Keresés

Akár tavasz, akár tél, mindig akad akácméz! Egy igazi klasszikus.

Ideális hárs a mindennapi egészségmegőrzésben

Selymes kényeztetés, zamatos méz!

100%-ban tiszta furmintból készült bor.

Tölgyfahordóben érlelt hat hónapon át,majd ezt követően került a palackba.Félszáraz Furmint

A tökéletes mogyorós drazsé. Tényleg. Tökéletes.

A vegyes virágmézekben az a szép, hogy egy nagy rét, nagy mező minden kis virágjának nektárját gyűjtik egy csuporba a szorgos kicsi méhek, így minden vegyes virágméz egy kicsit más ízű lesz

Ezeknek az arcképeknek a többségét barátokról mintáztam, egy részüket még életükben. Eltávozásuk az oka, ha a szövegekből nekrológ lett. Portrét írni-pingálni jóleső tevékenység. A homályból kiválik egy ember, csak erősen rá kell gondolni és, lám, itt van, akit hívtunk, vagy akinek búcsút intünk. Írók-nemírók, barátok-nembarátok, mondai hősök és emlékezetünkben megmaradott közemberek, véletlen kaptár, jönnek-mennek a fejünkben, egy könyvben összeverődve talán jól meglesznek egymással. Ahogy egyszer s mindenkorra lehunyták a szemüket, ismerősökből ismeretlenek lettek, megszokottakból csodalények, és a pillanatfelvétel távlatot nyer, megsúlyosodik. A modell már nem az, aki egykor magánakvalóan volt, hanem inkább csak a kép, amelyet együtt őrzünk róla, és az elbeszélés, amely írva van - saját maga és a barátok által. Ünnepi figyelem emlékezni arra, akit valaha szerettünk, és akivel aligha fogunk már összeveszni. Dávid királlyal, Sabbatai Zevi álmessiással és Raoul Wallenberg embermentővel még nem volt szerencsém találkozni, de ilyennek láttam őket. Ha elolvassák, amit írtam róluk, remélem nem sértődnek meg. 

"Ha az életemet történetként kívánom látni (és ki ne kívánná ismerni a saját történetét, melyet aztán megnyugodva - vagy éppenséggel nyugtalanul - a sorsának nevezhet), akkor B. történetét kellene elmondanom" - írja Keserű, Kertész Imre új regényének egyik hőse.
Keserű, foglalkozására nézve irodalmi szerkesztő, megpróbálja felkutatni különös barátja, B., az író utolsó, eltűntnek hitt regényét. Annál is inkább, mert B. éppen a rendszerváltás idején, 1990-ben öngyilkosságot követ el. Mi motiválja végzetes tettét? Demonstráció? Rezignáció? Hagyatékban maradt drámájában ugyanis B. kísérteties előrelátással megírja Keserű és baráti köre jövőjét. Azt, hogy hogyan csúszik ki majd kezükből a saját életük, s hogyan válik "úgynevezett valósággá" mindaz, amit egykor kétségbevonhatatlan valóságnak, az életüknek hittek. Lényegében: hogy hogyan válnak a rendszerváltással véget ért negyven év túlélőivé, mint ahogyan ő, B. is csak képtelen auschwitzi születésének véletlen túlélője.
Mi sem érthetőbb, mint hogy Keserű valósággal beleássa magát B., az ő - Keserű - számára annyira fontos, szinte példaszerű életébe: mániákusan igyekszik megérteni B. sorsát, szerelmi életét, halálának okát és körülményeit.
A Felszámolás tehát "nyomkeresés" is: nyomozás egy eltűnt kézirat és tűnőfélben lévő életek után. Egyúttal úgy tűnik, hogy bezárul az alkotó kör, amelyet Kertész Imre maga köré meghúzott: ha a Sorstalanság, A kudarc, a Kaddis a meg nem született gyermekért után eddig trilógiáról beszéltünk, az új mű, a Felszámolás ezt a sort most tetralógiává egészíti ki.

