Keresés

Two seemingly very similar paintings, both traditionally attributed to Caravaggio, have been at the centre of a heated debate that has taken on the semblance of a police investigation; an attribution enigma that has impassioned scholars and the public at large.

This involves two canvases of more or less identical dimensions which portray the same subject: Saint Francis meditating on death; the first, traditionally attributed to Caravaggio, is housed in the Roman Church of Santa Maria della Concenzione, also called the Church of the Capuchins; the second work was fortuitously discovered in 1968 in the Church of San Pietro at Carpineto Romano. Both conceal a series of significant differences, of important second thoughts concerning the composition and of variations in the execution technique, which emerged only during the course of restoration and which lead to exclude the hypothesis of a single artist for both versions. The critical debate was resolved only in 2000, following scientific analysis simultaneously carried out on both paintings, which confirmed, without any shadow of a doubt, the work found at Carpiento as that of Caravaggio.

A kötet írásai félbehagyott, befejezetlen regények. Olyan szövegek tehát, amelyek legföljebb egy-egy folyóiratközlésnyi részletükben kerültek az olvasók elé, végül fiókban maradtak. Örkény István nem az életmű, hanem a pálya dokumentumainak tekintette őket, amikor kiadói unszolásra tervbe vette, hogy néhányat közülük közrebocsájt. Ezért is választotta a címet: Önéletrajzom töredékekben. Végül azonban életében ez az elképzelés nem valósult meg. A válogatás először 1983-ban, az életműkiadás részeként jelent meg, és azóta az olvasók a további kiadások visszhangja igazolja az írói világ szerves részeiként tekintenek ezekre az írásokra: az ötvenes évek közepén születő Babikra és A Bónis családra, vagy a hetvenes években íródó Tatárfutásra és A másik út regénye című különös témájú, szintén befejezetlen alkotásra.

Örkény maga persze regény és életmű viszonyát jellegzetes öniróniával jellemezte a hetvenes évek elején:
a) Manapság már nem lehet regényt írni, pedig én tudok.
b) Manapság már nem lehet regényt írni, amellett én se tudok.
c) Manapság még lehet regényt írni, de én, sajnos, nem tudok.
d) Manapság még lehet regényt írni, és én, hála a jó istennek, tudok.
Ördögi makacsság lakozik bennem, ennélfogva az utolsó lehetőséget fogadtam el. Időbeosztásom a következő: reggel, amikor még friss és fogékony a fejem, a regényen dolgozom. Délután, amikor már se nem friss, se nem fogékony a fejem, más egyebeket írok. Az öt év alatt (délutánonként) megírtam egy csomó normális novellát, aztán egy csomó egyperces novellát, körülbelül két vagy három színdarabot; csupa mellékterméket, valahogy úgy, ahogy a háziasszony a karajról levagdalt húsdarabkákból, hogy ne vesszenek el, összecsap egy kis pörköltöt. Öt év óta pörköltöt publikálok

A joghallgatók létszámának és ezzel a jegyzet iránti keresletnek a növekedésével 1996-ban sor került a jegyzet harmadik, változatlan kiadására, amibe csupán egy jogszabályi változásmutatót és egy kisebb hibaigazítót tudtunk beilleszteni. 1997-ben, a negyedik kiadáshoz újból átdolgoztuk a jegyzetet (különösen az állami tulajdon kizárólagos tárgyaira és a zálogjogra vonatkozó részeket), a második kiadás elvei szerint. 1997-98-ban is megjelent a jegyzet tartalmát érintő több fontos törvény és számos egyéb jogszabály. Ezek közül a két legfontosabb az ingatlannyilvántartásról és a társasházról szóló törvény, melynek alapján a jegyzet vonatkozó részeit újra kellett írni. A dologi jogra zúduló jogalkotási áradatnak tehát még mindig nincs vége, így ez a kiadás is csak egy tanévre szól. Bízva abban, hogy a jegyzet által is előmozdítani kívánt letisztulás hamarosan bekövetkezik, továbbra is eredményes tanulást kíván:
a szerző

