Egy nép, amely külön lakik

"Régi receptjeimből, étírásaimból válogattam össze egy csokorral ebben a könyvben.
Az írásokból kirajzolódnak elmúlt életem stációi is – lassan huszonöt éve írogatok étellel, konyhával, főzéssel, sütéssel kapcsolatos dolgozatokat, tanulmányozható, mikor hol éltem, hogyan és kivel. De ilyen szempontból nem rendezgettem az írásokat; a mára koncentrálok, emlékeimet hagyom szabadon gomolyogni.
Az újabb írások új életem lenyomatai. Mást eszem, máshol, mással. De azért nem felejtem el azt, ami volt. Ez mindenekelőtt a voltak könyve. De a jelenből is ad egy kis kóstolót."

Spencer Johnson egyszerű, tanulságos történeteivel két évtizede inspirálja cselekvésre emberek millióit. A tanmesék az emberek munkásságáról és életviteléről állapítanak meg új összefüggéseket, egyúttal azonban szívhez és lélekhez is szólnak. Az ajándék című kötet egy serdülő életét követi figyelemmel egészen a felnőtté válásig. A történet arról szól, hogy egy serdülő miként próbálja megragadni a jelent, az élet rejtelmes és illékony ajándékát.

Sok esztendővel ezelőtt jött létre a párizsi kommün, a francia főváros népének nagyszerű felkelése, a proletárdiktatúra első történelmi formája. A centenárium alkalmából az egész haladó világ ünnepi tisztelettel emlékezik meg a párizsi munkásosztály és a vele szövetséges kispolgárság hősi küzdelmeiről.
Ez alatt a néhány hónap alatt az események viharos gyorsasággal váltották egymást. Az évszázadok óta rendíthetetlennek hitt polgári rend alapjaiban rázkódott meg, megkövesedett konvenciók hulltak szét, és új típusú forradalmi hatalom született meg. 
 

Az ​útleírás vallomás: tájakról és országokról, emberekről és népekről. A jó útleíró nem húzódik meg a háttérben, hanem céltudatosan vezeti az olvasót, és olykor éppen a látottak és hallottak száraz felsorolásával „üzen”. Az idő múlásától veretessé vált alkotások akkor válnak igazán történelmi és irodalmi csemegévé, ha az utókor kutatójának sikerül az önmagukban olykor látszólag ösztövér, ám a maguk együttesében gazdag anyagot összegyűjtenie – és ez a kötet erről tanúskodik. Mi, olvasók pedig a régi útleírások nehézkes és mégis oly vonzóan lassú sodrának, olykor szárnyaló romantikájának átadva magunkat, felfedezhetjük beleérző készségünket, megmártózhatunk saját régmúltunk és múltunk gyarlóságaiban és szépségeiben – ezúttal a cári Oroszország évszázadokkal ezelőtt útra kelt, hazánkban járt fiainak sokáig porosodásra ítélt – nyomtatásban nem is mindig napvilágot látott – feljegyzései jóvoltából. Akad közöttük fél évezred előtti egyházi személy, ifjú diplomata, kolduló zarándok, katona, udvaronc, tudós, utazásban kedvét lelő herceg.
Ami ezeket a szerzőket egybefűzi, az egyrészt a közös téma, vagyis a régi Magyarország – gazdagságával és szegénységével, pompájával és nyomorúságával, szabadságával és elnyomottságával –, másrészt az a tény, hogy szinte kivétel nélkül megragadták a lehetőséget: mert amit saját országukra elmondva a cári cenzor veres plajbásza kérlelhetetlenül keresztülhúzott volna, azt bántatlanul ország-világ elé tárhatták Magyarországra vonatkoztatva. Mindez csak még izgalmasabbá teszi az orosz közvéleménynek szánt Hungária-képet.