Ez könyv a zsidóság több ezer esztendős történetéről mesél. Illetve nemcsak történelemről, hanem vallásról, hagyományról, hétköznapokról és ünnepekről, szokásokról, jelképekről is. Másként nem is nagyon lehet, hiszen ha igaz, hogy az ember elválaszthatatlan a múltjától, országa és népe történetétől, hagyományaiktól olykor a vallásától is, akkor ez a zsidóságra sokszorosan igaz.
Egy család, sőt egyetlen ember története is "nagy falat", egy országé vagy népé pedig valójában megismerhetetlen. Hogyan lehessen hát a zsidóság kontinenseken átívelő, több ezer éves történetét egyetlen vékonyka könyvben bemutatni, mely ráadásul tele van képekkel is?
Talán úgy, ahogyan itt történik.
Ezt a könyvet ugyanis nem tudós írta, hanem szépíró, és nem tudományos szándékkal, hanem azért, hogy szórakoztasson. Így aztán ez a munka nem is törekszik teljességre, hanem olyan kérdésekkel foglalkozik, melyek a zsidósággal kapcsolatban sokunkat érdekelhetnek. Szabadon kalandozik az időben, hol előreszalad, hol visszakanyarodik, ráadásul térben is sokfelé elkóricál. Nem a zsidóság háborúiról, az ókori Izrael és Júda híres vagy kevéssé ismert királyairól, nem is a zsidó vallásról mesél, hanem inkább az emberekről. Mindannyiunkról. Rólunk, zsidó és nem zsidó emberekről.

A feladatgyűjtemény a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Makroökonómia Tanszéke által oktatott bevezető makroökonómia kurzusához készült, és illeszkedik a világ neves egyetemein oktatott standard makroökonómia tananyagához, ezért valamennyi hazai felsőoktatási intézményben oktatott makroökonómiai alapmű elsajátításához nagy segítséget jelent. A példatár a 2003-ban megjelent Makroökonómia feladatgyűjtemény 2. átdolgozott, bővített kiadása, melynek megírásakor a szerzők felhasz-nálták az 1. kiadás oktatásában szerzett tapasztalatokat, a kollégák és a hallgatók észrevételeit, megjegyzéseit, továbbá egy új, a nyitott gazdasággal foglalkozó fejezettel is kiegészítették az előző kiadást.
Az egyes tematikus fejezetek feleletválasztós kérdésekből, számítási és geometriai feladatokból, valamint kifejtendő kérdésekből állnak. Szerepelnek a feladatok között az átlagos nehézségi szintet meghaladók is, melyekhez több intuíció és/vagy bővebb matematikai eszköztár szükséges. A gyakorló kérdéseken és feladatokon kívül, a gyűjtemény tartalmaz egy minta vizsgasort is, mellyel ténylegesen próbára tették a korábbi hallgatók tudását. A könyv második részében találhatók a tesztkérdések megoldási kulcsai, valamint a feladatok megoldási menetének részletes kifejtése.
A szerzők tapasztalata szerint e tudományt már alapfokon is csak folyamatos felkészüléssel lehet elsajátítani, ezért a példatárat egyaránt ajánlják szemináriumi foglalkozásokhoz, otthoni gyakorláshoz vagy vizsgára való felkészüléshez.

Útmutató szülőknek és mindazoknak, akik gyerekekkel és fiatalokkal foglalkoznak.

A „kütyük”! Mennyi mindenre jók, és mennyi gond is van velük, miattuk… Inkább hasznosak vagy inkább veszélyesek? És tulajdonképpen miért is lennének veszélyesek? Ellentmondásos szakértői vélemények, kutatások… Szabályok, egyezségek, amelyeket mindig újra kell tárgyalni… Az elkeserítő látvány, amikor fiatalok, felnőttek egymás mellett ülve, ki-ki a saját kütyüjére tapad, és szinte falat von maga köré, miközben a kezében levő apró tárgy varázslatszerűen szüntet meg időt és távolságot… Micsoda ellentmondás megint!

A kevesebb mint egy éve megjelent, német tudósok és kutatók által írt útmutató, melyet további 20 nyelvre fordítanak szerte a világon, hiánypótló olvasmány minden szülő és pedagógus számára. Hiánypótló, mert egy tárgyilagos képet ad egyrészt arról, hogy mik az egészséges fejlődés követelményei egy-egy életszakaszban, másrészt pedig élhető kompromisszumot próbál javasolni, hogy mennyire engedhetjük be gyermekeink életébe a feltartózhatatlanul terjedő digitalizációt, úgy, hogy a lehető legkevesebbet ártson.

