Cseres Tibor - Here-báró/Ember fia és farkasa/Fekete rózsa

"Ha az életemet történetként kívánom látni (és ki ne kívánná ismerni a saját történetét, melyet aztán megnyugodva - vagy éppenséggel nyugtalanul - a sorsának nevezhet), akkor B. történetét kellene elmondanom" - írja Keserű, Kertész Imre új regényének egyik hőse.
Keserű, foglalkozására nézve irodalmi szerkesztő, megpróbálja felkutatni különös barátja, B., az író utolsó, eltűntnek hitt regényét. Annál is inkább, mert B. éppen a rendszerváltás idején, 1990-ben öngyilkosságot követ el. Mi motiválja végzetes tettét? Demonstráció? Rezignáció? Hagyatékban maradt drámájában ugyanis B. kísérteties előrelátással megírja Keserű és baráti köre jövőjét. Azt, hogy hogyan csúszik ki majd kezükből a saját életük, s hogyan válik "úgynevezett valósággá" mindaz, amit egykor kétségbevonhatatlan valóságnak, az életüknek hittek. Lényegében: hogy hogyan válnak a rendszerváltással véget ért negyven év túlélőivé, mint ahogyan ő, B. is csak képtelen auschwitzi születésének véletlen túlélője.
Mi sem érthetőbb, mint hogy Keserű valósággal beleássa magát B., az ő - Keserű - számára annyira fontos, szinte példaszerű életébe: mániákusan igyekszik megérteni B. sorsát, szerelmi életét, halálának okát és körülményeit.
A Felszámolás tehát "nyomkeresés" is: nyomozás egy eltűnt kézirat és tűnőfélben lévő életek után. Egyúttal úgy tűnik, hogy bezárul az alkotó kör, amelyet Kertész Imre maga köré meghúzott: ha a Sorstalanság, A kudarc, a Kaddis a meg nem született gyermekért után eddig trilógiáról beszéltünk, az új mű, a Felszámolás ezt a sort most tetralógiává egészíti ki.

Bernard Malamud első regényének főhőse Roy Hobbs tizenkilenc évesen azzal az elhatározással készül betörni a profi baseball-ba, hogy minden idők legjobb játékosa lesz. Ekkor azonban egy szörnyű kaland, úgy tűnik örökre véget vet ígéretes pályafutásának.
Amikor tizenhat évvel később - abban az életkorban, amelyben profi játékosok rendszerint visszavonulnak - Roy újrakezdi a versenyzést, rövid idő alatt hihetetlen eredményeket ér el. A cél szinte karnyújtásnyira van tőle, amikor ár kell ébrednie, hogy a játék nem csak a baseball-pályán folyik...

Casanova életének egyik legnagyobb eseménye - és emlékiratainak egyik csúcspontja - szökése az Ólombörtönből. Nemcsak szabadulását köszönhette e kalandos tettének, de hírnevét is, ez vált a Casanova-legenda alapjává, ez szolgált belépőjegyéül az előkelő társaságba. Ki tudja, hányszor mondta el, helyesebben: adta elő hatásosan, lebilincselően, mire leírta - írói szuverenitással alakítva, cifrázva a valóság tényeit, míg azzá formálta, ami ma: a legizgalmasabb, legérdekfeszítőbb kalandregénnyé.

"Ez a könyv egy hadifogolytáborban íródott, a fogság mostoha körülményei között. Ez annyit jelent, hogy a kérdéseket sohasem szemlélhettem kívülről, hanem mindig csak belülről, a drótok közül. Ezáltal az ítéleteim alkalmasint kevésbé objektívak; de talán éppen ezért hívebbek, jellemzőbbek.
Csalnom nem lehetett. Több százezer ügyész fürkészi szómat. Iparkodtam mindvégig az igazat írni: az élő emberek valódi nevükön szerepelnek, egy-két kivétellel, mikor "álnevet" adtam, kíméletből vagy kénytelenségből. De ha mindig a valóságról szólottam is, a valóság rendjét már én csoportosítottam; s ezért, ha az igazság szenvedett általa, a felelős én vagyok, s nem a valóság, nem az élet."