Keresés

"Nem volt és nem lesz soha másik Edith Piaf" - írja a visszaemlékezések eme kis kötetének előszavában Jean Cocteau.
Hét esztendeje már, hogy nem gazdagítja újabb sanzonokkal a világot Piaf, a francia dalok legkedveltebb előadója, de rajongóinak száma, és az általa népszerűvé vált sanzonok közönsége nőttön nő.
Ez a kötet életének arra a szakaszára pillant vissza, amelyet "mint egy kis veréb" (comme un moineua...) kezdett, és közvetlen elbeszélés egy "világsiker" útjáról. Önéletrajzában megismerjük sok pályatársát, a francia költészet, zene több neves alakját, akik részesei voltak életének.
Utószóként mellékeljük a "Piaf karrier" éveinek adatait is, nálunk ismert sanzonjainak magyar fordítását, és képeket, amelyek közelebb hozzák őt, a régi ismerőst, azokhoz, akiket érdekel.

Barcelona, a XX. század eleje. A város növekszik, a modernizmus szelleme ellenállhatatlan hatással van a sötét oldal híveire. A szabadkőműves páholyok, a titkos társaságok révén a város az ezotéria központjává növi ki magát. Antonio Gaudíról, az építészről pedig kiderül, hogy a Moria-lovagok nagymestere és egy évezredeken átívelő jóslat kulcsfigurája. A szabadkőművesség egy elfajzott ága azonban mindvégig a háttérben munkálkodik. Gaudí élete kockáztatásával adja tovább utódjának a kereszténység legnagyobb titkát, melynek őrzésére a lovagok felesküdtek.
"A szerzőpáros klasszikus történelmi thrillere méltó párja Dan Brown Da Vinci-kódjának."
Diario de Avisos
"Carranza és Martín könnyedén, játékosan ír, kizárólag a történet kibontására koncentrál. Újra felfedezik számunkra Gaudít, aki negyven évet áldozott életéből a Szent Család-templom, a tökéletes mű megalkotására."
El País

Christel és Isabell Zachert könyve különös, fájdalmas csemege az olvasónak. És egyáltalán nem borzadva írom le ezt így - bár a naplóregény a halálról szól. Egy tizenötéves kislányról hirtelen kiderül, menthetetlen rákbeteg. Hogyan éli meg a remények és a végveszélyek hullámvasútját ő és családja, erről számol be az édesanya, aki barátnőként, szellemi társként, önfeláldozó ápolónőként kíséri és támogatja Isabellt a szenvedések árkain, melyekből nem tért még meg utazó. S mégis, ebben a könyvben mintha örökké vasárnap lenne, és mintha folyton friss takarók fehérsége villogna, és a kórházszag mennyei illat volna! Mi teszi a csodát?

Részlet a könyvből:

"Voltam, mikor nem éltem és leszek, miután meghaltam.
A homályról, mely néha szavaimat borítja, nem én tehetek; nem tudok közvetlenül szólni; van közöttem és az olvasó között valami, vagy valaki, aki fátyolosítja hangomat. Nem én magam, hanem a testem és az olvasó teste; s talán az író is, akin át beszélek.
Mindezt meg kell még magyaráznom s meg is kísérelem majd, hogy megértessem rendkívül nehéz helyzetemet s ezen át majdnem mindnyájunk sorsát.
Emlékszem születésemre s ha a körülményeket nem is tudom pontosan idézni, a lényeget ismerem.
Az örök létben voltam, kívül téren és időn ott, ahonnét minden és mindenki jön s ahová minden és mindenki visszatér. Ez nem a Semmi, ez a Minden. A lét végtelen tengerében voltam, ezt kételkedés nélkül tudom; az egyetlen lélekben voltam, ahol nincs test, sem érzés, nincs tér és idő; ahol ismeretlen az öröm és fájdalom, a vágy és győzelem; az örök óceánban voltam, ahol egyesülnek az ellentétek, boldogság és boldogtalanság nélkül, tudat és öntudatlanság nélkül, színtelenül és testetlenül, végtelenül és alaktalanul... s ami ma számomra a legmegnyugtatóbb: értelem nélkül. Mert hogy magam sem tudom most teljesen felfogni és megértetni mult és jövendő állapotomat, annak oka, hogy ma öntudatom és értelmem is van s öntudatomon át kell szólanom közeli és távoli tudatokhoz... talán egy író tudatán át... olyan eszközökkel: szavakkal, betűkkel és fogalmakkal, melyek a legszerencsésebb találkozások pillanatában is csak hasonlítani tudnak mindahhoz, amit tiszta valóságában szeretnék megmutatni. Az értelem az értelmetlenség oka.
Voltam, anélkül, hogy lettem volna; és lettem, anélkül, hogy akartam volna." 

A könyvet, amelyet az olvasó a kezében tart, olyan magyar orvosok és más egészségügyi dolgozók írták, akik a természetes gyógymódokat napi praxisukban is alkalmazzák, sőt sok éves tapasztalattal a hátuk mögött azt is merték vállalni, hogy egy általános ismertető kötetet megalkossanak.

