Magyar népviseletek

Albert Schweitzer önéletrajzi írásainak gyűjteménye olyan alapmű, melyben jtlLa nagy humanista gondolkodó sajátos, egyedi módon tárja elénk életének fontos eseményeit. Egyben állásfoglalás és bensőséges hitvallás a szeretetről, az élet értelméről és annak legfontosabb kérdéseiről.
A német származású Nobel-békedíjas orvos világnézete az élet tiszteletén alapult, mely a legmagasabb rendű alapelv volt számára. Schweitzer azzal vívta ki a tiszteletet, hogy átültette a gyakorlatba azt az elméletét, mely szerint az élet tisztelete oda vezeti az egyes egyént, hogy életét minden élő teremtmény szolgálatának szentelje.
Az ember csak akkor erkölcsös, ha magát az életet tartja szentnek. A növényekét és az állatokét éppúgy, mint az emberét, és a lehetőségekhez képest igyekszik segítséget nyújtani minden szükséget szenvedő életnek."
„Az emberek iránti magatartás tekintetében az élet tiszteletének etikája ijesztően határtalan felelősséget ró ránk."
-Albert Schweitzer

Idén 50 éve, hogy befejeződött a II. világháború. Magyarország embervesztesége többszázezres nagyságrendű. Ebben szerepe volt a bosszúnak, a kollektív felelősségre vonás elvének is. Molotov 1943. júliusában többek között ezt írja a moszkvai brit nagykövetnek: a szovjet kormány úgy véli, hogy azért a fegyveres segítségért, amelyet Németországnak Magyarország nyújtott, a felelősséget nem csupán a magyar kormánynak, hanem kisebb-nagyobb mértékben a magyar népnek is viselnie kell. Néhány hónappal később Molotov már csak ennyit mondott Benesnek: a magyarokat meg kell büntetni! Ezzel a szellemmel lehetne magyarázni azt az abszurd tényt, hogy korra és nemre való tekintet nélkül fogtak el mindenkit, aki az útjukba esett. Tervszerűen gyűjtötték be az ország területén a német nevűeket és a német nemzetiségűeket is. Az elhurcolt magyarországi németek száma meghaladja a 44 ezer főt. 1945. január 5-e szomorú emlékeket felidéző évforduló falunkban és az ország sok településén. Ötven évvel ezelőtt ezen a napon száztizenegy embert, nőket, férfiakat hurcoltak el Zebegényből német származásuk miatt az oroszok "málenkij robotra". Félelemmel indultak útnak azon a januári hideg hajnalon a két heti munkára. Mikor már Kál-Kápolnáig vánszorogtak a szántóföldeken keresztül, kezdték sejteni, hogy becsapták őket, hogy valami rettenetes dolog történik velük. Megfélemlítették őket, ha valaki szökni próbál, megtizedelik az otthoniakat. Kálón marhavagonokba rakták, deszkával beszögezték a tolóajtókat és útnak indították őket ismeretlen sorsuk felé. Borzalmas lágerélet, nehéz, verejtékes munka, éhezés, megalázások, embertelen életmód lett osztályrészük orosz földön. Sokan voltak, akik nem bírták ki a véget nem érő szenvedéseket. Fiatalon meghaltak végelgyengülésben az éhezéstől, vagy járványokban, tífuszban és vérhasban. A két legfiatalabbat Kurzbacher Csöpit és Faludi Karcsit 16 évesen hurcolták el. Egyikük sem élte túl a megpróbáltatásokat.