|
Friedrich Nietzsche (1844-1900) filozófus, költő, esszéista, klasszika filológus, a német kultúra óriása szakít a német – és egyáltalán – a filozófia hagyományaival. A modernség előfutáraként lázadó lángelméjével lerombol minden korábbi értéket, és Zarathustra költői látomásában egy új, eszményi embertípus eljövetelét hirdeti. Halála óta mindmáig világszerte talányt és kihívást jelent minden jelentős gondolkodónak, filozófusnak, teológusnak és művésznek egyaránt. Alakját s életművét mítosz lengi körül. Nevével éltek és visszaéltek politikai irányzatok és politikai demagógok.
Vajon miként látja önmagát a „minden érték átértékelője”? Negyvennégy évesen megírja az Ecce homo című önéletrajzi esszét, életének és munkásságának páratlan értékű, végső számadását. Ebben a kis írásban elsősorban önmagát vizsgálja és értékeli: az embert és a gondolkodót, méltatja életművének minden fontos állomását és darabját, tükröt tart nem csupán önmaga, hanem az egész emberiség elé: ecce homo – íme, az ember, az emberré vált istenség, a Megfeszítettel dacoló Dionüszosz, aki kétségbeesve igyekszik felhívni a figyelmet a világot felforgató, romboló-újító tanítások jelentőségére és veszélyeire.
Nietzsche a mű nyomdai korrektúrájának javítása közben, 1889. január első napjaiban súlyosan megbetegszik. Tíz esztendeig él még elborult elmével – kivárja annak a századnak az eljövetelét, amely majd az istenek közé emeli és porig alázza.
|
