Keresés

A ​magyar orsósmagnó gyártás története - magánkiadás -PIREHAB Nonprofit Kft. 2009 - 180 oldal „50 év. Ennyi volt a szalagos orsós magnetofonok élete. Rövidebb, mint egy emberöltő. Üstökösszerűen felívelő elterjedtség, népszerűség, több évtizedes egyeduralom, majd viszonylag rövid agónia után a teljes eltűnés. A technika fejlődése egyszerűen túllépett rajta. Ahogy pár évtizeddel ezelőtt túllépett az elektroncsöveken, vagy napjainkban a katódsugárcsöveken. Helyébe lépett az írható CD, a DVD, Blue Ray, a merevlemez (hard disc), a memória kártya, a pen drive. Az orsós, szalagos magnó néhány év alatt múzeumi tárgy lett. A múzeumi tárgyaknak pedig múzeumban van a helyük. Mert ha nem kerülnek időben oda, akkor nagy valószínűséggel roncstelepen, lomtalanítási akciókban, jobb esetben padlásokon, fészerekben fejezik be pályafutásukat. És néhány évtized múlva csodaszámba megy majd egy-egy épnek mondható készülék megtalálása.” 

"Kossuth... megkérdi Görgeit, mit szólna hozzá, ha a kormány Bemet nevezné ki fővezérré. Görgei válasza rövid, de annál határozottabb. Ha most Bemet neveznék ki, akkor ő nyomban elhagyná az állását, mert Bem nem magyar, s így semmi biztosíték nincs arra, hogy nem fogná-e a háborút tisztán személyes érdekeiből még akkor is folytatni, amikor a nemzet érdeke a harc továbbviteléről való teljes és rögtöni lemondást parancsolná. Kossuth további kérdéseire Görgei azt feleli: ha a temesvári csata a magyarokra kedvezően végződik, akkor teljes erejével az osztrák hadsereg ellen fordulna. Ha viszont Temesvárnál az osztrákok győznek, akkor leteszi a fegyvert. Estére befutott Arad várába Guyon tábornok jelentése, hogy a magyar fősereg teljesen megsemmisült."

A kötet írásai félbehagyott, befejezetlen regények. Olyan szövegek tehát, amelyek legföljebb egy-egy folyóiratközlésnyi részletükben kerültek az olvasók elé, végül fiókban maradtak. Örkény István nem az életmű, hanem a pálya dokumentumainak tekintette őket, amikor kiadói unszolásra tervbe vette, hogy néhányat közülük közrebocsájt. Ezért is választotta a címet: Önéletrajzom töredékekben. Végül azonban életében ez az elképzelés nem valósult meg. A válogatás először 1983-ban, az életműkiadás részeként jelent meg, és azóta az olvasók a további kiadások visszhangja igazolja az írói világ szerves részeiként tekintenek ezekre az írásokra: az ötvenes évek közepén születő Babikra és A Bónis családra, vagy a hetvenes években íródó Tatárfutásra és A másik út regénye című különös témájú, szintén befejezetlen alkotásra.

Örkény maga persze regény és életmű viszonyát jellegzetes öniróniával jellemezte a hetvenes évek elején:
a) Manapság már nem lehet regényt írni, pedig én tudok.
b) Manapság már nem lehet regényt írni, amellett én se tudok.
c) Manapság még lehet regényt írni, de én, sajnos, nem tudok.
d) Manapság még lehet regényt írni, és én, hála a jó istennek, tudok.
Ördögi makacsság lakozik bennem, ennélfogva az utolsó lehetőséget fogadtam el. Időbeosztásom a következő: reggel, amikor még friss és fogékony a fejem, a regényen dolgozom. Délután, amikor már se nem friss, se nem fogékony a fejem, más egyebeket írok. Az öt év alatt (délutánonként) megírtam egy csomó normális novellát, aztán egy csomó egyperces novellát, körülbelül két vagy három színdarabot; csupa mellékterméket, valahogy úgy, ahogy a háziasszony a karajról levagdalt húsdarabkákból, hogy ne vesszenek el, összecsap egy kis pörköltöt. Öt év óta pörköltöt publikálok