Kiszáradt, fehér folyómeder. A sivár magányosság jelképe. Inoue Jaszusi elbeszélései közös problémája: az emberi magány. Miszugi Dzsószuke, Miike Suntaró és Konkóbó szent atya életük válságos pillanatában mind magukra maradnak, s szembe kell nézniük a múlttal. Életük nagyon is különbözőképpen folyik. Miszugi Dzsószuke két nő között vergődik, s végül elhagyja a felesége, és meghal a szerelme; Miike Suntaró csak a tudománynak él, családjával ridegen bánik, barátai elmaradnak mellőle, csak soha el nem készülő könyvéhez lehet hűséges: Konkóbó szent atya egy lélekvesztőben a tengerre száll, hogy elérje a Fudaraku-paradicsomot, amelyben maga sem nagyon hisz, s amíg felkészül élete utolsó útjára, sorra elvonul előtte a korábban tengerre szállt szent emberek alakja, akik hivőn vagy hitetlenül a végtelen hullámokra bízták magukat. Ki-ki másként néz szembe önmagával.

Anita túlélte a huszadik század legnagyobb emberi traumáját, a koncentrációs tábort. Tizenöt éves, árva, elveszett. Kapaszkodik a maradék rokonai által feléje nyújtott szalmaszálba: a magyarországi árvaházból nagynénje Csehszlovákiában élő családjához menekül. Nagynénje a férjével, a kicsi gyerekével és a sógorával egy frissen kitelepített szudétanémet család otthonában él, és sok-sok számkivetett sorstársával együtt az Ígéret Földjére készül. Anita álma is Palesztina, de ő ahhoz még gyerek, hogy a kezébe vegye a sorsát. A rokonok felkarolják, érte küldik Magyarországra az élveteg sógort, akinek rögtön megtetszik a szép gyereklány...
Hány csepp van az óceánban?
Hány csillag az égen?
Az emberiség fejin hány hajszál van?
S hány gonoszság szivében?
Ez a Petőfi-vers segíti át Anitát életének történelmi és női sorsfordulóján. A regényből Anita B címmel olasz-magyar-cseh koprodukcióban film készült. 2014-ben került forgalomba.

Mit ír az illír? Rólunk. E szavakkal játszottam, midőn Sokcsevits Dénes tanáros eleganciával asztalomra tette eme könyv kéziratát. A pécsi és a zágrábi egyetemen tanító szorgos ingázó kutató-történész, horvát-magyar identitásával karöltve papírra vetette közös múltunk egymásra néző jellemzőit. Tudományos alapossága tovább specializálódott; hogyan láttak, néztek, értékeltek a horvátok minket, magyarokat. Évszázadokon át. Kissé bűntudattal is olvashatjuk a levéltárakból előkotort dokumentumokat, de néha azért lesújthat véleményünk is…, hogy azért igaztalan is volt a minket ért vád. A több száz éves szomszédság, a történelem csalafintasága és a horvátokra és ránk is jellemző néha túlzott nemzeti érzelgősség – hogy finomkodóan fogalmazzak– viszályossá fagyasztotta a két gyakran egymásra utalt nép kapcsolatát. A viszonosság mindig oda-vissza értendő. Így vagyunk a lakószomszédainkkal is, nem? Hol jóban, hol rosszban, hol tartózkodóan. Mondják, hogy legjobb a három méteres távolság. A színtelen semlegesség sem hasznos, mert a bajbakerült akkor jószomszédi segítség nélkül marad, mint ahogy elképesztő viszonyt is gerjeszthet a harag és a düh. Eme olvasmányos-tudományos mű nem kommentál. Elénk teszi a dokumentumokat, –a tükröt. Ítéljünk mi, húzzuk a szánkat mi, és ha kell, akkor jólesően derüljünk. Nem árt ez a visszatekintés, különösen mostanában, midőn a fél-magyarország a horvát tengerparton nyaral. Most vajon hogy látnak –és milyennek a szomszédok minket? Azért is fontos ez a könyv, mert több tízezer magyar nemzetiségű honfitársunk él ott, akik természetesen inkább velünk azonosulnak, mint a történelem szabta hazájukkal –de ott élnek. Ott állampolgárok, s nekünk gondolni és gondoskodni illik velük kapcsolatban –a horvát nemzet önérzetének megsértése nélkül. Figyelnek minket a horvátok. Mi is Őket. Évszázadok óta. Biztosan jól esett nekik, hogy látszólagos semlegességgel segítettünk a kilencvenes évek balkáni háborújában. Talán ez az érzés még jól jöhet nekünk. S mi se emlékezzünk csak úgy Jellasicsra, ahogyan Petőfitől tanultuk. Gondoljunk közben a bécsi udvarra is. Közös császárunkra. De maradjunk inkább csak Zrínyi Miklósnál! Mindkét nép tiszteli, s mindkettőnké. Most és mindörökké.

Toszkánában nemcsak Firenze és Siena tündöklő műemlékeiben, a pisai ferde toronyban, Leonardo da Vinci, Michelangelo, Brunelleschi vagy Leon Battista Alberti, munkásságában gyönyörködhetünk, hanem Olaszország legszebb hegyi városkáiban is. Toszkána déli vidéke kellemes tengerparttal is büszkélkedhet, különösen Monté Argentario félszigetén és Elba szigetén. Umbria vidéke olajfákkal hímes, szőlővel borított, varázslatos hegyvidéki táj. A régió még nem hódolt be a turizmus zsarnokságának; táj meglepően nagy része olyan, mintha észrevétlenül szállt volna el fölötte az idő.
- útvonalajánlatok, részletes programjavaslatok
- Toszkána és Umbria történelmének színes bemutatása
- részletes művészettörténeti leírások
- gazdag étterem választék
- különféle kategóriájú szálláshelyek a kempingtől az ötcsillagos luxus szállodáig
- gyakorlati tudnivalók, hasznos címek, telefonszámok
- részletes, könnyen áttekinthető térképek
- az alapszókincset felölelő, praktikus kisszótár