Fehéren-feketén

Hortobágyi és hajdúsági pásztortörténetek
Béres András az elmúlt harminc év alatt sok időt töltött a hortobágyi pusztán és a környéken élő pásztorok között. Ez a könyv gyűjtőútjai egyik eredménye, amelyben egy elmúló - napjainkra megváltozott - sajátos életformáról ad képet. A csikósok, a gulyások, a juhászok, a disznópásztorok "személyesen mutatkoznak be", a valaha elmondott, magnetofonszalagon rögzített történeteiket olvashatjuk a könyv lapjain.

Íme, egy friss, ropogós regény a tizenhetedik századról. Tehát történelmi regénynek kell lennie, mert hogyan is lehetne más, mint történelmi, ha egyszer a tizenhetedik században játszódik, de a huszonegyedik században írták? Írta - Esterházy Péter. - E. P. Egy kemény asszonyról szól, aki tud szeretni. Így gyűlölni is. Továbbá az Úristenről és Gizi nevű bakmacskájáról. Férfiakról is, az egyik Nyáry Pál, igen, egy ilyen nevűt a tizenkilencedik századból ismerünk, aki tehát nem lehet azonos hősünkkel. Ahogy egy másik szereplő, Christoph Ransmayr csöndhintókészítő neve is csak véletlenül esik egybe a kortárs osztrák íróéval. Próbáljunk hát megbarátkozni a gondolattal, hogy a történelmi regény mint műfaj kap fogni még egy vajszínű árnyalatot az Egyszerű történet vessző száz oldal kardozós változatában. Más férfiak is regénykednek itten, az egyikük szakács - "A nagy ételsorokat még mindig fejből tudja, akár a Miatyánkot" -, specialitása a tengeri piláf. Vagy itt van Croy herceg: megfigyeltet és jelentéseket írat, de a jelentéseket tán el se olvassa. "Sebaj, tudjuk, a jelentés lényege nem az, hogy olvassák, hanem hogy írják őket." Nem volna ez így szerencsés azonban a könyvekkel. Ha nem olvassák őket, nem történik semmi: se velük, se általuk, porfogó tárgyakká lesznek. Ha meg ezt itt nem olvassák el, nem tudják meg soha, milyen az Esterházy-féle kardozó. Sem azt, hogy a legfontosabb: örülni tudni. - P. D.

Egy nem túl boldog reggel után Andris lemegy a térre, és olyan kalandba csöppen, amiről nem is álmodott. Egy másik, különleges világba kerül, ahol körberajongják, igazi hőstetteket várnak tőle, és azt szeretnék, ha legyőzné minden veszély forrását: a fehér démont. Ehhez egyszerre kell hadvezérré, harcossá és remek stratégává válnia, és azt is el kell érnie, hogy a világ furcsa lakói - alakváltó kövek, hatalmasra nőtt puhanyulak, beszélő fák - mind mellé álljanak. Képes lehet erre egy tizenhárom éves fiú, aki összes harci tapasztalatát egy stratégiai játékból meríti, amelyben rablólovagok és császári katonák küzdenek egymással? Talán igen, ha új barátai segítenek neki, leginkább Babka, a zseniális szervező, és Glória, a remek tanácsokat adó hajdani királylány. Andris nekilát kidolgozni a haditervet. Már nincs sok ideje: a démon a főváros felé tör, és legyőzhetetlen homokkatonái nem ismernek irgalmat.

„Az anyának és a fiúnak!”

„MINDEZT MAJD MEGÍROM MÉG PONTOSABBAN IS.”
Ígéret, fenyegetés vagy idézet volt A szív segédigéi utolsó mondata? 1985-ben, amikor számozatlan, gyászkeretes oldalakon megjelent Esterházy Péter könyve, ez a sokat idézett mondat leginkább egy írói attitűd megnyilvánulásának tűnt. A Harmonia cælestis és a Javított kiadás apakönyvei után most, huszonhárom évvel később, a Semmi művészet megjelenésével nyer új jelentést a fenti mondat, és a fenti mondatot megelőző segédigékbe tört anyahalál-könyv.

A Semmi művészet a föltámasztott anya könyve, az anyáé, aki ismeri a lesszabályt, és akinek nyelve, mely által a világhoz való viszonya meghatározódik, a futball nyelve. A fiú csak ehhez képest van, és minden és mindenki más is csak ehhez az anyafutballnyelvhez képest létezik. A futball, mely a szerző előző könyvében inkább a magántörténelem-írás eszköze és terepe volt, mostanra mint világszemléletet van jelen, melynek eredője az anyához és az anyanyelvhez való viszonyban gyökerezik: anyanyelv-komplexus.

Ha az olvasó Esterházy Péter regényében a „családtörténeti” szálat keresi, megtalálja – finoman megírt, kerek történetekben. Ha érzelmeket akar, azokat is: plátói szerelem, gyengédséggel teli házastársi szeretet, no meg az anyai meg az apai. Aki az esterházys-önreflektív szövegvilágra kíváncsi (hol kezdődik, és hol végződik az író?), az sem fog csalatkozni. Irónia, szépség, történelem, aranycsapat, apa, nagymama, nagynéni, nagybácsi, anya, élet és halál, főként halál, de az nagyon szépen megírva. És az élet is, persze, a halál előtt.