A Kisfaludy-Társaság évlapjai 1896-97

Amikor e mű szerzői útjára bocsátják nagy munkájukat, akkor én, akit arra kértek fel, hogy - mint a magyar embersport legnagyobb ágának, az ugy méreteiben, mint hivei és rajongói száma tekintetében is legnagyobb sportágnak, a Magyar Labdarugósportnak szövetségi elnöke - irjak hozzá előszót, ezt örömmel teszem és ezt az értékes, rendkívül alapos és nagy munkát minden magyar sportbarát figyelmébe örömmel, a legmelegebben ajánlom.
A magyar embersport nagy jelentőségéről hosszasan elmélkedni felesleges. A magyar embersport testnevelési, szociálpolitikai, kulturális, nemzeti és általános emberi jelentősége és céljai legnagyobbrészt közismertek. Fölösleges munkát végeznék tehát, ha ezekre a szempontokra és célokra külön-külön rámutatnék. Elég utalnom arra, hogy a magyar államnak a társadalom bármely osztályához tartozó minden polgára tudatában van annak, hogy a világon tömegeket semmivel sem lehet könnyebben megmozdítani, mint a sporttal, tudatában van annak, hogy a magyar szirteket a külföld előtt semmivel sem lehet nagyobb érdeklődés középpontjába állítani, mint a sporttal.
Ma az internacionalizmus és a nacionalizmus harca folyik mindenütt a világon. Mindkét eszmének vannak bizonyos előnyei, de túlzásba hajtva a világnézeti harcokat, bizonyos veszedelmei is. A sportnak óriási jelentősége éppen abban van, hogy egyesíti a nacionalizmus és az internacionalizmus előnyeit, azoknak minden hátránya nélkül, vagyis egyfelől biztosítja a nemzeti erők fennmaradását és fejlődését, másfelől pedig olyan összekötő kapcsot teremt a nemzetek között, amire éppen a mai időkben éppen Magyarországnak van a legnagyobb szüksége.
Ma már mindenütt rájöttek arra, hogy a sport nem az egyének szórakozása, hanem a nemzetnek önmaga iránt való kötelessége. A sport ma már mindenütt nemzeti ügy, amelyet az állam mint ilyet tartozik kezelni. Ez a felfogás nyilvánul meg abban a tényben is, hogy amig a kezdetben a sportversenyek iránt csak a sportolókhoz közelállók, majd később fokozatosan az egyre növekvő tömegek érdeklődtek, ma már az érdeklődésnek ez a láza átragadt a politikusokra, a hivatalos tényezőkre is, ezzel dokumentálódik, hogy a sportban a nemzet erőinek fenntartásáról és fejlesztéséről van szó, amely nemcsak érdeklődést, hanem támogatást is érdemel.

Antiszemitizmus, a megfélemlítés légköre, zsidóüldözés, kitelepítések, fasizálódás az 1940-es évek Amerikájában? Igen - legalábbis Philip Roth új regényében, amely a "mi lett volna, ha" jegyében vizsgálja az adott korszakot. Mi lett volna, ha 1940-ben F. D. Roosevelttel szemben Charles Augustus Lindbergh, a repüléstörténet egyik legismertebb alakja, amerikai nemzeti hős nyerte volna a választásokat? Az a Lindbergh, akinek náciszimpátiája és antiszemitizmusa nem fikció, hanem dokumentált történelmi tény? Nos, akkor ebben a képzeletbeli Amerikában felülkerekedtek volna az izolacionisták, az "európai" háborúba való beavatkozást ellenzők, a Lindbergh-adminisztráció lepaktált volna Hitlerrel, és az amerikai zsidóság, ha nem is európai sorstársaiéhoz fogható, de lelkileg és egzisztenciálisan is megnyomorító üldöztetéseket szenvedett volna el. Roth ezt a nyomasztó légkört egy érezhetően önéletrajzi elemekkel átszőtt családregényben ábrázolja A kortárs amerikai próza nagymesterének gondolatébresztő kirándulása a történelmi fikció terepén igazi meglepetést kínál az olvasónak. 1997-ben Philip Roth elnyerte a Pulitzer-díjat Amerikai pasztorál című regényével. 1998-ban átvehette a Nemzeti Művészeti Érdemrendet a Fehér Házban, 2002-ben pedig megkapta az Amerikai Művészeti és Irodalmi Akadémia legmagasabb kitüntetését, a Szépirodalmi Aranyérmet, amelyet korábban a többi közt olyan íróknak ítéltek oda, mint John Dos Passos, William Faulkner és Saul Bellow. Kétszer nyerte el a Nemzeti Könyvdíjat, a PEN/Faulkner Díjat és a Kritikusok Országos Szövetségének Díját. 2005-ben Philip Roth lett a harmadik élő amerikai író, akinek átfogó életműkiadása jelenik meg a Library of America sorozatban. A nyolc kötetből az utolsó 2013-ban fog megjelenni.