A libanoni származású francia írót, Amin Maaloufot, akinek a Taniosz sziklája, a Levantei kikötők és a Szamarkand című regényei magyarul is nagy sikert arattak, a keresztes háborúk történetét feldolgozó nagyívű történelmi munkája indította el a hírnév útján. Könyve, amely megjelenése pillanatában, 1983-ban a döbbenetes újdonság erejével hatott, ma már alapműnek számít ebben a témakörben.
Vajon miben rejlik a könyv újszerűsége, mi a titka világsikerének? A válasz kézenfekvő: a keresztes háborúk történetével foglalkozó művek döntő többségétől eltérően Maalouf nem a támadók, hanem a megtámadottak, az arabok szemével láttatja a "dzsihád", a "szent háború" kétszáz évét, az európai és az arab világ, a keresztény és az iszlám vallás-kultúra réges-régi, de a mai időkre is kiható összecsapását. Hogyan látták, hogyan értékelték a megtámadottak a kegyetlen, véres eseményeket, miként ítélték meg a Nyugatról érkezett, hitükkel, civilizációjukkal fennen kérkedő, ám gyakorta barbárok, sőt vadállatok módjára viselkedő hódítókat? Erre a kérdésre keresi s adja meg a választ Maalouf műve, amely forrásként szinte kizárólag a korabeli arab történetírók, krónikások írásaiból merít. 

Színes, élvezetes, dokumentatív értékű önéletrajzi beszámoló Ábel Olga könyve. A bözödújfalui székely zsidó - szombatos - leszármazott, aki negyedszázadnál többet töltött el különböző erdélyi és hazai újságok redakcióiban, emlékei kútjából nemcsak magazinszenzációkat, szakmai intimitásokat, politikai "színeseket" merít. Helyet kapnak könyvében a faji előítélet miatt igen sok emberi megpróbáltatásnak kitett élet szokványosabb eseményei is. Megismerjük belőle a földbérletekkel bajlódó, korán elhunyt apát, a több gyerekért helytálló édesanyát, testvéreket, férjet, barátokat és mindazokat a személyeket, akikkel a sors munkája során (vagy kényszerélete során) összehozta. A két világháború közötti erdélyi magyar sajtóviszonyok jellemző kórtüneteiről beszél, hogy utána mint bergen-belseni KZ-fogoly, majd mint svájci "csereáru" számoljon be hitelesen élményeiről. Az ötvenes évek magyar sajtóéletének apróbb-nagyobb, sőt tragikus eseményei egészítik ki felszabadulás utáni életbeszámolóját.

Hatodik megbővített kiadás - Ismertető: Czifray szakácskönyve majd 200 éves kora ellenére a legkevésbé sem csupán kultúrtörténeti érdekesség, hanem olyan hasznos alapmű a ma háziasszonyának, amelyből gasztronómiai szempontból hihetetlenül gazdag és eddig ismeretlen világ rajzolódik ki. Igazi klasszikus magyar szakács-könyv.

A karalábé szerintünk az egyik legfinomabb fermentált zöldség! Mi van az üvegben? A Fermentini termékektől már megszokott vékony csíkos formátumban karalábé, egy csipet fokhagyma, és só. A fermentálási folyamat során a vitamin-és ásványianyag tartalom megmarad, a fokhagyma viszont elveszíti a csípősségét az erjedés alatt, de az íze finoman fűszerez. Bátran ajánljuk a mindennapi fogyasztását, mivel erjedés után a fokhagyma utóíze, és illata hamar lecseng, így azok is bátran fogyaszthatják, akik tartanak tőle a hétköznapokban. A termék összetevőinek egyszerűsége (karalábé, fokhagyma és só) kiválóan alkalmassá teszi a különböző diétákban való felhasználásra és kisgyermekek étrendjének kiegészítésére is. Mi leginkább salátába keverve vagy köret kiegészítéseként ajánljuk, de wrap, levesbetét, vagy szendvics feltét is lehet belőle.

