Barion Pixel
A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. Részletes leírás

EDDA Művek-Miskolc

2.500 Ft
Menny.:db
Elérhetőség: Jelenleg elfogyott
Az a fajta zene, amit beatnek, popnak, rocknak neveznek, méltán keltett közfigyelmet az utóbbi másfél-két évtizedben. Az ifjúság rajongott és rajong érte, sokaknak ez az egyedüli zenei, sőt szinte egyedüli kulturális "tápláléka". Egy-egy népszerű zenekar koncertjére ezrek, sőt tízezrek vonulnak ki, lemezeiket százezrek vásárolják.
A népszerűség önmagában is jelzi az igényt. Azt azonban többféleképpen lehet értelmezni, hogy mi az igény lényege. Az új zenei jelenségről s az ifjúság vele kapcsolatos magatartásáról kezdettől fogva igen nagy vita folyik, Magyarországon is és szerte a világon. Sokan pozitív változást látnak benne, s hivatkoznak a zene és a szöveg értékeire (különösen a korábbi évek slágerével szemben), s az ifjúság életerejének megnyilvánulását üdvözlik. Mások viszont inkább a negatívumokat sorolják: ez a zene szerintük inkább az ifjúság egyes rétegének rossz beilleszkedését, a szülői társadalommal szembeni ellentmondásos viszonyát fejezi ki, s olykor kifejezetten káros jelenségekkel társul.
Hol van az igazság, hol van a mérték, amely szerint dönthetnénk. Riskó Géza könyve nem vállalkozik az ítélkezésre. Célja szerényebb, de mégis nagyon felelősségteljes: hű képet akar adni a mozgalomnak s a jelenségnek legalább egy szeletéről.
Az Edda Művek megérdemli, hogy reflektorfénybe kerüljön. Jó zenekar, népszerű együttes volt, vidéken tulajdonképpen az egyedüli, amely országos népszerűséget tudott szerezni. (Sajnos a könyv megjelenésekor már a múlt időt kell használni, az Edda Művek 1983 végén felbomlott.)
A könyv ezt az együttest, ennek alakulását, életét, tagjait, híveit mutatja be. Kicsit riport, kicsit szociográfia, még abban a műfajban, ahol a kettőt alig lehet elválasztani. Nem ítélkezik, de nem is szépít, magát a folyamatot akarja bemutatni, a sikereket és a kudarcokat, a dolog jó és rossz oldalát egyaránt. Nyitott szemmel figyel fel azokra a jelenségekre, amelyek az együttes életének hátterét adják. Objektivitásra törekszik, de nem pártatlan, hiszen mindenekelőtt a valós igényeket akarja feltárni és a tanulságokat keresni. Megfontolt a következtetésekben, de bátor abban, hogy a valóságot a maga sokarcúságában mutassa fel.
Ajánlom tehát ezt a könyvet mindazoknak, akiket érdekel az ifjúság igényének, ízlésének, kulturális és emberi magatartásának alakulása. Egyetlen jelenséget jár körül, de azt olyan módon teszi, hogy megvannak a tanulságai az egészre vonatkozólag is.
Nem értékelt
Szállítási díj: 1.490 Ft

Leírás és Paraméterek

Szerző Riskó Géza
Fordította
Kiadó Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó, 1984
Kiadás Éve 1984
ISBN
Kötés Típusa papír / puha kötés
Állapot

Vélemények

Erről a termékről még nem érkezett vélemény.

