Az eget ostromló Párizs-A párizsi kommün képekben

"Különös, kölönleges, de egyben páratlan írást tart kezében az olvasó. Egy látó képességekkel megáldott médium, jövendőmondó - Barasits Zsuzsanna - által továbbított és lejegyzett írásokat tartamaz ez a könyv, vagy ahogyan egyik barátja fogalmazott: "szellemi táviratokat". Üzeneteket, melyeket ő a "másik világból", a szellemvilágból kapott, mely képességeinek forrása, s mellyel ezek révén napi kapcsolatot tart. Nyilvánvalóan ennek a szférának a létezésében egyesek hisznek, mások pedig tudomást sem akarnak venni róla, Zsuzsát hallgatva, a munkáját tapasztalva, valamint ezeket az írásokat olvasva azt hiszem,a legmegrögzöttebb kétkedők is meginoghatnak."

Fischer Sándor, a Színház- és Filmművészeti Főiskola, valamint a Magyar Rádió és Televízió tanára írja könyvéről:
"Munkásságom során meglepően sok rosszhangú, rosszul beszélő, beszédhibás emberrel találkoztam, s még meglepőbb volt, hogy beszédhibáikról mitsem tudtak. A beszéd hibáinak feltárása - legyen az hanglejtés, hangsúlyozás, beszédhang hiba stb. - egyesekben megdöbbenést, másokban kételkedést, de minden esetben nagy meglepetést okozott. A hibák feltárása természetesen nem öröm, de a javítás és főleg az eredmény mindig nagy élményt jelentett tanárnak és tanítványnak egyaránt.
Nagyon időszerűvé vált, hogy minél többen jussanak el az ösztönös beszéléstől a tudatos beszédformálásig, a tiszta, kifejező beszédstílusig. Ez nemcsak a társadalmi érintkezést teszi kellemesebbé, hanem a gondolat igaz, világos értékelését is elősegíti; tehát a szépérzéken túl a mindennapi élet hasznos gyakorlatára is kihat.
Szeretném, ha könyvemmel segíteni tudnék ezeknek a feladatoknak a megoldásában."

Az ​útleírás vallomás: tájakról és országokról, emberekről és népekről. A jó útleíró nem húzódik meg a háttérben, hanem céltudatosan vezeti az olvasót, és olykor éppen a látottak és hallottak száraz felsorolásával „üzen”. Az idő múlásától veretessé vált alkotások akkor válnak igazán történelmi és irodalmi csemegévé, ha az utókor kutatójának sikerül az önmagukban olykor látszólag ösztövér, ám a maguk együttesében gazdag anyagot összegyűjtenie – és ez a kötet erről tanúskodik. Mi, olvasók pedig a régi útleírások nehézkes és mégis oly vonzóan lassú sodrának, olykor szárnyaló romantikájának átadva magunkat, felfedezhetjük beleérző készségünket, megmártózhatunk saját régmúltunk és múltunk gyarlóságaiban és szépségeiben – ezúttal a cári Oroszország évszázadokkal ezelőtt útra kelt, hazánkban járt fiainak sokáig porosodásra ítélt – nyomtatásban nem is mindig napvilágot látott – feljegyzései jóvoltából. Akad közöttük fél évezred előtti egyházi személy, ifjú diplomata, kolduló zarándok, katona, udvaronc, tudós, utazásban kedvét lelő herceg.
Ami ezeket a szerzőket egybefűzi, az egyrészt a közös téma, vagyis a régi Magyarország – gazdagságával és szegénységével, pompájával és nyomorúságával, szabadságával és elnyomottságával –, másrészt az a tény, hogy szinte kivétel nélkül megragadták a lehetőséget: mert amit saját országukra elmondva a cári cenzor veres plajbásza kérlelhetetlenül keresztülhúzott volna, azt bántatlanul ország-világ elé tárhatták Magyarországra vonatkoztatva. Mindez csak még izgalmasabbá teszi az orosz közvéleménynek szánt Hungária-képet.

Néhány hónappal ezelőtt bejárta a katolikus világsajtót a hír, hogy a birminghami érsek megkezdte Newman kardinális boldoggá avatási eljárásának előkészületeit. Az egyik legelterjedtebb egyháztörténelmi összefoglalás szerzője (Funkc) így ír róla: „Az angol egyház legszellemibb és legzseniálisabb alakja, a legnagyobb angol író, a XIX. század egyik legnagyobb teológusa, aki a gondolkodás élességét és a pszichológia mély-látását a misztikus jámborságával és a költő lendületével köti össze." Egy másik jeles egyháztörténész a nagy mintaképnek nevezi, amely korunknak jobban kell, mint bárki más (Lortz). Nem kisebb arányokban festi meg képét a teológus is: Przywara szerint méltó rá, hogy az legyen a modern kornak, ami Szent Ágoston volt az antik világnak és Aquinói Szent Tamás a középkornak. Szintétikus szellemének gazdagságára, gondolatainak forró elevenségére semmi sem jellemzőbb, mint hogy a mai katolicizmusnak mindhárom eszmei irányzata: a haladó, a konzervatív és a közvetítő egyaránt hivatkozik rá. A róla szóló és egyre szaporodó tanulmányok egyre többször emlegetik az újkori egyházatya címen. Hosszú élete (1801-1890) nemcsak a múlt század - és bizonyos fokig az abból szervesen kinövő XX. század - teológiai szintézisét valósítja meg, hanem egy egészen kivételesen nagyarányú emberi személyiség kivételesen tiszta és heroikus pályáját is. Ex umbris et imaginibus in veritatem - mondja maga készítette sírfelirata. Tömörebben aligha lehetne összefoglalni életét. Nagyszabású ez a pálya, de harmincas éveitől kezdve tragikus jellegű; negyvennégy anglikán és negyvenöt katolikus évét egyaránt külső és belső harc tölti be az igazságért és - nem kevesebb intenzitással - az életszentségért.