Az 1848-as szabadságharc bukása után nemzeti önállóságunkat és a forradalom szociális vívmányait egyaránt brutálisan felszámoló tíz esztendő - az ún. Bach-korszak - társadalmi és szellemi mozgalmairól ad képet Nemeskürthy István izgalmas könyve.
A hagyományos történetírás ezt az időszakot mint a "passzív rezisztencia" korát tartotta nyilván. Könyvünk szerzője most bebizonyítja, hogy ez az "önigazoló" meghatározás egyoldalú és téves: a szüntelenül megújuló, újból és újból felszínre törő ellenállás nagyon is aktív volt, és ezért eredményes. A felületen mindent betakart, elfojtott az elhamvadt remények szürke hamurétege, de alatta - ha nem is mindenki számára láthatóan - ott parázslott a függetlenségi és forradalmi harc soha ki nem aludt tüze.

J. Herriot önéletrajzának egy részét már jól ismeri a magyar olvasók nagy tábora. A Gondolat Kiadó most az autobiográfia első részét, a pályakezdő fiatal állatorvos legelső éveit felidéző novellákat adja közre.
A szerző nemcsak a gyógyításnak, a tollnak is jeles mestere. Az egyes fejezetek rendszerint egy-egy farmernél tett látogatást, kalandos, nem egyszer izgalmas műtéteket, kezeléseket örökítenek meg. Bepillantást nyerhetünk a yorkshire-i farmerek életmódjába, megismerkedhetünk sajátos erényeikkel, hibáikkal, de feltárul előttünk három fiatal állatorvos magánélete is. Herriot önmagát sem kíméli, amikor őszintén beszámol tévedéseiről, nevetséges helyzeteiről.
Herriot kitűnő ember- és állatismerete, humánuma és humora átsüt könyvének minden fejezetén. A karakterek a történet során bomlanak ki, s Herriot szeretetteljes humorral világítja meg egyik-másik jellemző vonásukat. Szinte ninden történetenek megvan a helyzet- vagy jellemkomikumból adódó humoros csattanója

Hannah csupán három évet élt, mégis hihetetlenül sok életörömet, őszinteséget és vidámságot hagyott maga után. A könyv a rákos kislány utolsó évének története - megdöbbentő beszámoló arról a küzdelemről, ahogyan a kislány minden félelem nélkül el tudja fogadni a megváltoztathatatlant, és arról, hogy ez hogyan változtatja meg szüleit, rokonait. A kislány, aki elmaradhatatlan piros lakkcipőjét viselte a műtőbe menet is, nem csupán saját hozzátartozóinak életébe hozott változást: egyetlen olvasót sem hagy érintetlenül ez a szívbemarkoló beszámoló. Housden, Hannah édesanyjának soraiból feltárulnak a betegséggel való küzdelem tragikus, néha mégis annyi örömet tartogató pillanatai.

„Ez a breviárium: kísérlet. Azzal próbálkozik, mint lehetne Goethe életének és művészetének nagy kincséből a mai magyar nagyközönségnek egy kis tájékoztatást nyújtani, nem abból a célból, hogy a világirodalom és emberi történet egyik legnagyobb mesterének a forrásoknál, saját írásaiban való tanulmányát, élvezetét pótolja, nélkülözhetővé tegye – hisz ez képtelen vállalkozás volna – hanem éppen ellenkezőleg, hogy emlékeztessen ennek szükségére, hogy mentől többekben kedvet ébresszen az emberi kultúra egyik örök, üde forrásának fölkeresésére. Mint általános tájékoztató, bevezető s útmutató nem lép föl azzal az igénnyel, hogy mentől több újat mondjon. Ez a Goethe-irodalom óriás és szakszerű munkássága után igen bajos is, de a kiadó és szerkesztő jelen céljával nem is fért volna össze. Így a szerkesztő inkább iparkodott a megbízhatóbb kutatás eredményének összefoglalására, bár helyenként eredeti megállapításoktól és ítéletektől sem idegenkedett…”