Négy hágó sziklavadonában

Egy második világháborús történettel, a Meztelenek és holtakkal - sokak szemében a valaha volt legjobb háborús regénnyel - indult Norman Mailer nagyszabású írói pályája. Két emberöltő - káprázatos mesterművek, látványos köz- és talán még látványosabb magánélet, nagy bukások és harsány sikerek - után az agg mesternél a második világháborút kiváltó rettenet a téma újra, és az az eszelős megszállott, aki az emberiségre szabadította a gonoszt. Adolf Hitler. Ki volt Ő? Honnan jött? Miből ered gyűlölete, mely lávaként árasztotta el a földet? Miféle rontó varázs tette a világtörténelem legdémonikusabb figurájává? Személyét ma is döbbenettel vegyes kíváncsiság veszi körül, könyvtárakat töltenek meg a kérdések, a tudós elemzések, a találgatások. Norman Mailer a kutatómunkát regénye narrátorára, az első pillantásra is elég sátáni SS-hírszerzőre, Dietrichre bízza. És Dietrich megszállottan veti bele magát a Schicklgruber-Hiedler család száz esztendejének történetébe. Rejtelmes vagy rossz hírű, akarnok vagy bujaságban megrögzött felmenők vérfertőző kazalalji nászából - lázas verziók szerint egy tizenkilenc éves zsidó kófic fattyaként - jön a világra a kis Adolf, hogy szennyben-gennyben, sárban-ürülékben, állatkínzásban és gyerekterrorizálásban cseperedjen a nagy célra. A valóságból és rafinált regényírói fogásokból szőtt, lebilincselően elborzasztó történet fölött végig egy pokoli titok lebeg. A Sátán titka.

Egy hajdanvolt kisfutballista végigjárja a régi meccsek helyszíneit, Csillaghegytől Hartháig, az 54-es berni döntőtől a 2005-ös megye kettőig (nyugati csoport). Közben fölkerül az egybe, majd megjárva a poklot (az öregedő futballista keservei) megmarad, jobb híján, szurkolónak. Mellesleg politikai rendszerek omlanak össze. (Fejlődésregény?) Hősünk nem más, mint az Író, aki új könyvében a világról, "mindenről" szól, kiindulópontja azonban mindig "a világ legszebb, legvarázsosabb mértani alakzata, egy speciális téglalap, vonalakkal, zölddel, igen, egy futballpálya"

"Álmomban azt magyarázom apámnak, miközben ő kezemre teszi azt a nagy, súlyos apakezét, hogy az a jó, ha megírom ezt a históriát, ezt a szót használom, históriát, úgy mondom, mint egy gyereknek a doktor bácsi, ne féljen, nem fog fájni, ez a legjobb megoldás. Mint valami betegségről beszélek a "dologról", amiről senki nem tehet, és ő a szenvedő alanya. Hogy a kezét az enyémre tette, az olyan erős, jó érzés, hogy föl is ébredek. Nyolc óra van, gyorsan leírom (leírtam). Próbálok válaszolni arra a kérdésre, hogy milyen érzés vagy kedv vagy hangulat maradt bennem az álom után, de a jónak csak az emléke van meg, mostanra csak a fázás maradt, fázom."