ELŐSZÓ

Ha elolvassuk Baudelaire művészetkritikáinak kötetét, az a különös érzésünk támad, mintha tükörrel a kezünkben sétáltunk volna végig egy roppant galéria termein, melyekben a zsúfolt és nagyszerű XIX. század alkotásai sorakoznak - valaha sokat vitatott remekművek, melyeket azóta klasszikussá érlelt az idő és múló sikerek emlékét őrző képek, mik nem állták ki az évszázados próbát. Ez a finommívű, rafináltan csiszolt, varázserejű tükör, melyet kérlelhetetlen esztétika foglal szigorú keretbe, melyben az objektív kép kemény csillogását olykor szokatlan színű párák fátyolozzák, rejtett görbületei segítségével válogatni, osztályozni, rendszerezni is tud, bizarr formát kölcsönöz a dolgoknak, sajátos kapcsolataik szerint rendezi el őket, némelyeket roppant méretűvé növel, másokat jelentéktelenné zsugorít; ez lassú méltósággal vonul el benne haladtunkban, amaz egy villanásnyi idő alatt siklik el a szemünk előtt.
E kritikai lapokon tehát gondosan szerkesztett, egyéni világ képe bontakozik ki az olvasó előtt, mely valójában inkább műnek, mint bírálatnak tekinthető, ha alkotásnak nevezzük azt a folyamatot, melyben a művész kezei között az anyag - tudatos munka során - sajátos formát ölt, mely az alkotó sajátos mondanivalójának hordozója. A költő kezébe veszi tárgyát, mely ez esetben maga is mű, s miután céltudatosan saját képére formálta át és újból felmutatja, már egészen más, mint amilyen eredeti állapotában volt, mert - jóllehet anyaga nem változott - új formákba rendeződik és határozott szemlélet mesterséges fénye világítja meg. Ezt a kritikai szemléletet Baudelaire maga fogalmazta meg a legpontosabban 1846-os szalonbírálatában: "Őszintén hiszem - írja a kritikáról szóló fejezetben -, hogy az a legjobb kritika, amely szórakoztató és költői, nem pedig ama tárgyilagos és kiszámított bírálat, mely azzal az ürüggyel, hogy mindent megmagyaráz, nem ismer sem gyűlöletet, sem vonzódást, és szándékosan elnyom magában minden indulatot..." A kritikának, "hogy értelme, tehát létjoga legyen, elfogultnak, szenvedélyesnek, politikusnak, azaz egyféle szempont szerint kizárólagosnak kell lennie, de olyan szempont szerint, amely a legszélesebb távlatokat nyitja meg a kritikus előtt". 

"... Lisznyai Kálmán, a Görgey kíséretéhez tartozó költő odakiáltott a csapatok előtt álló és az ellenséges tűz által közvetlenül fenyegetett parancsnoknak: >>- Tábornok úr, ugrassa a lovát jobbra, mert istenuccse leüti a golyó!<< Görgey visszanézett, s csak enyitt mondott: >>- Ha fél, hazamehet!<< Majd a csatának abban a válságos pillanatában, amikor a II. hadtest két zászlóalja megingott, és úgy látszott, hogy a 66. honvédzászlóalj sem tud sokáig kitartani, a tábornok kíséretéhez fordult, és így rendelkezett: >>- Tiszturak! Le a lóról, rendezzék ezt a zászlóaljat rohamra, tíz perc alatt Perednek kezünkben kell lennie!<<"

Azt gondolnánk, hogy a bonyolultnak és elvontnak tűnő jelenségek előidézésére és tanulmányozására komoly műszerekre van szükség. De hiszen a természetnek sincsenek polaroid lemezei, mégis sarkított fényt szór mindenfelé! Utánozzuk mi is a természetet! Ehhez ad segítséget könyvünk mintegy ötszáz fizikai kísérlete, mely mindenkihez szól, aki gyönyörködni szeretne ezek egyszerűségében és a bennük megnyilvánuló jelenségek nagyszerűségében.

,,Elfordítottam a fejem, a tükörkép oválisan elnyúlt, a szám helyén sötét árny, szemem rövid, ezüst kígyó. Ahogy szemügyre vettem a gép csillogó falán széjjelszaladó foltot, pillantásom visszacsúszott Máriára. Hirtelen tétje lett a jelenetnek. Önszántamból lemondtam a hódító és a felsült hódító szerepekről: az asszony nem volt ""hódított"" és nem volt ""meghódíthatatlan"". Bántó lelkesedéssel azt ismertem föl, hogy nincs mire játszani magamat, olyan valakivel állok szemben (italtól kissé kuszán, bennem előző mozgásaim következményeivel), aki előtt érdemes, hogy legyek, hogy én én legyek, már amennyire telik tőlem, és függetlenül attól, jól járok-e evvel, avagy sem."

Nyugalmazott miniszter, író vagyok. Tanúságot teszek háromnegyed évszázados viszontagságos kommunista életemről. Pontosabban annak csak 1945-ig terjedő periódusáról. Készül a folytatás is, de ez már egy következő kötet anyaga lesz.

Bernard Malamud első regényének főhőse Roy Hobbs tizenkilenc évesen azzal az elhatározással készül betörni a profi baseball-ba, hogy minden idők legjobb játékosa lesz. Ekkor azonban egy szörnyű kaland, úgy tűnik örökre véget vet ígéretes pályafutásának.
Amikor tizenhat évvel később - abban az életkorban, amelyben profi játékosok rendszerint visszavonulnak - Roy újrakezdi a versenyzést, rövid idő alatt hihetetlen eredményeket ér el. A cél szinte karnyújtásnyira van tőle, amikor ár kell ébrednie, hogy a játék nem csak a baseball-pályán folyik...

1979 novemberében jelent meg önéletírásom első része. Most, életem 79. esztendejében befejeztem a második kötetet is. Tanúságot teszek benne viszontagságos életem két periódusáról: a Tanácsköztársaság hősi napjairól és az 1945-48-ig végzett forradalmi munkánkról.