Mindennapi maceráink

„Költőnek lenni: veszélyes foglalkozás” – olvashatjuk a népszerű orvos-genetikus szerző könyvében, melyben huszonegy magyar költő egészségi állapotát tárta fel. Diákéveinkben megtanulhattuk: költőóriásaink legtöbbje korán meghalt, többen saját kezükkel vetettek véget életüknek. „A magyar költészet itt bemutatott nagy alakjainak jelenleg már idealizált szobraikkal tiszteleg a nemzet. Éltükben inkább megkeserítették küldetésük teljesítését, amit gyakorta önpusztítással tetéztek. Legszebb költeményeik ezért a pokolra menéseiket kísért megpróbáltatásaik, sőt szenvedéseik termékei. Testi bajaik és szélsőséges kedélyük megismerése érthetőbbé teszi esendőségüket és még szeretetreméltóbbá emberségüket” – vallja könyvében Dr. Czeizel Endre

Edgar Allan Poe (1809-1849) Bostonban született. Vándorszínész szüleit kétesztendős korában elvesztette; egy jómódú család fogadta magához. Öt évig Angliában járt iskolába, majd hazatérve Amerikába, a richmondi középiskola elvégzése után a virginiai Charlottesville egyetemére került. Byron és az európai romantika hatására epedő verseket írt – alig tizennyolc éves volt, amikor megjelent Tamerlán és más versek című kötete. Különc életmódot folytatott, óriási kártyaadósságokat csinált; amikor az egyetemről eltávolították, beállt katonának, végül szakított nevelőapjával, és huszonkét esztendős korában „kilépett az életbe”. Mivel versei nem találtak kedvező fogadtatásra, felcsapott újságírónak. Amerikában akkor indult a nagyüzemi folyóiratgyártás, a magazinok divatja. Poe haláláig ennek a ma is népszerű terméknek szentelte java tevékenységét. Verset és kritikát, esszét, tudományos cikket, riportot, sőt regényt írt a magazinoknak. És egy új műfajjal, a „short story”-val – a novellával jelentkezett. Ez a különös tehetségű, fantomokat kergető és fantomok űzte poéta – akit negyvenesztendős korában vitt el a hajsza, a boldogtalanság, az ópium és az alkohol – Európa költőinek vált példaképévé. Tolmácsolását különböző nemzetiségű, de egyképpen rangos költők tekintették mindenkori feladatuknak.

Íme, egy friss, ropogós regény a tizenhetedik századról. Tehát történelmi regénynek kell lennie, mert hogyan is lehetne más, mint történelmi, ha egyszer a tizenhetedik században játszódik, de a huszonegyedik században írták? Írta - Esterházy Péter. - E. P. Egy kemény asszonyról szól, aki tud szeretni. Így gyűlölni is. Továbbá az Úristenről és Gizi nevű bakmacskájáról. Férfiakról is, az egyik Nyáry Pál, igen, egy ilyen nevűt a tizenkilencedik századból ismerünk, aki tehát nem lehet azonos hősünkkel. Ahogy egy másik szereplő, Christoph Ransmayr csöndhintókészítő neve is csak véletlenül esik egybe a kortárs osztrák íróéval. Próbáljunk hát megbarátkozni a gondolattal, hogy a történelmi regény mint műfaj kap fogni még egy vajszínű árnyalatot az Egyszerű történet vessző száz oldal kardozós változatában. Más férfiak is regénykednek itten, az egyikük szakács - "A nagy ételsorokat még mindig fejből tudja, akár a Miatyánkot" -, specialitása a tengeri piláf. Vagy itt van Croy herceg: megfigyeltet és jelentéseket írat, de a jelentéseket tán el se olvassa. "Sebaj, tudjuk, a jelentés lényege nem az, hogy olvassák, hanem hogy írják őket." Nem volna ez így szerencsés azonban a könyvekkel. Ha nem olvassák őket, nem történik semmi: se velük, se általuk, porfogó tárgyakká lesznek. Ha meg ezt itt nem olvassák el, nem tudják meg soha, milyen az Esterházy-féle kardozó. Sem azt, hogy a legfontosabb: örülni tudni. - P. D.

Bevezetés	3
Hivatás és életcél	5
A múlt	13
Köcsögkalap és geológus kalapács	27
A mecénás	43
Gellérthegy és néhány régi csont	54
Úton	78
Felszerelés	82
Élelmezés	90
A gyűjtés	94
Ásványgyűjtés	99
Kőzetgyűjtés	110
Ősmaradványok gyűjtése	113
Munka a helyszínen	145
A likacsos kő	146
Masztodon zacskóban	156
Odahaza	159
Békés órák ásványok és kőzetek között	167
A preparálás mestersége	189
Ősmaradványok a dolgozóasztalon	227
Élő ősvilági növények és állatok	237