Hasonló termékek

A harag és a büszkeség

A harag és a büszkeség című könyvével Oriana Fallaci tízéves csendet tört meg. Azt a csendet, amelyben otthonában a szeptember 11-ei apokalipszis pillanatáig élt. Most fülsüketítő zajjal törte meg ezt a csendet. Európában e könyv évtizedek óta nem tapasztalt felzúdulást váltott ki. Vitákat, veszekedéseket, szócsatákat, szenvedélyes dicséreteket, vad támadásokat. Olaszországban, ahol több mint egymillió példány kelt el, a mai napig a könyveladási listák élmezőnyében áll. Több százezren vették meg és bestseller lett Franciaországban, Németországban, továbbá Spanyolországban is.Közismert bátorságával Oriana Fallaci az iszlám terrorizmus által előtérbe tolt kérdéseket feszegeti: az iszlám világ és a nyugati világ közötti ellentétet, sőt - véleménye szerint - összeférhetetlenséget, a Dzsihád világméretű realitását és az erre adandó válasz hiányát, a Nyugat nemtörődömségét. Fallaci brutálisan nyers szókimondásával és őszinteségével sorolja megalkuvás nélküli vádpontjait és szenvedélyes érveit, és leplezi le azokat a kényelmetlen igazságokat, amelyekről mindnyájan tudunk, de egyikünk sem meri kimondani azokat. Könyörtelen logikával és szárnyaló értelemmel veszi védelmébe kultúránkat, és ítéli el vakságunkat, süketségünket, mazochizmusunkat, kényelemszeretetünket és a politikailag korrekt arroganciánkat. Minderről Fallaci modern Kasszandraként, egy próféta szavainak költői ihletettségével ír könyv hosszúságúvá nőtt nyílt levelében, amelynek mindnyájan címzettjei vagyunk.
2.500 Ft

Eric Walter White - Stravinsky (A zeneszerző és művei)


E.W. White könyve elismerten a legkorszerűbb és legteljesebb Stravinsky-monográfia. A kötet első része a zeneszerző, előadóművész és karmester életének tömör összefoglalása. A második rész - a szerény Műjegyzék címmel - teljes életművének ismertetése: az egyes művek keletkezéstörténete, lényegre törő zenei elemzése, beszámoló az ősbemutatókról, jelentékeny előadásokról, átiratokról, átdolgozásokról. A két fő részt a zeneszerző aforizmaszerűen rövid és találó jellemzése zárja. Függelékként Stravinsky nyolc elvi jellegű írása, gépzongora-átiratainak jegyzéke, saját könyveinek és a róla szóló irodalomnak bibliográfiája, a birtokában volt kéziratoknak Robert Craft összeállította listája, valamint Debussy, Delius, Ravel és Jules Romains 1913-ban hozzá írott néhány levele egészíti ki. A magyar nyelvű kiadást a szerző Stravinsky életének és életművének utolsó korszakával, a fordító magyar nyelvű bibliográfiával és Stravinsky saját hanglemezfelvételeinek jegyzékével tette teljessé. A vaskos kötet használatát valamennyi rész kezdetén részletes tartalom, továbbá Stravinsky műveinek mutatója, Név- és tárgymutató könnyíti meg.
A hallatlanul gazdag adatanyagát világos elrendezéssel és fogalmazással élvezetes olvasmánnyá formáló könyv a Stravinsky halála után megjelent első nagyszabású összefoglaló. 
2.500 Ft

Új generáció- Forma 1

Ugye nem kell ennél izgalmasabb Forma-1 világbajnokság, mint amilyen a 2003-as volt? Lehet, hogy sokakat untat már a "Megint Schumacher nyert" szalagcím, de elvitathatatlan, hogy a hatszoros bajnok ezúttal kemény csatában diadalmaskodott, mert bizony volt úgy, hogy eléggé vesztésre állt. Ugyanis egyszeriben előtermett egy ifjú titánokból álló csapat, akik már idén is, és vélhetőleg a következő években még inkább helyet fognak követelni maguknak a dobogón, méghozzá annak is a legmagasabb fokán. Montoya, Räikkönen, Alonso, Trulli, Webber - mind-mind szupertehetségesek, már-már úgy lehet mondani: sikerre ítéltettek. A Forma-1 új generáció az ő világukat mutatja be színes felvételek százaival.
2.500 Ft