A korszerű szőlőtermesztés alapjai

Görög Ibolya Protokoll az életem című első könyve nagy sikert aratott: egy éven belül négy kiadást ért meg. Abban a könyvben a Miniszterelnöki Hivatal korábbi protokollfőnöke parlamenti emlékeit írta meg, és alapos tájékoztatást adott a hivatalos viselkedés szabályairól. Ebben a kötetben a társas érintkezés szabályait foglalja össze.
"Az előző könyvemben már elmondtam olyan viselkedési szabályokat, melyek azonos módon vonatkoznak a magán- és a hivatali életre is: ilyenek a tegezés-magázás, köszönés, bemutatkozás, kézfogás, dohányzás szabályai, de általában az üzleti, a hivatalos protokollal foglalkoztam többet (öltözködés, telefonálás, névjegykártya, levél, virág, ajándék, rangsor, ültetési rendek, hivatalos ceremóniák, koktél, állófogadás, díszebéd, delegációzás, konferenciaszervezés stb.). Tehát amikor például most azt látja, kedves olvasóm, hogy "öltözködés", akkor a teljesen hétköznapi dolgokra gondoljon. Jó érzést szeretnék átadni, azt szeretném elmagyarázni, hogyan lehet jól élni, és ezt természetesen nem az anyagiakra értem. Ehhez hozzájönnek még viselkedési tanácsok is, amelyek kimondottan arra valók, hogy a hétköznapok együttélési gondjait feloldjuk, magunknak tegyünk jót.
Nagyon szeretném, ha nem bántanék meg senkit. Ugyanis nagyon síkos ez a terület, a magánélet szokásai tényleg ahány ház, annyi szokás módra alakulnak. Mindenki úgy érzi, hogy az a helyes, ahogy ő él; a saját életét tudja elfogadni, azt tartja követendőnek. Csak azt kérem, hogy amit leírok, segítő szándékom jeleként fogadják. Az élet, ez a falatka hatvan-nyolcvan év nem a győzelemről szól, hanem arról, hogy sikeresen és kedvünkre vegyünk részt benne.
Macerás, nagyon macerás dolog másokkal együtt élni! Odafigyelni, segíteni, megszólítani, kérni valamit."

Rippl-Rónai József (Kaposvár 1861 - Kaposvár 1927)

Gyógyszerésznek készült, majd festészeti tanulmányokat folytatott Münchenben, Párizsban, ahol Munkácsy Mihály segédje lett. A Nabis (Próféták) festőcsoport tagjait alakulásukkor ismerte meg, s többször is részt vett kiállításaikon. Barátja, James Pitcairn Knowles skót festő mutatta be Aristide Maillolnak, akivel szintén közeli kapcsolatba került, a kilencvenes években Gauguin és Cézanne fogadta műtermében. A magyar közönség 1900-ban látta először műveit nyilvános kiállításon, ekkorra Párizsban már megkapta a művészeknek adható legrangosabb elismerést. 1902-ben végleg letelepedett szülővárosában, Kaposvárott. A világháború kirobbanásakor Franciaországban volt, az internálótáborból Maillol és Maurice Denis közbenjárására került ki. Életéhez fontos forrásmunka önéletírása, nevelt lányának visszaemlékezései és öccse, Ödön hagyatéka. Rippl-Rónairól Kaposvárott múzeumot neveztek el (itt látható öccse műgyűjteménye is), utolsó lakhelye, a Róma-villa változatlan formában őrzi emlékét.

„Nemrégiben egy kedves hölgy megkérdezte tőlem a boltban, hogy mivel foglalkozom. Mondtam, hogy írással. „Igen?”, kérdezte. És miket írok? Kezdtem erre mondani, hogy írok történeteket, históriákat, okoskodásokat, írok életrajzot, útirajzot, földrajzot, szívesen vázolok életképet, helyzetképet, arcképet, foglalkozom történelemmel, azon belül is irodalom- és művelődéstörténettel, de vállalok helytörténeti dolgozatokat, szokásom agrártörténeti közleményeket is publikálni, természetesen figyelemmel kisérem a politikai eseményeket és meg-megkommentálom azokat. Ha időm engedi, szívesen értekezem az építészet, a zeneművészet, a nyelvészet időszerű kérdéseiről, gyakran látnak napvilágot kétszázezer példányban gondolataim moziról, táncról, operettről, operáról, nőgyógyászatról, beteg-, csecsemő-, kutya-, és autóápolásról, kozmetikumokról, narkotikumokról, egzotikumokról, konyítok továbbá a pedagógiához, gasztronómiához, kronológiához, mitológiához, kozmológiához, ergonómiához, bronchoszkópiához... Ekkor a hölgy, pedig még a felinél sem tartottam, félbeszakított: „Nem tudná mindezt rövidebben elmondani?” „Rövidebben? Újságíró vagyok”, mondtam, és elvörösödtem akkor.” Igen, Bächer Iván ír. Mindenről. Egyről. Arról az egyről, ami ott van minden mögött, előtt, fölött. Az emberről. Kicsiről és nagyról. Hétköznapiról és különlegesről. Csodabogárról és zseniről. Mozartról és a szomszéd Mariska néniről. Ilyenről, olyanról. Mindről. Csodálattal, hökkenéssel, tisztelettel, szeretettel, indulattal, szenvedéllyel. Egyszóval érzéssel. Beleérzéssel. Megérzéssel. Ráérzéssel. Mert a világból ez érdekli. Csakis ez. Az ember. Arcképcsarnok ez a könyv. Hatvan ember portréja van benne.

Saint-Exupéry a gépi huszadik század író-fia: hivatásos pilóta volt a polgári repülés hőskorában, prózai hivatása regényes dél-amerikai és afrikai tájakra és kalandokba sodorta, repülőtiszt volt a második világháborúban, annak a Felderítő Légierőnek a tagja, amelynek megadatott, hogy mindvégig harcolhasson a legázolt Franciaországért. Sok száz veszélyes felderítőútján készült a halálra, amely Korzika felett érte el, 1944-ben.
Mestersége avatta íróvá, a két világháború közötti, nem szerencsés francia írónemzedék jelentékeny alakjává. Kötetünkben négy "repülőregényét" közöljük, az 1929-es születésű Déli futárgép-et, amelyet a Szaharában írt, az 1931-es Éjszakai repülés-t, amely az atlanti-óceáni postarepülő-vonalak felderítésének idején készült, az 1939-es Az ember földjé-t, és utolsó regényét, az 1942-es A hadirepülő-t, amelyet már a repülőszázados írt.