye című különös témájú, szintén befejezetlen alkotásra.

Örkény maga persze regény és életmű viszonyát jellegzetes öniróniával jellemezte a hetvenes évek elején:
a) Manapság már nem lehet regényt írni, pedig én tudok.
b) Manapság már nem lehet regényt írni, amellett én se tudok.
c) Manapság még lehet regényt írni, de én, sajnos, nem tudok.
d) Manapság még lehet regényt írni, és én, hála a jó istennek, tudok.
Ördögi makacsság lakozik bennem, ennélfogva az utolsó lehetőséget fogadtam el. Időbeosztásom a következő: reggel, amikor még friss és fogékony a fejem, a regényen dolgozom. Délután, amikor már se nem friss, se nem fogékony a fejem, más egyebeket írok. Az öt év alatt (délutánonként) megírtam egy csomó normális novellát, aztán egy csomó egyperces novellát, körülbelül két vagy három színdarabot; csupa mellékterméket, valahogy úgy, ahogy a háziasszony a karajról levagdalt húsdarabkákból, hogy ne vesszenek el, összecsap egy kis pörköltöt. Öt év óta pörköltöt publikálok