Markos György - Vándorló fegyház (Tények és Tanúk sorozat)

A cím nem az olvasók megtévesztésére szolgál. A könyv valóban kicsi, pornográf és mindenekelőtt magyar: kicsinységében és pornográfiájában is; minden sorát a magyar közel- és távolabbi múlt hatja át, az anekdotákat ugyanúgy ez a valóság teremtette, ahogy a nekünk szegeződő, véget érni nem akaró kérdéseket, az első fejezet „hibás magyarsággal, remegve írt” jelen-történetkéit éppúgy, mint a tükörfejezetben „a lélek mérnökének” kalandjait. Indulatosság és részvét az írások mozgatója; itt és most ezért és ezért így meg így élünk: lehetne-e és kellene-e másképp, és hogyan, ha igen… Vagy ahogy a könyvben idézett klasszikus kérdések szólnak: „Mit tudhatok? Mit kell tennem? Mit szabad remélnem?”

A Kallocain - Leo Kall talámánya - olyan szer, melytől a gyanúsított őszintén vall, mindent, még legrejtettebb érzéseit és gondolatait is. Ilyen szerre van szüksége annak a Világállamnak, mely a félelemre, szorongásra, katonai vasfegyelemre, kiszolgáltatottságra építi rendjét. És ilyen "hadpolgárra", mint Leo Kall, aki - a rend neveltjeként - teljes odaadással szolgálja Kallocainjával az "államellenes lelkületűek" leleplezését, mígnem egyszer szembe találkozik önmagával...

"Przemysltől számítva 28 nap tartott hosszú utazásunk. Hej, szép magyar hazánk és szeretteink! Ha rátok gondolunk, bánatos, betegek vagyunk, hogy milj messze, messze vagyunk tőletek Délkeleten, Ázsiában, de azért a lelkünk álmunkban mindig csak otthon jár. Április 15-én megkezdődött nékünk a lágerkoszt. Naponta fejenként 3 font fekete kenyeret, levest és délben, leves után keményre főtt, olajos kását kaptunk, meljnek igen nehéz szaga volt, és ezen felül egy-egy pár kockaczukrot is és csáját. De hamarosan jött az idő, hogy az élelmet szűkebbre vették... Majd aztán később nagyon keveset kaptunk mindenből. Csak a nehéz hónapokból kaptunk sokat, ami évekre rúgott."

"Nem Malraux-ról írok. Megtették ezt sokan mások, a legkülönbözőbb címeken: írtak az emberről, életművéről, művei több nemzedékre gyakorolt hatásáról. Én Josette-ről akarok írni, aki soha nem lett Josette Malraux, de Malraux életének legdrámaibb éveiben, férfikora teljében volt André társa, az asszony, akit szeretett."