Kertész Imre - K. dosszié

Miért végezték ki idén október 8-án a Népszabadságot? Ki hozta meg az ítéletet és ki vezényelte a kivégzőosztagot? Hogyan élte túl a Népszabadság egykori gazdáját, az MSZMP-t és miként tudott az 1990 utáni Magyarországon az ország vezető minőségi lapjaként megmaradni? A lap ismert szerzői beszélnek munkamódszereikről, újságírói elképzeléseikről is.

A szerzőket most másik oldalukról ismerheti meg az olvasó. Nem az ország, a világ ügyeiről számolnak be, hanem személyes sorsukról, ami egyben a magyarsajtószabadság sorsa is. Az olvasó megtudhatja, milyen eljárásban volt részük a változó tulajdonosok részéről, végül hogyan élték át ezeket a heteket. Milyen furfangos csellel zárta ki a munkatársakat a kiadó? Hogyan fosztották meg őket elektronikus levelezésüktől, bizalmas anyagaiktól? Miért lebegteti a titokzatos új tulajdonos a Népszabadság újraindításának lehetőségét, miközben a kiadó új vezetői a kormánybarát laptól érkeztek?

A kötetben sok olyan történet is helyet kap a lap elmúltévtizedeiről, amelyekről eddig nem beszéltek. Szó lesz a pártállami Népszabadságról és az újságírók 1989-es lázadásáról. Tisztázódnak a redszerváltás utáni évtizedek ügyei, kiderül, mi igaz abból, hogy a lap veszteséget okozott a tulajdonosoknak. A Népszabadság holtában is világhírű: a szerzői kollektíva összegyűjtötte a lap elleni merénylet hazai és nemzetközi visszhangját. Az előszóban Spiró György vall a Népszabadsághoz fűződő több évtizedes kapcsolatáról.

Fényes családi régmúlt és emberpróbáló jelen, kényszerű választások és hit a jövőben, felemelkedések és zuhanások, széthullás és összetartozás, felkínált karrier és bármi helyzetben megőrzött emberi tisztesség sokszor kibékíthetetlennek tetsző ellentétei feszülnek a klasszikus családregények hagyományai szerint formálódó történetben.
A Freytág testvérek hol egymásba kapcsolódó, hol szétváló életútját követve, az író nyílt őszinteséggel ábrázolja a lassanként történelemmé ülepedő közelmúlt: a háború s a mostanában oly sokat emlegett ötvenes évek eseményeit. Egyúttal föleleveníti az akkor ifjú nemzedék nagy pillanatait és válságokkal nehezített önmagára eszmélését. A szabadság, a nagy remények, a korlátlan hit mámoros önfeledtségét, az építés magával sodró lendületét, a felelősség gyanútlan vállalását, a türelmetlenséget és a tekintet nélküli, elszánt jobbító akaratot, a valósággal való szembesülés keserves folyamatát s benne a bizalom fokozatosan töréssé mélyülő hajszálrepedéseit feledni nem tudókat és kiútkeresőket. 

Ez a könyv mindenkinek szól, s ez a megállapítás egyben azt is jelenti, hogy a legkülönbözőbb kérdésektől tartalmaz rövid és könnyen érthető felvilágosítást. A széles olvasókörre tekintettel fokozott nyomatékot kaptak a sport, színház, filmművészet, az újságokban szereplő politikai, földrajzi, gazdasági, technikai adatok és fogalmak.
A lexikonoknak millió olvasójuk van. Ezek két csoportot alkotnak. Az egyikbe azok tartoznak, akik rövid felvilágosítást keresnek egy felmerült kérdésben. Ezeket az olvasókat igyekszünk itt kielégíteni. A másik csoport tagjai viszont iránymutatást keresnek arra vonatkozóan, merre induljanak behatóbb tájékozódásért az őket foglalkoztató problémával kapcsolatban. Ez utóbbi olvasók érdekében lexikonunk címrendszerét összehangoltuk az Új Magyar Lexikonéval, amelynek világnézeti felfogását is követtük. 

Életében kevesen méltányolták ezt a különös-kalandos életű, zárkózott írót. Maga is csak arra számított, hogy majd ennek a regényének a megjelenése után ötven esztendő múlva, 1880-ban lesz része megértésben és elismertetésben. Jóslata beteljesedett, sőt Stendhal, a művész és az ember ma érdekesebb és népszerűbb, mint valaha. Palástolt érzelmességében és értelmi fegyelmében két világ, a XVIII. és a XIX. század munkál, és talán ez a - korunktól sem idegen -kettősség teszi, hogy ez az éles szemű katonatiszt és precíz tisztviselő, szenvedélyes-olaszos műkedvelő és gyanakvó diplomata olyan mélyen átéli, de egyszersmind kívülről szemléli, és művészetében hitelesen jeleníti meg kora emberi-társadalmi élményét. A Vörös és fekete többszörös szín-jelképrendszere azt fejezi ki, hogy a XIX. századelő Franciaországában az egyszerű ember gyereke csak a vörös katonadolmányban vagy a fekete reverendában érvényesülhetett, de a vörös és fekete, a rulett két színe, azt is felidézi, hogy minden ilyen vakmerő törekvés mögött egy szerencsejáték kockázata borong.