Shannon McKenna Schmidt, Joni Rendon - Regényes úti célok - Irodalmi emlékhelyek világszerte

A nemrég elhunyt Franciose Giroud - többek közt egy magyarul is nagy sikert arató Alma Mahler-életrajz kiváló szerzője, a L'Express című hetilap alapító főszerkesztő asszonya, a neves közéleti ember - ebben a könyvében Madame Curie életét beszéli el szeretettel, tisztelettel és csodálattal, de minden fölös szentimentalizmus nélkül. Meggyőződése meggyőzően egyértelmű: amit Maria Sklodowska, vagyis Madame Curie, ez az egészen különleges egyéniség szegény sorsból származó külföldi nő létére a korabeli Franciaországban elért, azt más földi halandó sem akkor, sem ma nem érhetné el. Ezt a könyvet a már közismert Madame Curie-életrajzokkal ellentétben nem hatja át a romantika, de teli van szerelemmel és szenvedéllyel, miközben megkapóan érzékletes képet ad a XIX. század végének, a századfordulónak és az első világháborúnak a történetéről is. S hogy ne feledjük: pontos és hiteles, mégis közérthető tudományos leírást ad a Curie házaspár kísérleteiről, a plutóniumról, a rádiumról, a kor tudományos szenzációiról. Nem tankönyv, "csak" tudománytörténet, nem monográfia, "csak" tényregény - egy nagyszerű asszony és egy nagyszabású kor lebilincselő históriája. 

A haladó amatőrök részére készült könyv első kiadása napok alatt elfogyott. Az átdolgozott második kiadás mind az elmélet, mind a gyakorlat területén a legkorszerűbb ismereteket tartalmazza.
A fényről, a geometriai optikáról, a fényérzékeny rétegről, a gyakorlati fényképezésről és a színes fotózásról írt fejezetek a fényképezés minden „titkát” feltárják az amatőrök előtt. A hivatásos fényképészek pedig elsősorban az elméleti részekben és a színes fényképezés című fejezetben találnak újat. A kézikönyv számos fekete-fehér és színes ábrát, műmellékletet tartalmaz.

Íme, egy friss, ropogós regény a tizenhetedik századról. Tehát történelmi regénynek kell lennie, mert hogyan is lehetne más, mint történelmi, ha egyszer a tizenhetedik században játszódik, de a huszonegyedik században írták? Írta - Esterházy Péter. - E. P. Egy kemény asszonyról szól, aki tud szeretni. Így gyűlölni is. Továbbá az Úristenről és Gizi nevű bakmacskájáról. Férfiakról is, az egyik Nyáry Pál, igen, egy ilyen nevűt a tizenkilencedik századból ismerünk, aki tehát nem lehet azonos hősünkkel. Ahogy egy másik szereplő, Christoph Ransmayr csöndhintókészítő neve is csak véletlenül esik egybe a kortárs osztrák íróéval. Próbáljunk hát megbarátkozni a gondolattal, hogy a történelmi regény mint műfaj kap fogni még egy vajszínű árnyalatot az Egyszerű történet vessző száz oldal kardozós változatában. Más férfiak is regénykednek itten, az egyikük szakács - "A nagy ételsorokat még mindig fejből tudja, akár a Miatyánkot" -, specialitása a tengeri piláf. Vagy itt van Croy herceg: megfigyeltet és jelentéseket írat, de a jelentéseket tán el se olvassa. "Sebaj, tudjuk, a jelentés lényege nem az, hogy olvassák, hanem hogy írják őket." Nem volna ez így szerencsés azonban a könyvekkel. Ha nem olvassák őket, nem történik semmi: se velük, se általuk, porfogó tárgyakká lesznek. Ha meg ezt itt nem olvassák el, nem tudják meg soha, milyen az Esterházy-féle kardozó. Sem azt, hogy a legfontosabb: örülni tudni. - P. D.

„Az anyának és a fiúnak!”

„MINDEZT MAJD MEGÍROM MÉG PONTOSABBAN IS.”
Ígéret, fenyegetés vagy idézet volt A szív segédigéi utolsó mondata? 1985-ben, amikor számozatlan, gyászkeretes oldalakon megjelent Esterházy Péter könyve, ez a sokat idézett mondat leginkább egy írói attitűd megnyilvánulásának tűnt. A Harmonia cælestis és a Javított kiadás apakönyvei után most, huszonhárom évvel később, a Semmi művészet megjelenésével nyer új jelentést a fenti mondat, és a fenti mondatot megelőző segédigékbe tört anyahalál-könyv.

A Semmi művészet a föltámasztott anya könyve, az anyáé, aki ismeri a lesszabályt, és akinek nyelve, mely által a világhoz való viszonya meghatározódik, a futball nyelve. A fiú csak ehhez képest van, és minden és mindenki más is csak ehhez az anyafutballnyelvhez képest létezik. A futball, mely a szerző előző könyvében inkább a magántörténelem-írás eszköze és terepe volt, mostanra mint világszemléletet van jelen, melynek eredője az anyához és az anyanyelvhez való viszonyban gyökerezik: anyanyelv-komplexus.

Ha az olvasó Esterházy Péter regényében a „családtörténeti” szálat keresi, megtalálja – finoman megírt, kerek történetekben. Ha érzelmeket akar, azokat is: plátói szerelem, gyengédséggel teli házastársi szeretet, no meg az anyai meg az apai. Aki az esterházys-önreflektív szövegvilágra kíváncsi (hol kezdődik, és hol végződik az író?), az sem fog csalatkozni. Irónia, szépség, történelem, aranycsapat, apa, nagymama, nagynéni, nagybácsi, anya, élet és halál, főként halál, de az nagyon szépen megírva. És az élet is, persze, a halál előtt.