Benedek Elek - A vitéz szabólegény

Krúdy Gyula regénye nemcsak a hírhedt tiszaeszlári vérvád és per történetét jeleníti meg, hanem az önmagát túlélő tizenkilencedik század hervadását, a hajdani "dicső eszmék" visszájára fordulását, a táblabírák világának porba hullását is.

Az 1848-as szabadságharc bukása után nemzeti önállóságunkat és a forradalom szociális vívmányait egyaránt brutálisan felszámoló tíz esztendő - az ún. Bach-korszak - társadalmi és szellemi mozgalmairól ad képet Nemeskürthy István izgalmas könyve.
A hagyományos történetírás ezt az időszakot mint a "passzív rezisztencia" korát tartotta nyilván. Könyvünk szerzője most bebizonyítja, hogy ez az "önigazoló" meghatározás egyoldalú és téves: a szüntelenül megújuló, újból és újból felszínre törő ellenállás nagyon is aktív volt, és ezért eredményes. A felületen mindent betakart, elfojtott az elhamvadt remények szürke hamurétege, de alatta - ha nem is mindenki számára láthatóan - ott parázslott a függetlenségi és forradalmi harc soha ki nem aludt tüze.

1979 novemberében jelent meg önéletírásom első része. Most, életem 79. esztendejében befejeztem a második kötetet is. Tanúságot teszek benne viszontagságos életem két periódusáról: a Tanácsköztársaság hősi napjairól és az 1945-48-ig végzett forradalmi munkánkról.

Száz éve foglalkoztatja a történészeket. Megőrült-e széchenyi 1848 nyarán? Meggyógyult-e a döblingi tébolydában? Mennyire mérte föl személyes helyzetét, Magyarország 48 utáni lehetőségeit és az európai erőviszonyokat, volt-e új mondanivalója az öreg Széchenyinek? Valóban összeesküvés színhelye volt-e dr. Görgen elmegyógyintézete? S végül: mi okozta Széchenyi végső, a halálba vezető összeomlását.