Bächer Iván - Vándorbab

Ez a könyv talán nemcsak egy előszóra szorul s utoljára még mindig megmaradna a kétség, hogy azt, aki nem élt át valami hasonlót, ennek a könyvnek élményéhez közelebb lehet-e hozni előszavak által, Mintha az olvadás szelének nyelvén lenne írva: pajkos nyugtalanság, ellentmondás, áprilisi idő van benne, úgyhogy folyton úgy a tél közellétére emlékeztet, mint a télen való győzelemre is, amely eljő, eljövendő, talán már el is jött... Egyre árad belőle a hála, mintha éppen a legváratlanabb történt volna meg, a gyógyuló hálája árad, - mert a gyógyulás volt ez a legváratlanabb. „Vidám tudomány": ez egy olyan szellem saturnalia-ját jelenti, amely borzasztó hosszú nyomásnak türelmesen ellenállott - türelmesen, szigorúan, hidegen, anélkül, hogy alávetette volna magát, de reménytelenül is -, s amelyet íme egyszerre megrohan a remény, az egészség reménye, az egészség mámora. Csoda-e, hogy ezenközben sok esztelen és bolond dolog is kerül napvilágra, sok pajzán gyöngédség, oly problémákra is pazarolva, amelyeknek tüskés a bőrük, s amelyek nem aszerint valók, hogy becézzék és csalogassák őket. 

 

"Nincs még egy költő, kit annyira és oly általánosan ismernének világszerte, mint Rabindranath Tagoret. Szülőhazájában épúgy emlegetik nevét, mint Európában, Kínában, Japánban vagy Amerikában. Nagyon felületes megállapítás lenne, ha ezt az egyetemes érdeklődést divatnak neveznők. Irodalmi divat foglyul ejthet egy-egy országot, esetleg egy hasonló kulturájú világrészt, de nem kelthet visszhangot tökéletesen eltérő életnézetű fajokban. Rabindranath Tagore művének általános hatása mást bizonyít. Nincsenek véletlenek, a fejlődés útjai univerzális törvényeknek vannak alávetve. Az emberség egy új korszak, egy új és nagyszerű fejezet előtt áll és Rabindranath Tagore személye nem csupán szervesen összefügg ezzel az új életfázissal, hanem annak öntudatáraébredt kifejezése, hirdetője és vezetője.
Korunk a világtörténelemnek csodálatos szakaszát jelenti. Tanulságai elementáris erejüek, fejlődésvonalát megmásíthatatlan kényszerűség tereli a szebb jövő felé. Ha egyetlen kifejezésbe akarnók tömöríteni mindazt, ami korunkat, mint egy új kor előfutárát jellemzi, azt mondhatnók, hogy a nagy kiábrándulás sok-sok teóriából, csaknem mindenből, melyet a közelmultban emberlétünk alapjának tartottunk."

Mednyánszky László (Beczkó 1852 - 1919 Bécs) grafikus, festőművész

1870-1871-ben még mérnöknek tanult, de hamarosan átjelentkezett a müncheni akadémiára. 1873-ban Párizsban, az École de Beaux Arts-on képezte magát, 1878-ban itáliai körútra indult. 1897-ben önálló kiállítása nyílt Párizsban. A hetvenes években járt először Szolnokon, 1902-ben részt vett a művésztelep alapításában. Állandó utazásainak csomópontja Párizs, Bécs, Budapest volt, és családi birtoka, Beczkó. Vonzotta a szegénység világa és a társadalom perifériájára kerültek társasága; modelljei voltak, támogatást nyújtott nekik, közöttük élt és élt meg mély kapcsolatokat. A világháborúban hadifestőként teljesített szolgálatot. Intellektuális karaktere, melyet a Párizsban megismert teozófiai és buddhista eszmék árnyalnak, jegyzetfüzeteinek, naplóinak sorozatából is kirajzolódik.