Keresés

Az ötéves Jack számára a Szoba maga a világ. Itt született, és Anyával együtt itt eszik, játszik, alszik és tanul. Jack képzeletét számtalan csoda foglalkoztatja - a tojáshéjakból épített kígyó az Ágy alatt, a Tévében látott képzeletbeli világ, a kuckó a Szekrényben, a ruhák között, ahová Anya esténként lefekteti, hátha jön Patás... A Szoba Jack számára az otthont jelenti, de Anya számára börtön, ahol tizenkilencéves kora óta - hét esztendeje - raboskodik. A Jack iránt érzett szeretetből egy egész életet épít fel a kisfiú számára tizenkét négyzetméteren. Ám ahogy Jack kíváncsisága egyre nagyobb, úgy nő Anya kétségbeesése is, hiszen tudja, hogy a Szoba hamarosan szűk lesz kettőjüknek... A történet, amely Jack egyszerre megható és vidám előadásában bontakozik ki, a szívfacsaró körülmények közepette is legyőzhetetlen szeretetről, az anya és gyermeke közötti elszakíthatatlan kötelékről mesél. Megrázó, felemelő és magával ragadó regény, amely mindvégig mélyen emberi és megindító marad. A Szoba az a hely, amit sosem fogunk elfelejteni. Emma Donoghue 1969-ben született Dublinban. Angolból és franciából diplomázott, majd Cambridge-ben doktorált. 1998-ban költözött Kanadába, jelenleg az Ontario állambeli Londonban él. A Szoba című regényét jó néhány díjra jelölték és számtalan díjjal tüntették ki. Jó eséllyel indult a Booker-díjért, s a The New York Times a 2010-es év hat legjobb regénye közé választotta. Eddig harmincöt nyelven jelent meg. A 2015-ben készült filmadaptáció forgatókönyvét is Emma Donoghue jegyzi. A mozi három Golden Globe-jelölést kapott, az egyiket a legjobb forgatókönyv kategóriában. "Elbűvölő, vicces... ugyanakkor elviselhetetlenül megindító." (The Irish Times) "Semmi máshoz nem hasonlítható" (Observer) "Szívszorító" (San Francisco Chronicle) "Ragyogó prózával ellensúlyozott horrortörténet." (The New Yorker) "Annyira felkavaró, hogy napokig fogva tartja a gondolatainkat..." (O Magazine) "Jack hangja a regény egyik igazi erénye... Lélegzetelállító és némely pillanatban szívszaggatóan megindító... Igazán emlékezetes regény; olyan, amelynek milliónyi olvasata van: pszichológiai, szociológiai, politikai. Elképesztően egyedi módon beszél a szeretetről, miközben friss és átfogó képet ad a világról, amelyben élünk." (New York Times Book Review) A Könyvjelző magazin 2016. márciusi számában megjelent cikk: A szoba lelke

Az ember - mint annyi mást - az álcázást is a természettől, az állat- és a növényvilágtól leste el, és a fennmaradásáért vívott küzdelmében igyekezett azt a maga hasznára fordítani. A "mimikri", a rejtés-rejtőzés, a színlelés életelemévé, majd az osztálytársadalmak kialakulásával a hadseregek tevékenységének is részévé vált.
A háborúk történetét tanulmányozva jól megfigyelhető az a törekvés, hogy a szemben álló seregek fokozódó mértékben törekednek csapataik összetételét, fegyverzetét, valamint a hadvezér szándékát az ellenfél elől elrejteni, ugyanakkor minél több és minél részletesebb információkat igyekeznek szerezni róla. Régen elmúlt az az idő, amikor a hadseregek fényes egyenruhákban, csillogó fegyverekkel, kibontott zászlókkal, hangos kürtszóval törtek egymásra. Az első és a második világháború harcaiban és hadműveleteiben, valamint az azt követő és jelenleg is folyó helyi háborúkban a rejtőzés, az álcázás a harccselekmények nélkülözhetetlen részévé lett. A felderítés - minél jobban látni az ellenséget - és az álcázás - minél jobban eltűnni az ellenség szeme elől - követelményei, lehetőségei és eszközei hatalmas mértékben fejlődtek. 

Az első golyó Don Corleone hátába fúródott. Úgy érezte, pöröly csapott le rá, de továbbvonszolta testét a kocsi felé. A következő két lövés az üleoét érte, és leterítette az utca közepén...