Vekerdy Tamás utolsó írásai közé tartozik az előszó, melynek megírását boldogan vállalta, mert annyira fontosnak tartotta, hogy magyarul megjelenik ez a kalaúz. Ebből álljon itt egy rövid idézet:
„A külső kép elnémító kép. A képernyő kapcsolat nélküli világba vezet be. Ezek a csodás kütyük valójában varázseszközök, olyasmiket valósítanak meg, amikről az emberiség mindig is álmodott, fantáziált vagy mágikus eszközökkel próbált megidézni. A távolba látok, hallok, beszélek… De ők használnak minket – elbűvölnek, lenyűgöznek, nem tudunk szabadulni –, nem pedig mi őket. Legalábbis ma még így van, túl újak, túl szokatlanok, túl varázslatosak.”

Gazdag a tárház, amelyből a Kossuth Rádió Egy csepp emberség c. sorozatában útmutató idézeteket merítettek a megszólalók. Csak szemezgetek a nevekből: Pilinszky János, Kosztolányi Dezső, Theodor Wiesengrund Adorno, Szabó Lőrinc, Thomas Mann, Máté evangélista, Platón, Hamvas Béla, Hemingway, Arany János, Schiller, Szent Ágoston, József Attila, Weöres Sándor, Babits Mihály, Makovecz Imre, Kipling, Reményik Sándor, Barsi Balázs, Vörösmarty Mihály, Hölderlin, Assissi Szent Ferenc, Tamási Áron, Arthur Miller, Márai Sándor, Hérakleitosz, Pál Apostol, Dzsida Jenő, Picasso, Szophoklesz, Mécs László, Li Taj-pó, Széchenyi István, Goethe, Mahatma Gandhi, Neumann János...
A neveket olvasva nem csoda, hogy hallgatóink már így köszönnek nekünk az utcán vagy telefonon: "Egy csepp emberség"! Megszólítási forma, a tisztesség vágya, az egymásra találásé, a társkeresésé lett ez a pár szó. A nem emberléptékű bevásárlóközpontban, ott, ahol a termékáradat szinte agyonnyom, elszemélytelenít, s már-már árucikknek érzi magát az ember is, a pénztáros - felismerve hangom - elfelejti beütni a termék árát és kedvesen, suttogva csak ennyit mond: "Egy csepp emberség". A fizikoterápián, amíg rámteszi a mágnespárnát a nővér, arról beszél, hogy édesanyja esténként könyvünket olvassa, az éjjeli szekrényén karnyújtásnyira tartja, akár a Bibliát. A buszon megszólítanak, a reggeli szereplő mondatait idézik, bizonyságul, hogy összetartozunk: rádósok, megszólalók, hallgatók. Mindannyiunkat egy láthatatlan szál köt össze: Egy csepp emberség. Negyven éve nem látott tanárom hív telefonon, s csak ennyit mond: köszönöm az Egy cseppet. Zavartan hárítom el a hálálkodást, hiszen köszönnivalóm nekem lenne és mert az ember manapság nem szokta a dicséretet. De hát mit is tettünk? Csak elgurítottuk az üveggolyót, amellyel bárki megkaphatja a távolságot.
Mégis kell, hogy legyen valami titka a sorozatnak, amelyet annyian áhítanak. Talán az, hogy ismét ráébredhettünk, nem vagyunk szegények, nem kell félnünk, van miből táplálkoznunk: elődeink nagysága, a velünk élők tehetsége tanít élni magunkért, és mindennapi eszméinkért!
Az Egy csepp emberség műsorsorozatában reggelenként, fél hét után három perccel, a Kossuth Rádióban beszélt már agykutató, író és költő, néprajzkutató, fodrász, operaénekes, színművész, geológus, csembalóművész, rabbi, püspök, zeneszerző, fizikus, újságíró, nyelvész, informatikus, cukrász, tanár és diák, könyvtáros, jogász, matematikus, festő, építész, szobrász, kriminológus, zongoraművész és karmester, közgazdász, régész, grafikus, rendező, rádió és tévébemondó, történész, műgyűjtő, akadémikus, népdalénekes, grafológus... és ki tudja még hányféle hivatású ember. 2004. március 15-től, 2005. július 31-ig, ötszáznégyen adtak a világ nagyjainak örökségéből és önmagukból egy csipetnyit, amit erőt és hitet sugároz valamennyiünknek a mindennapokra.
Köszönetképpen nekik, hallgatóinknak és olvasóinknak ajánlom szeretettel sorozatunk harmadik kötetét.