Keresés
Magyar Eszter - Frici, Manó, Nudli és a többiek - Az aranyhörcsögök titokzatos élete (Dedikált - Első kiadás)
Ránki György és Berend T. Iván - Közép-Kelet-Európa gazdasági fejlődése a 19-20. században
Számottevően bővült a kötet adatanyaga is: az első kiadás 59 táblázatával szemben a másodikban 124 táblázat kapott helyett.
A könyv - magyarországi megjelenése óta - két kiadásban látott napvilágot az Egyesült Államokban, s jelenleg folyamatban van olaszországi kiadása is.
Becky Ohlsen , Fran Parnell - Sweden (Lonely Planet) (angol nyelvű)
Albert Schweitzer – Életem és gondolataim
A német származású Nobel-békedíjas orvos világnézete az élet tiszteletén alapult, mely a legmagasabb rendű alapelv volt számára. Schweitzer azzal vívta ki a tiszteletet, hogy átültette a gyakorlatba azt az elméletét, mely szerint az élet tisztelete oda vezeti az egyes egyént, hogy életét minden élő teremtmény szolgálatának szentelje.
Az ember csak akkor erkölcsös, ha magát az életet tartja szentnek. A növényekét és az állatokét éppúgy, mint az emberét, és a lehetőségekhez képest igyekszik segítséget nyújtani minden szükséget szenvedő életnek."
„Az emberek iránti magatartás tekintetében az élet tiszteletének etikája ijesztően határtalan felelősséget ró ránk."
-Albert Schweitzer
Esterházy Péter - Egyszerű történet vessző száz oldal - a kardozós változat -
Rudi Koch, Günter Krug, Siegfried Richter - Uhren und Zeitmessung (német nyelvű)
Esterházy Péter - Egy nő
A cím, kérem tisztelettel, nem zsákbamacska. A mű tényleg egy nőről szól. Vagy sok nőről. Vagy egy férfiról. (Ahogy azt egy férfi elképzeli.) Szóval rólunk van írva. A testről. A test árulkodásairól. Kapcsolataink kusza egyszerűségéről. Az érzékiség hatalmáról, midőn e hatalom csúcsán érezhetjük magunkat. S midőn – a lábainál. (Lába válogatja.)
A nagy sikerű Egy kékharisnya följegyzéseiből kiderült, Esterházy szereti néven nevezni a dolgokat. Hát itt sem történik egyéb, mint a dolgok folyamatos néven nevezése. Mindössze a megközelítés tárgya változott… (nővé).
Jenny Walker - Oman, UAE and Arabian Peninsula (Lonely Planet) (angol nyelvű)
This guide covers all the Gulf states and pays special attention to history, culture and special activities.
Sneak (legally) into the dunes of Saudi Arabia's Empty Quarter and experience all that's romantic about the desert. p348
Look beyond Dubai to the rest of the UAE - count the camels on the sublime desert dive from Sharjah to Kalba. p404
Hike where fragrant rosewater is produced from the pink roses of Oman's Jebel Akhdar. p231
Discover the secret to eternal life - and what makes Suqutra the Galápagos Islands of the Middle East. p502
- More off-the-beaten-track UAE info than any other guide
- Special Haj feature tells the ultimate traveller's tale
- Dedicated Expats chapter packed with tips on living in another culture
- The only guide with independent reviews of everything you need to know about Bahrain, Kuwait and Qatar
Dr. Baktay Ervin - India bölcsessége - A hindu világszemlélet ismertetése
"India bölcsessége" most új köntösben, teljesen átdolgozott és lényegesen bővített kiadásban jelenik meg és bizonyára ugyanolyan szíves fogadtatásra talál, mint "A diadalmas Jóga".
Paulisineczné Willem Vera - Regélő évek, mesélő képek - Pillanatképek Zebegény történetéből 2.
A könyv, melyet a tisztelt érdeklődő a kezében tart Paulisineczné Willem Vera fáradhatatlan és áldozatos munkájával létrehozott fotódokumentum kötete, amely Zebegény múltját tárja fel.
Zebegény a Kárpát-mendence olyan szakrális pontja, melyet az Úristen jókedvében teremtett. A varázs, mely szinte minden ideérkezőt hatalmába kerít, több tényező szerencsés egybeeséséből alakult ki. Legfontosabb a falu kimondhatatlanul szép fekvése, de a régi századokra visszanyúló történeti, kulturális hagyományok és a jó megközelíthetőség is ide sorolhatóak. Mai rangjának és vonzerejének kialakulásában meghatározó szerepet játszott Szőnyi István festőművész Zebegényhez kötődő munkássága, a Kos Károly által tervezett páratlan szépségű „magyar szecessziós" plébániatemplom, és a Maróti Géza által tervezett Nemzeti Emlékhely, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a Duna ezüst szalagjára.
Nem véletlen, hogy annyi fotó maradt meg a régmúltból, hiszen a neves művészek, közéleti személyiségek, akik megtalálták a feltöltődésnek ezt a szakrális helyét, a jövő számára megmentendőnek ítélték. Ki-ki a maga tehetsége szerint festményben, fotóban vagy írásban igyekezett átmenteni a jövőnek az itt megélt érzést. Zebegény község polgármestereként azzal ajánlom figyelmükbe ezt a kötetet, hogy a benne megjelenő fotókat vessék össze a ma látható megfelelőjével, és győződjenek meg róla, hogy a hely varázsa ma is a régi, érteke semmit sem csökkent az idők során. Kívánom, hogy minél többen nézzék, élvezzék azt a páratlan élményt, melyet e kötet a múlt megjelenítésével nyújt forgatóinak!
Marie Cambon, Kristin Kimball, Mat Oakley - Southeast Asia on a Shoestring (Lonely Planet) (angol nyelvű)
Hit the Southeast Asia hippy trail in a rickety bus packed with chickens. You'll find your nirvana at a Buddhist temple, on a perfect beach, or in a bowl of noodle soup. Written for backpackers by backpackers, this guide to 11 countries lets you go further, stay longer and pay less for an adventure of a lifetime.
- Discover idyllic islands, the smell of incense, crazy markets, friendly hill-tribes, elephant trekking and more
- Get the scoop on current events, history and culture in our new Snapshots chapter
- Cheap eats and cool nights - over 3000 listings of the best local eateries, bars and accommodation
- Find it yourself - over 170 user-friendly maps
- Talk the talk - language tips for Thai, Vietnamese, Malay and more