) A korszerűség problémája és a gyakorlati teológia Az egyház a „mai világban" él. „Az egyháznak, hogy feladatait teljesíthesse, szüntelenül vizsgálnia és az evangélium fényénél értelmeznie kell az idők jeleit - írja az Egyház a mai világban című zsinati rendelkezés, majd így folytatja: - Ez kötelessége, hogy ezáltal minden egyes nemzedéknek korszerű választ adhasson az örök emberi kérdésekre... Ismernünk és értenünk kell tehát a világot, amelyben élünk." (4. pont) E mondatok annyira nyilvánvalóak, hogy az egyház, illetve a teológia történetébe kevésbé járatos személy nem érti, miért hatottak a szenzáció erejével a II. vatikáni zsinatnak ilyen és hasonló kijelentései. Vajon nem természetes-e az, hogy az egyháznak meg kell ismernie a mai ember, a mai világ problémáit, ha választ akar adni rájuk? Nem természetes-e, hogy mai nyelven kell szólnia, ha hirdetni akarja Krisztus tanítását a mai embernek? Stb. Valóban mindez önmagában természetes. Sajnos azonban az is „természetes" - azaz a közösség természetével járó tulajdonság -, hogy minden szervezet, minden intézményesülő közösség szükségképpen ki van téve a megmerevedés veszélyének. S mindenütt ahol törvényeket hoznak (de hisz emberi közösség nem létezhet írott vagy íratlan törvények nélkül), máris fennáll a veszély, hogy a törvények túlhaladottá válnak: Hiszen az idő múltával mindig új igények jelentkeznek, amelyekre az előzőleg hozott törvények nem tudnak válaszolni. 

A harag és a büszkeség című könyvével Oriana Fallaci tízéves csendet tört meg. Azt a csendet, amelyben otthonában a szeptember 11-ei apokalipszis pillanatáig élt. Most fülsüketítő zajjal törte meg ezt a csendet. Európában e könyv évtizedek óta nem tapasztalt felzúdulást váltott ki. Vitákat, veszekedéseket, szócsatákat, szenvedélyes dicséreteket, vad támadásokat. Olaszországban, ahol több mint egymillió példány kelt el, a mai napig a könyveladási listák élmezőnyében áll. Több százezren vették meg és bestseller lett Franciaországban, Németországban, továbbá Spanyolországban is.Közismert bátorságával Oriana Fallaci az iszlám terrorizmus által előtérbe tolt kérdéseket feszegeti: az iszlám világ és a nyugati világ közötti ellentétet, sőt - véleménye szerint - összeférhetetlenséget, a Dzsihád világméretű realitását és az erre adandó válasz hiányát, a Nyugat nemtörődömségét. Fallaci brutálisan nyers szókimondásával és őszinteségével sorolja megalkuvás nélküli vádpontjait és szenvedélyes érveit, és leplezi le azokat a kényelmetlen igazságokat, amelyekről mindnyájan tudunk, de egyikünk sem meri kimondani azokat. Könyörtelen logikával és szárnyaló értelemmel veszi védelmébe kultúránkat, és ítéli el vakságunkat, süketségünket, mazochizmusunkat, kényelemszeretetünket és a politikailag korrekt arroganciánkat. Minderről Fallaci modern Kasszandraként, egy próféta szavainak költői ihletettségével ír könyv hosszúságúvá nőtt nyílt levelében, amelynek mindnyájan címzettjei vagyunk.

Friedrich ​Nietzsche (1844-1900) filozófus, költő, esszéista, klasszika filológus, a német kultúra óriása szakít a német – és egyáltalán – a filozófia hagyományaival. A modernség előfutáraként lázadó lángelméjével lerombol minden korábbi értéket, és Zarathustra költői látomásában egy új, eszményi embertípus eljövetelét hirdeti. Halála óta mindmáig világszerte talányt és kihívást jelent minden jelentős gondolkodónak, filozófusnak, teológusnak és művésznek egyaránt. Alakját s életművét mítosz lengi körül. Nevével éltek és visszaéltek politikai irányzatok és politikai demagógok.

Vajon miként látja önmagát a „minden érték átértékelője”? Negyvennégy évesen megírja az Ecce homo című önéletrajzi esszét, életének és munkásságának páratlan értékű, végső számadását. Ebben a kis írásban elsősorban önmagát vizsgálja és értékeli: az embert és a gondolkodót, méltatja életművének minden fontos állomását és darabját, tükröt tart nem csupán önmaga, hanem az egész emberiség elé: ecce homo – íme, az ember, az emberré vált istenség, a Megfeszítettel dacoló Dionüszosz, aki kétségbeesve igyekszik felhívni a figyelmet a világot felforgató, romboló-újító tanítások jelentőségére és veszélyeire.

Nietzsche a mű nyomdai korrektúrájának javítása közben, 1889. január első napjaiban súlyosan megbetegszik. Tíz esztendeig él még elborult elmével – kivárja annak a századnak az eljövetelét, amely majd az istenek közé emeli és porig alázza.